Akik már háromszor harminc évet ünnepeltek: Ágica néni
Vissza

Akik már háromszor harminc évet ünnepeltek: Ágica néni

Évfordulós ünnepi, 30 éves Szabadság-lapszámunk alkalmával szerencsénk volt megismerkedni és elbeszélgetni olyan olvasóinkkal, akik már háromszor harminc éves évfordulójukat, sőt ennél is többet ünnepelhettek. Élmény volt mindegyik ilyen találkozás, megtisztelő, hogy olvasóink emlékeikbe avattak. Olyan életeket ismerhettünk meg, amelyek önmagukban is példamutatóak lehetnek, és bármennyire hangozzék elcsépelten, igenis, hétköznapi hősök élnek közöttünk. Ilyen a 92 éves Bálint Ágnes, Sárvásári volt tanítónő is.

Nézem a kivágott kis papírlapokat – némelyiket sárgásra színezte az idő -, rajtuk szép, szabályos, finom vonalú, valósággal rajzolt betűkkel írott szövegek, gyógyfüves jótanácsok: búcsúzáskor látott el velük Ágica néni, hogy majd a szerkesztőségi kollégákkal is osszam meg, mi mindenre hatékony, jótékony egyik, másik növényünk... És arra gondolok, ezek a szépen rajzolt betűk is milyen hűen mesélnek Bálint Ágnesről, Ágica néniről, a 92 éves sárvásári nyugalmazott tanítónőről, akinek mondhatnám a hírének jártam utána.  

A Bánffyhunyadon lakó, Magyarvalkón tájházat fenntartó, Angliából ide költözött, mindig mosolygós és lelkes Sara Maker személye már a kolozsváriaknak is ismert lehet, hiszen férjével, a skót Dougles McFarlane-el igyekeznek kihasználni azokat a közösségi rendezvényeinket, ahol a kalotaszegi vidéki kistermelők saját, kézműves termékeit népszerűsíthetik. Számunkra is példás lehet elkötelezettségük, ahogyan az eredetit, a hagyományost, a népit, mint igazit igyekeznek itt nálunk, saját magunknak elismertetni, elfogadtatni, értékelni. Ágica néniről és csodás varrottasairól, meg értékes varrás mintáiról Sara mesélt lelkendezve, aki folyamatosan dolgozik azon a régi tervén, hogy összegyűjtse és nyomtatásban is megjelentesse a kolozsvári Kónya Gyuláné Schéfer Teréz, a két világháború között Magyarvalkón élő papné írásos és vagdalásos varrottasokhoz tervezett mintáit. Ezért időnként felkeresi Ágica nénit a témára sajátosan jellemző kérdéseivel, meg tanácsért, eligazításért, hiszen az idős tanítónő az őrzője ezeknek a mintáknak, valamint a két világháború közötti Kalotaszeg és az ott élt emberek történeteink is.

Esős nap volt, amikor bekopogtam a Sárvásár szélén levő faragott verandás ház ajtaján. Tessék csak, tessék – hallatszott bentről. Már várt Ágica néni, felült az ágyban, kedvesen hellyel kínált maga mellett, hogy könnyebben menjen az ismerkedés, beszélgetés.

Ágica néni hosszú évek óta ágyhoz kötött, beteg lábai nem bírják a járást, de aki arra gondol, hogy emiatt kevésbé tevékeny, vagy céltalanul telnek napjai, téved. Szó szerint is körbeveszi, állandóan lefoglalja magát munkával. Ágya mellett és körül, hogy kezeügyében legyenek, olvasnivaló, többek között a Szabadság, vagy az újságból kivágott cikkek, amelyeket fontosnak tartott, hogy félretegyen. Ezek között akadnak róla szóló írások is, hiszen nem csoda, hogy élete, személyisége, munkássága felkeltette az érdeklődést. Néhány éve a Szabadságban jelent meg róla cikk, de jóval régebb művelődési folyóiratokban, meg már az Igazságban is írt egykori kollégánk, Bazsó Zsigmond az apró kalotaszegi falu, Sárvásár tanítónőjéről, akinek „gondból, munkából a kelleténél is több jutott”. Méltán értékelték (és jóval a rendszerváltás előtti időkben, amikor sokan inkább visszahúzódtak, semmint büszkélkedtek volna népi hagyományainkkal) szépségteremtő munkáját és igyekezetét a fiatalok ízlésnevelésében, hiszen neki köszönhetően tudtak különbséget tenni már a kisebbek is a „hamis kommerc és a veretes ősi között”.  Ezért is hárított el szerényen, amikor telefonon egyeztettünk a találkozásról, hogy ő még bármi érdekeset mesélhetne. Pedig 92 évet hogy is lehetne kimeríteni egyszeri beszélgetésen.

Hamar a kézimunkára terelődik a szó, meg a varrásra, és mutat is néhányat a mintákból Ágica néni. Közben mesél, hogy ma már egyre kevesebben varrnak, hiába lenne munka, és hiába rajzolja ki a mintákat. Előfordult, hogy hónapokba telt, amíg elkészült egy-egy rendeléssel. Ágendáskönyvet, zsoltárborítót is rajzolt, táskát felnőtteknek és gyerekeknek, övet hölgyeknek, és persze terítőket, párnákat. Beszélgetésünkkor is összeállításra várt egy gazdagon díszített táska, amiből kétféle van, magyarázta, gyertyás és rózsás, valamint körülbelül hét minta. Egy matring elég egy táskának, plusz a pántját is megfonja, az újján – ezt még gyerekkorában tanulta meg Kónya Gyulánétól, aki mellett felnőtt, és akire ma is elérzékenyülve, hálásan gondol. Kapcsolatuk nagyon közeli volt, hiszen Ágica néni édesanyja még hatévesen került a lelkipásztorhoz, majd a magyarvalkói parókián született meg Ágica néni, és a lelkész meg felesége, Schéfer Teréz lettek a keresztszülei. Kónya Gyuláné Schéfer Teréz szinte küldetésének tekintette a kalotaszegi varrottas népszerűsítését és terjesztését. Ágica néni is tőle tanult meg varrni és mintákat rajzolni, majd ezt a tudását igyekezett továbbadni már tanítónőként. Talán ez is hozzájárult, hogy az iskolában nagyon komolyan vette a kézimunkaórát. Meséli, hogy minden osztályban megtanította a diákokat varrni, még a fiúkat is: elsőben a szálöltést, másodikban a láncöltést, harmadikban a keresztszemest, negyedikben már a vagdalásost és írásost kellett tudniuk. Emlékszik, volt család a faluban, hogy két fiúk volt, de a ház tele volt varrottassal, megtanulták és szerették csinálni. Huncutul mosolyogva megjegyzi, hogy őt ma elzárnák, mert biza megtörtént, hogy fenyíteni kellett az iskolában – volt körmös, térdes, palága vagyis vessző és fenekes... Hiába, időnként szükséges volt a fegyelmezés, hiszen négy osztálya volt, mind egy helyen.

Készül a szép varrottas táska

Harminc évet tanított Sárvásáron, előtte pedig Gerenden hét évet, ahova Harasztosról került, de ott keveset dolgozott, emlékszik vissza. Itt felnőtteket, analfabétákat is tanított olvasni, írni, külön könyv volt számukra, hogy könnyebben elsajátítsák az ábécét. Hálásak is voltak, mert a tőle kapott igazolással sikerült később gyárban elhelyezkedniük. Nehéz volt a tanítóknak, emlékezik Ágica néni. Sorkoszton voltak, minden nap más-más háznál kaptak ebédet, vacsorát, és természetben fizették őket, úgynevezett pontrendszerben, az állás után számolt pontokat pedig beválthatták, ruhára, harisnyára… Meg vékában számoltak, viszont ennek nagysága is különbözött vidékenként, mert amíg Sárvásáron egy véka harminc liter volt, addig Gerenden csak húsz liter… De neki szerencséje volt, meséli, mert Gerenden a református iskolába került, és földet is kapott, így ott nem volt sorkoszton, gondoskodhatott magáról. – Keresztapunak volt egy mondása, hogy meg kell tanulni sütni, főzni – emlékezik Kónya Gyula lelkipásztor tanítására és tanácsára Ágica néni. Négy osztályban tanítottak, kettőben ő, kettőben pedig a gerendi papné. Az iskola mellett volt a tanító háza, télen az ablak közt megfagyott a tej. Gazdatiszt férjét is Gerenden ismerte meg.

Ágica édesapjával, Valkón

Egyre visszamegyünk az időben. Ágica néni 1944-re emlékezik, amikor édesapját elvitték az oroszok. Édesanyja a magyar acélárugyárban dolgozott, több mint háromszáz emberre főzött. A bombázás elől a gyár melletti pincében bújtak el, hárman lányok összefogóztak, hogy együtt haljanak meg, ha már ez a sors jutott számukra. Nem haltak meg, de a házuk széthasadt. Aztán elmentek a németek és jöttek az oroszok, a gyárat is átvette az orosz parancsnokság. Akkor is bujkálniuk kellett, a bunkerben. Egy orosz katona vigyázott rájuk – azt mondta, hasonló korú lánya van neki is otthon…  Az édesapja az idegeskedéstől teljesen megőszült egy éjjel. Egy nap pedig az úton elkapták, a foglyok közé állították a sorba, hogy pótolják a hiányzó fogolylétszámot. Többet soha nem hallottak róla, harmincnégy éves volt akkor. Egyedül maradtak az édesanyjával, aki megérte a kilencvennégy évet. Az Ágica nénit körülvevő családi fotók már a jelenről és nagy családról mesélnek, három gyermeke mellett öt unokája és hét dédunokája örvendezteti meg.       

Beszélgetünk életekről, sorsokat alakító, megnyomorító történelemről, és közben a varrottasok is előkerülnek. Mutatja, melyik terítő hol volt kiállításon. Annyi év tanítás, nevelés, formálás után, amikor megpihenhetne, számára továbbra is fontos, hogy itthon megbecsüljük ami a miénk, messze földön pedig megismerjék ezt a sok értéket és kincset. Közben magyarázza Ágica néni a gazdag, hagyományos mintákat, a kedveltebb és keresettebb motívumokat, és ámulatba ejt, hogyan rajzol kilencven éven is túl, magabiztos kézzel.


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Útválasztó felújítás előtt a ...
Román vereség a világbajnoktól, magyar ...
Alkotmányossági óvást emelt Renate ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ