„Büszke vagyok arra, hogy láttalak színpadon” – kezdte a beszélgetést Á. Toszó Ilonával Demény Péter a Györkös Mányi Albert Emlékházban megrendezett Prospero-páholy rendezvényén.
„Kisgyermek voltam, amikor szülővárosomba, Marosvásárhelyre cirkuszi társulat érkezett, engem pedig elvittek az előadásra. A fellépők között volt egy kislány is, aki a reflektorok fényében tornászott, mindenki rá figyelt. Annyira megtetszett, hogy én is el akartam menni a társulattal” – kezdte a mesélést a meghívott, majd így folytatta: „Mindig játszottam, színészkedtem: délutánonként vagy »tanárnő« voltam, vagy »iskolás«. Amikor Marosvásárhelyen megalakult az Állami Székely Népi Együttes, én is bekerültem a gyerekcsapatba, ezért mondhatni a gyerekkorom a marosvásárhelyi Kultúrpalotában és a színházban telt. A népi együttesben való szereplés népszerűvé tette az oda kiválasztott gyerekeket: Marosvásárhelyen minden gyermek arra vágyott, hogy tagja legyen a népi együttesnek. Meghatározta az életünket, szinte mindent megtanultam, ami a színészi pályához kell. A gyerekkori szerepléseknek köszönhetően kellő rutinra tettem szert, így később soha nem izgultam. Számomra a színpad mindig szabadságot adott” – elevenítette fel emlékeit az eseményen Á. Toszó Ilona.
A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen már másodévesként szerepeltették a színház előadásaiban, továbbá színművészetis társaival együtt gyakran kérték fel arra, hogy író-olvasó találkozókon olvasson fel az adott szerző alkotásaiból. Á. Toszó Ilona szeretettel emlékezett Kovács György színművészre, aki az egyetemen évfolyamvezető tanára volt, illetve Erdős Irma beszédtechnika-tanárra. Nagy egyéniségeknek tartotta őket, akik soha nem alázták meg a fiatalokat, hallgatóikat, hanem finoman terelték őket a jó útra. Á. Toszó Ilona megmutatta azt a gyűrűt is, amelyet Erdős Irma férjétől kapott: a tanárnő ugyanis meghagyta férjének, hogy halála után az összes ékszerét olvasztassa be és csináltasson belőle kedvenc tanítványainak egy-egy gyűrűt.
A művésznő elragadtatással beszélt Harag György, illetve Horváth Béla színházi rendezőkről, akik nem csak szakmai tudásukkal kápráztatták el a színészeket, akikkel együtt dolgoztak, hanem emberi habitusukkal is.
„Kolozsvári színésznőként ugyanúgy sütöttünk, főztünk, kötöttünk, mint bármelyik édesanya. Úgy érzem, a gyermekem nem sínylette meg azt, hogy édesanyja színésznő. A kolozsvári társulatban nem éreztem a rivalizálást, inkább nagy család voltunk, Budapestre költözve viszont az volt a benyomásom, hogy ott tárgyként kezelik a színészeket” – mesélte a beszélgetésen Á. Toszó Ilona.
Több éves sikeres pályafutás után döntött úgy Á. Toszó Ilona és férje, Árkossy István képzőművész, hogy Zsolt fiuk jövője érdekében 1987-ben Magyarországra költöznek. Azóta – mint elhangzott – a művésznő legfőbb törekvése, hogy férjének és fiának harmonikus, békés családi életet biztosítson.
Borítókép: Baloldalt Á. Toszó Ilona a csütörtöki Prospero-páholy eseményen (fotó Horváth László), mellette az esemény plakátja
