Akadémiai kutatócsoport: hamarosan megjelenik a trianoni magyar békedelegáció naplója

Akadémiai kutatócsoport: hamarosan megjelenik a trianoni magyar békedelegáció naplója
Akadémiai kutatócsoport vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, a kutatócsoport első kiadványa néhány hónapon belül megjelenik, ez a magyar békedelegáció naplója lesz - mondta Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Trianon 100 Kutatócsoportot vezető történész az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A kötet eddig magyarul meg nem jelent dokumentumok alapján arról fog szólni, hogy miként dolgozott a magyar békedelegáció Párizsban  - ismertette.

Kitért arra, hogy egyenlőre olyan dokumentumok nem kerültek elő, amelyek radikálisan megváltoztatnák az eddigi tudást, felfogást a békeszerződésről, de ilyen írások felbukkanását nem lehet kizárni. Több kollégája végez vizsgálatokat, levéltári kutatásokat, egyebek között Rómában, Bukarestben és az Egyesült Államokban. 

 

Minden eredmény elérhető lesz könyv formájában vagy az interneten - jelezte.

Ablonczy Balázs elmondta: a csoport több tudományág képviselőiből, történészekből, földrajztudósokból, szociológusokból, irodalomtörténészekből áll, akik hosszabb távú folyamatokat figyelnek, és olyan eddig nem vizsgált témaköröket is megvilágítanak, mint a menekültkérdés és a menekültek integrációja.

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol
Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol
Az orosz biztonsági szolgálat 11 embert vett őrizetbe a támadással kapcsolatban, közülük négyen a gyanú szerint személyesen vettek részt a lövöldözésben. 115-re emelkedett a moszkvai koncertteremben, a Crocus City Hallban péntek este történt fegyveres támadás halottainak száma. Az összesítések folyamatos emelkedést mutatnak, így a hatóságok attól tartanak, hogy nem végleges a szám. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma szerint a halálos áldozatok között több gyermek is van.
Külpol
Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol