Áldással kezdték az új évet a családok

Áldással kezdték az új évet a családok
Szent Család vasárnapján, amelyet tavaly, december 30-án ünnepeltek, világszerte a családokért imádkoztak, Erdélyben pedig ünnepélyesen megáldották a jubiláns családokat. Ez történt Kolozsváron is, ahol ez alkalomból a piarista templomban részesültek áldásban a 2018-ban házasságot kötöttek (a Szent Mihály plébániához tartozó három templomban 56-on), ami tovább erősítette hitvesi kapcsolatukat, egyben bátorította őket a keresztény hitük és házastársuk iránti hűségre, a jóban-rosszban való egymás melletti kitartásra.

A Szent Család (Jézus, Mária és József) tisztelete elsősorban Kanadából kiindulva, a 19. században világszerte fellendült, kiemelten XII. Leo pápa támogatta. Akkor is, ma is a veszélyeztetett keresztény család segítő példaképét látjuk benne.

A názáreti Szent Családban a Szentírás a legeszményibb példát állítja elénk. Amint a katolikus egyház egyetemes katekizmusa fogalmaz: „Krisztus a Szent Család kebelén akart megszületni és növekedni, amelynek tagjai József és Mária.” 

Hozzánk hasonlóan, Jézus is családban született. Emberként ő is egy földi halandónak, egy ácsnak a fia, de megkérdőjelezhetetlen az Istenhez való szoros tartozása. Jézus a földön személyes példájával, életével egy teljesen újfajta, Isten és ember közötti egészen bensőséges kapcsolat kezdődött el. Ő is a családban tanulta meg a teljes emberi élethez szükséges erényeket, ahol láthatta, hogy szülei a súlyos nehézségek ellenére is kitartottak az egymás iránti hűségben és szeretetben. Nem estek kétségbe a terhek súlya alatt, így családi életük nem jutott válságba és csődbe. Jézus ugyanakkor megmutatja, hogy jóságra lettünk teremtve, ami viselkedésünkben nyer kifejezést.
Szűz Mária Isten kiválasztottja, aki hívőként Isten gondolataival él és akarata Isten akarata. Nagysága abból a tényből adódik, hogy Istent és nem önmagát akarta naggyá tenni. A Boldogságos Szent Szűz, a világon bárhol élő magyarok nagyasszonya, a szentség tündöklő, ragyogó példaképe, egyben a mi lelki felemelkedésünk vezércsillaga. A szív szerepét minden családban az édesanya tölti be. A nagy isteni családban pedig Mária az édesanya és a szív. Ugyanakkor Mária Krisztus titokzatos testének, az anyaszentegyháznak a szíve. 
Az alázatosság útját járó Szent József alakja, bár kissé rejtve marad, alapvetően fontos a megváltás történetében. Először is Júda törzséhez tartozik, ő egyesíti Jézust a dávidi vonallal, hogy teljesüljön a messiásra vonatkozó ígéret, miszerint Szűz Mária fiát Dávid fiának hívhassuk. Szent József nagysága, akárcsak Szűz Máriáé, még inkább kimagaslik, mivel küldetését a názáreti ház rejtekében alázattal teljesítette. Sőt, Isten maga választotta ezt az életutat és életmódot – az alázatot és a rejtettséget – megtestesült fia személyében a földi létezése számára. Szent József példája mindnyájunkat arra tanít, hogy hűséggel, egyszerűségben és szerényen teljesítsük azt a feladatot, amit a gondviselés nekünk szánt.

A Szent Család vasárnapján mind a prédikációkban, mind a megáldások során hangsúlyozták, hogy a családi élet legfontosabb erényeinek elsajátításához és gyakorlásához napjaink családjának is Jézus, Mária és József segítségét kell kérnie. Ugyanakkor kitartania az egymás iránti szeretetben és hűségben, elfogadni és megbecsülni az élet ajándékát, amiért hálásak kell lennünk Istennek és szüleinknek. A családok ápolják gondosan a házastársi kapcsolatot, és teljesítsék odaadással a nevelés nagy és nehéz küldetését.