Acapulco, a kövek városa

Acapulco, a kövek városa
A hullámok összecsapnak, az égbolt narancssárgában játszik, amelyet rajzfilmbe illő kék felhők hömpölygő áradata tör meg. Nehéz levenni a szemem erről az égi tüneményről akár egy pillanatra is, de az előttem fekvő, fekete kukoricából készült nacho túlságosan csábító a hozzávaló csípőssel és csípős szósszal. Mielőtt még néhány másodpercre ismét felbámulnék a kissé kikandikáló napra, kénytelen vagyok a csípős ananászos üdítőből szippantani egyet a nacho után. Kiveszek a tálból egynéhány csillis-karamellizált mangót és várom, hogy belemarkoljon az ízlelőbimbómba ez az igazi mexikói élmény. Nem csalódom, az acapulcói impresszió magával ragadó.

A kikötőváros mexikói föld része mindamellett, hogy van, aki ezt az Amerikai Egyesült Államok határai közé helyezné. A világ egyik legismertebb turisztikai célállomása, amely köztudatunk része, ha nem is képi reprezentációban, legalább megnevezés szintjén. Ez a hely nem korlátozza magát semmiben. Minden csupa pompa és ragyogás, legalábbis, ha a Diamant negyed részét látogatod meg. A hotel, ahol megszálltunk, igazi óriás volt 814 szobával, három magán teniszpályával, három saját szökőkúttal, a több mint 700 méter hosszú belső udvarával, amelyet 47 márványszobor díszít. (Ebből harmincnak a magassága meghaladja az 5 métert). Hatalmas turistaáradat befogadására volt tervezve ez a szálló, mint ahogy az egész város turizmusra van kitalálva.

Acapulco tartogat néhány csodát számunkra. Gondolok itt aranyló homokjára, a végtelennek tűnő tengerpartra, és arra az átható melegre, amely a lelkedet kiolvasztja. A gyönyörű pálmafák, és az a bizonyos fény, az a sajátos napsütés, amely minden tengerparti városra jellemző és valahogyan csak azokra. Különleges erővel hat ránk, lényünk mélységeibe hat, megnyugtat, feltölt, életerőt lövell belénk – és még jóformán el sem értünk a recepcióig, hogy bejelentkezzünk. Ezek a tipikusan vakációra kitalált városok az élet kis csodás zugai!

És ha ez nem lenne elég meggyőző Acapulco nagyszerűségéről, akkor érdemes felmenni a Béke kápolnához, a rálátás az öbölre ámulatba ejtő. A kápolna a holtomiglan-holtodiglan tökéletes színhelye - függetlenül vallási hovatartozástól. (Igaz, eléggé borsos ár kifizetése szükséges hozzá.) Itt magasodik a csaknem 40 méteres kereszt, amely a város bármely pontjáról látható. Képes kiállni akár 200 km/h szélsebességet is. Az élmény, amit ez a kilátó nyújt, egyszerűen kihagyhatatlan. Egyik legszebb panoráma, amelyet eddig megcsodálhattam. Egy taxis-turistavezető szolgáltatásait vettünk igénybe, hogy idáig eljussunk mindamellett, hogy hatalmas energiával lendültünk neki egy séta lehetőségének. De így legalább biztonságban is tudtuk magunkat. Erre ugyanis mindenképpen jó odafigyelni. Mexikóban jelen pillanatban rekord méreteket ért el a bűnözés, Acapulco pedig a drogcsempészet egyik melegágya. Az elmúlt 21 hónapban több mint 1300 embert öltek meg itt. A város 16 különböző banda kezében van, amelyek zsarolásból, drogcsempészetből és gyilkosságból tartják fenn magukat. Ennek ellenére a bizonytalanság itt nem, a mexikói fővárosban viszont annál inkább kitapintható. Ami a város fokozott biztonsági intézkedéseire utal, az inkább az erős rendőri és katonai jelenlét mindenhol, ahova csak fordulsz. A kormány tíz éve háborút üzent a drogkartelleknek, de ez nemhogy segített volna, ellenkezőleg, erőteljesebb erőszakhullámot generált, amelynek következménye a turizmus hanyatlása.

Acapulco a világsztárok turisztikai célpontja volt évtizedekig. Elvis itt forgatta Fun in Acapulco című daláról készült klippet, itt volt nászúton J. F. Kennedy és Jackie, vagy Bill Clinton és Hillary. Michael Jackson gyakorta töltött itt hosszabb-rövidebb időt, Rambo bácsi (Sylvester Stallone) házat tart fenn itt.

Mint említettem, az egész város a turizmusról szól, minden annak van alárendelve, hogy az idelátogató felejthetetlen élménnyel távozzon. Ez azonban meglehetősen „bizonytalan” stratégia. Amikor ugyanis a bűnözés és a drogcsempészet miatt a város növekedése hanyatlásnak indult, majd teljesen leállt, mivel a turisták biztonságukat féltve elkerülték az üdülőt, a munkanélküliség és a létbizonytalanság hatalmas méreteket öltött, hiszen a helyiek bevételének nagy része a turizmushoz kötődött. Márpedig minél nagyobb a létbizonytalanság, annál inkább felpörög a bűnözés… Több nehéz év után azonban ez a tengerparti paradicsom újra felkapaszkodni látszik. Az építkezés beindult, a part mentén luxus szállodák magaslanak, és folyamatos autóbusz forgalom hozza a turisták tömegeit. Acapulco ad otthont a nemzetközi San Sebastian Filmfesztiválnak, ahova olyan hírességek jönnek el, mint Penelope Cruz vagy Denzel Washington. Jennifer Lopez videoklipet forgatott itt, Alejandro Sanz és Gloria Trevi latin-amerikai hírességek is szívesen koncerteznek itt.

A város egyik különlegessége a La Quebrada. Ez egy sziklaszirt, amelyet a 18 században dinamittal felrobbantottak, hogy légáramlatot biztosítsanak a városba rekedt hőség miatt. A múlt század elején a halászok rájöttek, hogyan mászhatnak fel az oldalán és hogyan csobbanhatnak egyet, leugorva a tetejéről. Az öböl melletti szállodákban a turisták rendszeresen követték a produkciót, voltak olyanok is, akik egy kis baksis ellenében különböző bemutatókra kérték őket. A siker akkora volt, hogy a halászok hamarosan abbahagyták a halászatot, és napi rendszerességgel ugrásokat szerveztek a turisták számára. A dolog nem veszélytelen, a vakmerő fiatalok egy kőszáli kecske könnyedségével másznak fel a 45 méter magas sziklára, mintha ez nem is lenne 90 fokos. A tetején található Szent Mária szobrot megcsókolva és keresztet vetve felkészülnek az ugrásra. A produkció életveszélyes, a szakadék alján a víz ugyanis nem túl mély és a meder sziklákkal cikázott. A hullámzás következtében ez a meder megtelik, ilyenkor a víz mélysége eléri a 4 métert. Az ugrónak tökéletesen kell időzítenie az ugrást, különben a biztos halál fogadja.

Képtelenség néhány sorban teljes képet adni e csodálatos városról, de a sziklás-kavicsos talajáról, amely beépült az építészetbe, mindenképpen szót kell ejtenünk. Látunk lépcsőket kövekből kirakva, vagy akár teljes házfalat. Bizonyos szikladarabok szétmorzsolása teljesen lehetetlennek bizonyult, így ezek az épületeknek a részévé vált. Kertekben látunk kimagaslani, vagy épp a kerítés részét teszi ki egy hatalmas szikladarab egyedivé varázsolva a helyet.

Utunk során a város szívébe és annak egyetlen köztéri parkjába, egy ékszerkészítő műhelyébe is bejutottunk. Mexikó a világ legnagyobb ezüst kitermelője, így hát viszonylag olcsó ezüstékszerekhez juthatunk itt. Megmutatták az ékszerkészítés csínját-bínját, (ingyen sört ajánlottak) és kiselőadást hallhattunk a különböző kövek bányászati technikáiról.

Acapulco lenyűgöző! Mindössze egy óra repülőútra található a fővárostól, hozzáférhető repülőjegy-árral. A helyiek, büszke acapulcóiak, kedvesek és segítőkészek. Szívesen elmesélik városuk történetét, beszélnek a szikla-szoborról, mely egy békát ábrázol és a véletlen szüleménye és feltétlenül meg akarnak győzni, hogy próbáld ki a világ leghosszabb tenger feletti drótkötélpályáját, amely 1800 m hosszú, 100 m magas és 120 km/h sebességgel suhansz végig rajta. Acapulco a kövek városa, az élet és a halál árnyékában.