A világ tetején
Villámvignetták
Villámvignetták
Vissza

A világ tetején

Elsőévem egyetlen csúcspontja a Jónás könyve volt. Csőgör Enikővel és Tibád Leventével már korábban dolgoztam, versműsorokban szerepeltem. Kialakult egy lazán baráti társaság, Kántor Melinda például velünk mondott verset, de sokan mások még, első szerelmem és a második, erről azonban legyen elég ennyi.

Valahogy törvényszerűen érkeztünk el ehhez a műsorhoz. Az első egy kétrészes est volt a reneszánsztól akkori napjainkig, a második a kedvenc verseinkből lett, és jött a Jónás. Eredetileg Prózsa István teológus hallgató lett volna a meggyötört próféta, csakhogy ő az egyetem komolysága miatt visszamondta a szerepet. Nekem nem voltak ilyen aggályaim, a kihívás pedig izgatott.

Levente bácsi a Báthoryból szerzett zenészeket, akkor ismertem meg Bartha Gézát, a kiváló klarinétost, és a fantasztikus feszültségű, zseniális zongoristát, Lászlóffy Zsoltot. Ők Lutoszlavjszkijt játszottak a megfelelő pillanatokban (akit szintén akkor), s a Babits-poéma a végsőkig lecsupaszított előadásban, oratóriumi jelleggel hangzott el. Kántor Melinda és Nyitrai Móni voltak a narrátorok, Koppándi Boti a kormányos, Kovács Feri Isten. Hát szétszóródtunk, az biztos.

Az imát úgy kellett elmondanom, hogy az odakészített lépcsőn lementem néhány fokot, és elkezdtem: „Hozzám már hűtlen lettek a szavak...” Amikor véget ért, az egész terem tapsolt, és egészen másként, mint amikor puszta udvariasságból. Hát ilyen még nem volt. A világ tetején ültem.

És minden öngúny dacára tényleg.

Homoknyelvek

Egy természetfilmben az ebihalakkal otthon hagyott „apabéka” úgy menti meg őket a kiszáradástól, hogy kivájja a pocsolyát kettébe választó homokot, és így a mélyebb feléből a másikba ömlik a víz. Az én utam nem volt ilyen könnyű, ott vájtam, ahol tudtam, de sokáig nem sejtettem, jó homokot-e. 

Voltak úgymond „kötelező” dolgok, vagy én éreztem őket annak. Eljártam a Bretterre, mert társaságra vágytam, és jártam folyton annak ellenére, hogy a hangadók harsánysága és blöffölése taszított, bár némi féltékenykedést persze jóvá kell írnom magamnak. Sokakat ismertem meg ott, egyáltalán vagy mélyebben, hiszen legtöbbjüket már az egyetemről. De még amikor szájaltam, vagy horribile dictu kör tartódott a verseimből, akkor is kicsinek, jelentéktelennek, senkinek éreztem magam.

Korábban, még tizenkettedikesként, a Jelenlétben közöltem ezt-azt. A forradalom után indult, szerintem remekül, Feischmidt Margit, Bíró Ádám Attila, Kelemen Hunor, Török F. László dolgozott ott, Kiss Botond volt a főszerkesztő. Később mindenféle pletykák kezdtek keringeni róla, aztán meg is szűnt, akkor azonban igazi fórumnak tűnt, Vida közölte benne néhány szép rockesszéjét.

A rockesszékről jut eszembe, milyen nagy élményem volt még korábban az Ifjúmunkás rockoldala, holott igazán nem dicsekedhetem az ilyen irányú múltammal, gátlásaim, jófiúságom megakadályozott benne. De Mihály István olyan jól csinálta, mint Bodor Tamás a sportoldalt.

Színházi pályám véget ért az említett Jónással, utána egy Petőfi-műsor következett, és úgy éreztem, feladtunk valamit; talán túl egyetemista is voltam már, másféle homoksávval előttem. Jártam még néhány Szép magyar beszéd versenyen, és felvételiztem a színire – ezek azonban már más villanásokhoz tartoznak.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A KMN, ha tízes, az élete játék
A helyszínen tájékozódott az ...
Sporthírek röviden

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ