A tájak képei – Kortárs Fotó és Mozgókép Alkotótábor zajlott Kőrispatakon

A tájak képei – Kortárs Fotó és Mozgókép Alkotótábor zajlott Kőrispatakon
A KopiaKollektiva Egyesület – folytatva az előző évek hagyományát – idén már harmadik alkalommal szervezte meg művészeti alkotótáborát Kőrispatakon. Az elbűvölő Hargita megyei település, illetve a közelében található Bözödi-tó (Bözödújfalusi-víztározó) környéke ezúttal sem csupán kellemes táborhelyül szolgált a részvevők számára, hanem aktív részévé vált a négy napos alkotómunkának. Amint azt Vida Gábor író, az alkotótábor immár rendszeres meghívott előadója fogalmazta meg egy alkalommal, a KopiaKollektiva egyik legfontosabb célkitűzése, hogy visszavigye a művészetet annak forrásvidékére. De mit is jelent ez pontosan?

GUETH PÉTER

Először is beszélhetünk arról, hogy Erdély különös és különleges tájai mindig is sok alkotót ihlettek és inspiráltak. Fotográfusok, írók, festőművészek merítenek e vidék különös atmoszférájából, vásznon, könyvlapokon vagy fotópapíron örökítve meg, gondolva tovább az itt élők történeteit és mindennapjait. Ezek közül az alkotások közül később több is szép ívet rajzol a kultúra egére, rangos galériák falán, felolvasóesteken és nemzetközi tárlatokon találkozhat velük az érdeklődő – kivéve talán éppen azokat, akik leginkább érintettek lennének. A kis falvakba ugyanis ritkán kerülnek vissza az alkotások, az ott élők – akik öntudatlanul is múzsaként szolgálták létrejöttüket – aligha találkozhatnak velük. Emiatt a forrásvidékhez való visszatérésnek konkrét jelentése van: megmutatni az ott élőknek a művészeti végterméket – ami általában csak a nagyvárosi, nemzetközi galériák falain látható –, kiállítani az ott készült alkotásokat a település boltjában, a bárban, buszmegállóban és mindenhol, ahol a helyiek megfordulnak. Ez egyfajta hídverés két világ között, a KopiaKollektiva elmúlt két éves munkássága pedig jól mutatja, hogy nem is értelmetlen vállalkozás.

A visszatérésnek, visszavitelnek azonban van másik oldala is. Ez pedig az alkotóról szól, aki felteszi magának azt a banálisnak tűnő kérdést: mit is lát valójában, amikor a tájat nézi? A hegyek, fenyvesek, legelők, patakok, a düledező kis kék sárházak és a félig felépített, vakolatlan paloták, a kanyargó, kavicsos utcák, a háromszáz éves templomok, a hidak, a leomlott gyárépületek mind-mind többszörös jelentésrétegekkel bírnak. Vajon mit látunk, amikor sietve, csak úgy átsuhanunk egy falun? Ha kinézünk az autó ablakán, talán megakad a tekintetünk egy-két épületen, utcán ballagó emberen, villanydrótra szerelt fényfüzéren, de minden gyorsan tovaúszik. A sebesség, az autó hangszigetelt belső csendje, a klímaberendezés által biztosított állandó hőmérséklet megóv minket az adott hellyel való találkozástól.

Mennyivel másabb lenne a látvány, ha biciklivel vagy gyalog haladnánk el ugyanott? Mennyivel másabb lenne a helyiekkel szóba elegyedve? Vajon kivel állnánk le beszélgetni, melyik utcába kanyarodnánk be, melyik házba kopogtatnánk be? A választásunkat és döntésünket mi befolyásolná? Végül is mi rajzolná meg bennünk az adott falu tájképét? Egyáltalán, hogyan és mi alapján alkotjuk meg egy helyről a saját olvasatunkat? Többek között ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkoztak a KopiaKollektiva idei alkotótáborának résztvevői az alkotóműhelyek során.

Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője a tájábrázolás eredetéről, annak fejlődéséről, valamint irodalmi jelentőségéről és szerepéről tartott előadást.

Kerekes Emőke fotóművész, a KopiaKollektiva Egyesület elnöke a vizualitás felől közelített a témához. Előadásában kitért a tájábrázolás művészettörténeti vonatkozásaira, majd a tájkép fotográfiai előzményeit, illetve annak kortárs megközelítését szemléltette: mit jelent ma a tájkép és mi az, hogy urbán táj? Emőke kiemelte, hogy a tájkép nem azonos a természetfotóval, mert a táj ábrázolása a világ ábrázolásával egyenlő. Ezután bemutatta, mindez hogyan érhető tetten a kortárs művészetekben, miként lehet elmosni a határokat, valamint hogyan válhat a tájkép metaforává. Az általa vezetett műhelyben a résztvevők Kőrispatakot valamint a Bözödi-tó környékét járva, fényképezve végeztek gyűjtőmunkát, amely során fényképről-fényképre haladva jutottak el saját, szubjektív tájképük megalkotásáig.

Balla Zoltán operatőr, a KopiaKollektiva alelnöke a mozgókép segítségével közelített a tájkép témaköréhez. Szó esett az alapvető technikai ismeretekről, mint például a kompozícióról, képkivágásról, a térről és irányokról, valamint a ritmus és vágás használatáról is. A műhely koncepciója szerint mindenki mobiltelefonnal forgatott, hiszen ez az eszköz mindig ott lapul a zsebben, így bárhol, bármikor bevethető. A műhelymunka során az úgynevezett mozgó fotográfiák létrehozása volt a cél, amelyek hosszan kitartott snittek segítségével készülnek. Ilyenkor a kamera mozdulatlan megfigyelő és csak hagyja, hogy előtte történjenek az események, de nem megy utánuk, nem követi őket. Ez a megközelítés elmélyülést és türelmet igényel. Bár az egyes jelenetek lehetnek előre megrendezettek vagy az élet által adottan véletlenszerűek, mégis maga a történet csak a felvételek végső összevágásánál és a hozzájuk társított hangok megkomponálásánál születik meg.

Ez éppen olyan, mint az emlékezés. A bennünk felhalmozódó képek és hangok az idő során sajátos eleggyé állnak össze, amelyet később emléknek hívunk. Bár e belső történetek a valóságra épülnek, mégis a lehető legszubjektívebbek és legszemélyesebbek. Balla Zoltán műhelyében Kőrispatak, illetve a Bözödi-tó jelentették a filmstúdiót és a díszletet. A munka végére két kísérleti kisfilm is elkészült, amelyeket a táborozók közösen, illetve egyénileg hoztak létre. Az alkotásokat a tábor ideje alatt készült fényképekkel együtt az utolsó estén a kőrispataki kis kocsma udvarán vetítették le a résztvevők.

Az általam vezetett műhelyben a saját történet, mint egyfajta belső tájkép megalkotására és elmesélésére került a hangsúly. A műhely alapvetése szerint a legtöbbször nincs befolyásunk arra, milyen hatások, milyen események kerülnek bele életünk nagy történetébe. Nem dönthetjük el előre, milyen látvány tárul elénk a következő kanyarnál, kinek a hangját halljuk meg, fázzunk vagy melegünk legyen. Ezekre nincs ráhatásunk, arra azonban igen, hogy miként olvassuk és értelmezzük ezeket a helyzeteket. Sokszor a jól ismert történeteink új olvasata segít hozzá minket a továbblépéshez és a mélyebb önismerethez. Irodalomterapeutaként elsősorban irodalomterápiás eszközöket használtam ahhoz, hogy a résztvevők megismerkedjenek és közelebb kerüljenek saját belső történeteik különböző rétegeihez és olvasataihoz. Az általam vezetett műhelyben kortárs novellák, versek, kreatív írásfeladatok, valamint a készülő saját fotográfiák segítségével zajlott ez az alkotó- és részben önismereti munka.

(Az alkotótáborban készült fényképeket, pillanatfelvételeket Kerekes Emőke és Balla Zoltán bocsátotta rendelkezésünkre. A KopiaKollektiva tevékenységéről az egyesület Facebook-oldalán találhatók további információk, beszámolók.)