A világ sajtófotóinak legjava Kolozsváron
Vissza

A világ sajtófotóinak legjava Kolozsváron

Első alkalommal látható Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban a világ legrangosabb sajtófotó-kiállítása, a World Press Photo. A tárlatot június 28-án, csütörtök délután hat órakor nyitják meg, Cristian Movilă, az Eidos Alapítvány elnökének, alapítójának jelenlétében.

Az Eidos Alapítvány a romániai kreatív közösséget támogatja és inspirálja olyan eseményekkel, amelyek bemutatátják és ösztönzik az új kulturális technikák megjelenítését, 2009 óta ők hozzák el a romániai közönségnek a világ legjobb vizuális újságírását, így a World Press Photo kiállítást is.

A kolozsvári tárlat a World Press Photo éves, nemzetközi kiállítássorozatába illeszkedik, a sorozatot 45 ország több mint 100 kiállítóhelyiségébe viszik el, évente több mint 4.5 millió ember látogatja. Romániában eddig Bukarestben és Temesváron láthatta a közönség a világ legjobb sajtófotóit, idén Kolozsvárra is elhozzák a tárlatot.

A World Press Photo verseny 61-ik kiírása 125 ország 5034 fényképésze összesen 73 044 képet nevezett be, ezek közül a zsűri 8 kategóriában 22 ország 42 fényképét díjazta.

– Hisszük, hogy a vizuális nevelés nagyon fontos a mai világban, az álhírek és kétes forrású információk világában, ezért próbáljuk 2009 óta a World Press Photo kiállítást minél nagyobb romániai közönség számára elérhetővé tenni. Ezért nagyon örülünk, hogy idén Kolozsvárra is eljutunk – nyilatkozta Cristian Movilă, az Eidos alapítója.

A romániai városok mellett a képek láthatók többek között Amszterdamban, Milánóban, Tokióban, Rómában, Barin, Barcelónában, Hamburgban vagy akár Szingapúrban.

A World Press Photo július 22-ig, szerdától vasárnapig, 10 és 17 óra között látogatható a kolozsvári Művészeti Múzeumban (Főtér 30. szám). További információ a World Press Photo Romania Facebook oldalon érhető el.

(Borítókép forrása: World Press Photo Romania/Facebook)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iohannis: a változás hullámának a ...
„Mi döntjük el, katasztrófa- vagy ...
Októbertől kötelező az egészségügyi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ