Alkésztisz történetét mutatja be a Váróterem Projekt

Alkésztisz történetét mutatja be a Váróterem Projekt
Újabb bemutatóval jelentkezik a Váróterem Projekt független színházi társulat: Euripidész drámája nyomán az Alkésztisz című produkciót viszik színre május 27-én, péntek este hét órától a ZIZ művészeti és szociális térben (Párizs utca 5-7. szám) – olvasható a szervezők közleményében.

„Első ránézésre szokatlannak tűnhet a darabválasztás, hiszen a Váróterem Projekt ritkán nyúl klasszikus drámaszöveghez, de a csapat művészeiben régóta érlelődött már a vágy hasonló munkára, találkozásra. A módszert illetően kevésbé tértünk el eddigi munkáinktól: a szöveget szabadon, nyersanyagként kezeltük, jól körülhatárolt koncepció helyett pedig a közös kutatás, az aktív elemzés volt a próbafolyamat vezérelve” – fogalmaznak a várótermesek.

Mint írják, „a szöveg nyomokban Euripidészt tartalmaz”: Ted Hughes angol nyelvű adaptációja és Anne Carson fordítása alapján ugyanis Horváth Előd Benjámin kolozsvári költő készített saját verziót a társulat számára, amelyet a próbák során Visky Andrej rendező és Bertóti Johanna dramaturg szerkesztett végső formába.

„Admétosznak, Pherai királyának fiatalon kell meghalnia, ám Apollón, aki korábbi büntetését töltve a királynál szolgál, eléri a sorsistennőknél, hogy amennyiben az egyik hozzátartozó vállalja a halált helyette, megmenekülhet. Az egyetlen, aki hajlandó erre az áldozatra, az Alkésztisz, Admétosz felesége. Ez a tragédia. Megjelenik azonban Héraklész, csupa váratlan meglepetéssel a tarsolyában. Ez a komédia. Az ókori drámaversenyeken az előadás – a komoly, tragédiai témafelvetések ellenére – a tetralógia negyedik, a szatírjátékoknak fenntartott helyén szerepelt. Ebből a feloldhatatlan stílusötvözetből ered a dráma igazi kihívása, eklektikussága, Jan Kott színházteoretikust idézve: »a dráma folyamatosan felfalja önmagát«. A darabnak pontosan ez a kibogozhatatlanságában gazdag mivolta érdekelt bennünket” – olvasható a társulat közleményében.

Rendező Visky Andrej, díszlet- és jelmeztervező Gábor Zsófia, adaptáció Horváth Előd Benjámin, dramaturg Bertóti Johanna, zeneszerző Visky Péter, mozgáskoordinátor Varga Hunor-József, a rendező munkatársa Imecs-Magdó Levente, fény- és hangtechnika Sipos Júlia. Szereposztás: Alkésztisz – Pál Emőke; Admétosz – Imecs-Magdó Levente; Apollón – Varga Hunor-József; Halál – Veres Orsolya; Héraklész – Csepei Zsolt; Szolgálólány – Kolcza Rebeka.

A bemutatóra május 27-én, péntek este hét órától várják az érdeklődőket a Párizs utca 5-7. szám alatti régi zsinagógában működő ZIZ művészeti és szociális központba. Az előadás megtekinthető május 28-án, szombaton, illetve június 13-án, hétfőn is, szintén este hét órától. Jegyek az eventbook.ro weboldalon vásárolhatók.