A szolgálólány meséjének folytatása az idei Booker-díj jelöltjei között
Vissza

A szolgálólány meséjének folytatása az idei Booker-díj jelöltjei között

Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének szeptemberben megjelenő folytatása is felkerült az idei Booker-díj jelöltjeinek hosszú listájára – írta a BBC News.

A szolgálólány meséjét 1985-ben adták ki, később nagy sikerű, sokszoros Emmy-díjas tévéfilmsorozat is készült belőle. A regény The Testaments című folytatása szeptember 10-én jelenik meg. Margaret Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést.

Az idei 13 díjesélyes kötet között van még Salman Rushdie Quichotte című könyve. Az író Az éjfél gyermekei című regénye 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának 40. évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi Booker-díjasok legjobbjának választották.

Az egyetlen amerikai szerző, aki az idei válogatásba bekerült, az Illinois-ból származó, Edinburgh-ban élő Lucy Ellison, aki egy mondatban írta meg ezeroldalas Ducks, Newburyport című regényét. 

A listán mindössze egyetlen debütáló szerző van: a nigériai Oyinkan Braithwaite, aki My Sister, The Serial Killer (Húgom, a sorozatgyilkos) című regényével került a jelöltek közé.

A hosszú listán szerepel még Jeanette Winterson regénye, a Frankissstein, John Lanchester műve, a The Wall, Kevin Barry könyve, a Night Boat To Tangier, Bernardine Evaristo műve, a Girl, Woman, Other, Deborah Levy alkotása, a The Man Who Saw Everything, Valeria Luiselli regénye, a Lost Children Archive, Chigozie Obioma könyve, az An Orchestra Of Minorities, Max Porter műve, a Lanny, valamint Elif Shafak regénye, a 10 Minutes 38 Seconds In This Strange World.

A jelöltek hat szerzőre szűkített rövid listáját szeptember 3-án hozzák nyilvánosságra, a díjazott nevét pedig október 14-én jelentik be.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat, a legrangosabb brit irodalmi elismerést a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A díjat 2002-től a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport támogatta. A főszponzor helyét 2019 júniusától a kaliforniai székhelyű Crankstart jótékonysági alapítvány vette át. Az idei az utolsó év, amikor a Man Group a szokásos 1,6 millió fonttal finanszírozza a Man Booker-díj és a Nemzetközi Man Booker-díj átadását.

A Booker Prize Foundation az év elején közölte, hogy nem tervezik a Booker-díjjal járó 50 ezer fontos pénzjutalom megváltoztatását.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Megszavazták a pénzügyminiszter elleni ...
Sporthírek röviden
Turcan: a PNL támogatni fogja a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ