Aki csak ment és ment és ment

Aki csak ment és ment és ment
107. évében volt, s ez önmagában megrendítő. Egy 1916-ban született ember kicsit már az első világháborút is megélte, a másodikat a maga teljességében - hol volt még a kommunizmus és az átmeneti időszak?! Sokan már a felébe is belehalnánk.

Ez az ember szívósan és derűsen csinálta végig. Nem emlékszem, hogy akár egyetlenegyszer is olyasmit tett volna, amit keserű szájízzel kellett tudomásul vennem. Mindig pontos volt, szabatos, választékos és megértő.

Hogy a román szellemi tájnak rendkívül magas csúcsai vannak, azon már meg sem lepődik az, aki Ionesco, Cioran, Eliade és mások életét figyeli és köteteit forgatja. Azon már inkább, hogy volt itt valaki, akit meg sem érintett a fasizmus vagy a Vasgárda, s aki 1989 előtt sem botlott meg. Ehhez a szerencse mellett kiegyensúlyozottság, állóképesség és lélekjelenlét kellett. Benne, úgy látom, minden megvolt.

Többen írták, hogy azt hitték, mindenkit túlél. Valóban érződött benne egy hosszútávgyaloglás. Az ember megy, mit is tehetne mást. Közben pedig figyel, intenzíven, de nem sértően.

A Monarchiában született, erre büszkék lehetnek azok, akik valamiféle magyar hatalmat vágynak szüntelenül. De én is büszke vagyok, aki egy elfogadó szellemiséget nosztalgiázok és építenék. Șora magyarul is tudott, franciául természetesen, románul pompás és józan intellektussal.

Isten nyugtassa békében! Egy ég fölötti tájon talán találkozunk.