A Szent Mihály templomot is belakták a hívek karácsonykor

A Szent Mihály templomot is belakták a hívek karácsonykor
A karácsony idén is úgymond „megmozgatta” Kolozsvár apraját-nagyját. Szívet melengető érzés volt a történelmi vallásfelekezetek – így a római katolikus – templomaiban látni a Jézus születése feletti öröm miatt csillogó szemeket az annyira fontos, esetenként hiányzó szeretetteljes mosolyt az arcokon, hallani az ünnepi jókívánságokat.

Hetek óta készültek a gyermekek, a fiatalok a hagyományos szentesti pásztorjáték és kánta bemutatására, a megszületett üdvözítő köszöntésére.

Karácsony főünnepén többnyire megteltek az istenházák. A kolozsvári Szent Mihály templomot is belakták a hívek, akiknek örömteljes rácsodálkozása egyaránt szólt mind Isten megszületett fiának, mind az Erdély kulturális fővárosa jelképének tekintett, gótikus fenséget árasztó, teljesen újjászületett, lenyűgöző főtéri katedrálisnak.

A szentmise főcelebránsa, László Attila főesperes-plébános szentbeszédében rámutatott, hogy e születés jelenvalóvá tette, hogy nem hagyta el az embert az Isten. Beteljesült, amit a próféták megjövendöltek: az örökkévaló belépett az emberi történelembe. Isten emberré lett, hogy mi istenivé lehessünk. A továbbiakban többek között rámutatott: ez a születés új korszakot nyitott az emberiség életében, azokéban is, akik mit sem tudnak Jézusról, de azokéban is, akik már ismerik, mégsem ismerik fel benne a megváltójukat. „Pedig ma is velünk van, megtapasztalható, szemlélhető. Nincs nehezebb dolgunk, mint a pásztoroknak, akik egy istállóbeli gyermekben kellett dicsőítsék a mindenség urát” – fogalmazott a főesperes-plébános. „Ha pedig megsejtünk valamit Jézus születésének csodájából, akkor azt is megértjük, hogy nekünk is újra kell születnünk! Aki ugyanis találkozik a betlehemi gyermekkel, az valami legyőzhetetlen vágyat fog érezni arra, hogy a Jézus által hozott minőségileg új emberi életet, vagyis az isteni életet akarja élni. Talán az az átalakulás hasonlítható ehhez az újjászületéshez, mint amit a nő és a férfi él át, amikor szülővé lesznek. Új érzések, új vágyak, új célok jelennek meg az életükben. Ami addig megfoghatatlan, az kézzelfogható lesz. Így a karácsony lényege is az, hogy a mi teremtőnk nem egy eszme Isten, hanem Emmanuel, „velünk lévő Isten”, és közelebb van hozzánk, mint a saját énünk” – mutatott rá. „Az Ünnep tény. És válaszra hív. Ha bármi bizonytalanságod volna még döntésedben, szíveddel halld meg: elküldte ő Szent Fiát Istenünk! Örvendjünk! ” – tette még hozzá László Attila.

A főünnepi szentmisén a Szent Mihály Plébánia Szent Cecília kórusa és zenekara többek között Colin Mawby Pastoralmesse in G művét adta elő Potyó István karnagy vezényletével.

Borítókép: László Attila: „Ez a születés új korszakot nyitott az emberiség életében" (A SZERZŐ FELVÉTELE)