A romániaiakat az érettségi, az ugandaiakat Korea érdekli

Közzétette a Google az idei legnépszerűbb kereséseket

A romániaiakat az érettségi, az ugandaiakat Korea érdekli
Míg a világot az Irma hurrikán, a terrortámadások és az iPhone-ok érdeklik, addig a romániaiakat az érettségi, a fekete péntek és a diéták foglalkoztatják leginkább – derül ki a Google éves kimutatásából, amelyben azt mérték fel, mely témák, kifejezések, szavak iránt ugrott meg a keresőplatform kereséseinek száma 2017-ben. A 70 országban gyűjtött adatok bárki számára elérhetőek, a Google országokra bontott elemzést és globális szintű felmérést is készített. A statisztikák között elérhető az is, hogy egy-egy kifejezés a világ mely országait, vagy egy országon belül milyen megyéket, régiókat érdekelt. Így kiderül, hogy Bukarestben népszerű a műtakonykészítés, a Kolozs megyeieket a csodadiéta érdekli, a Hargita megyeiek pedig kedvelik a fekete pénteket. A Google által készített tematikus tízes listákat, amelyben összegyűjtötte az év kereséseit, híreit, személyeit, filmjeit stb. elemeztük röviden.

Mire keres rá a nagyvilág?

A felmérés szerint a nagyvilágot idén a legjobban az Irma hurrikán foglalkoztatta, ez a szó vezeti a legnépszerűbb Google keresések globális listáját. A hurrikánnal kapcsolatos információkat, merre jár, melyek a katasztrófa fejleményei a legtöbbet a Bahama-szigeteken kérdezték le, de népszerű volt Észak-Amerikában, Brazíliában, Ausztráliában, de Európa északi és      nyugati részein is.

A hurrikánt a két legújabb piacra dobott Apple telefon követi a legkeresetteb szavak, kifejezések tízes listáján, az iPhone 8 és az iPhone X modell Afrika és Dél-Kelet-Ázsia kivételével az egész világon domináló keresés volt. A tízes listájára felkerült még Meghan Markle, Harry herceg menyasszonya, Chester Bennington, a Linkin Park együttes énekese, aki idén júliusban vetett véget életének, Tom Petty októberben hirtelen elhunyt amerikai zenész és Matt Lauer amerikai újságíró. Hasonlóan sokan érdeklődtek a Fidget Spinnerek (pörgettyűk) és az iskolai erőszakot tematizáló, Tizenhárom okom volt című Netflix-sorozat iránt, de sokakat foglalkoztatott az indiai krikett-válogatott is, igaz a sportcsapat Indiában, Bahreinben, az Egyesült Arab Emírségekben, Katarban és Ausztráliában volt inkább keresett.

 

A Google nemcsak a legnépszerűbb kifejezéseket közölte, kategóriák szerint is csoportosított, így utána lehet nézni melyek voltak idén a legkeresettebb személyek, hírek, dalok, filmek, sorozatok, de akár receptek és diéták is a nagyvilágban. A felmérésből kiderült, nagyon érdekelték az embereket a brit, német, francia és az uttarai választások, de az indiai Brihanmumbai Municipal Corporation (Mumbai-i Önkormányzati Vállalat) választási eredményei is rendkívül felkapottak voltak.

A legkeresettebb hírek listáját is összeállította a Google, többnyire a katasztrófákkal és terrortámadásokkal kapcsolatos híreket keresték az olvasók. A legkeresetteb hírek tízes listájára bekerült az Irma, a Jose, a Harvey és a Maria hurrikán, a Las Vegas-i lövöldözéssel kapcsolatos fejlemények, de sokakat kezdett el érdekelni Észak-Korea is. Az Észak-Koreai bombakísérletekre vonatkozó legfrissebb hírek Ugandában voltak a legkeresettebbek. A Bitcoin bányászási, felhasználási és elköltési módjai a szlovéneket és a dél-afrikai köztársaságbelieket érdekli, míg a legkeresettebb hírek sorát April, a zsiráf története zárja, aki az Animal Adventure Park lakója, és akinek élőben közvetített etetése nagyon érdekli az Egyesült Államok, Kanada és az Egyesült Királyság lakóit. 

April, a zsiráf etetésének élő közvetítése is népszerű

Hogyan készül a „műtakony”?

 A sportesemények közül főleg a tenisz foglalkoztatta a világot, Észak- és Dél-Amerika, szinte teljes Európa, és Afrika egyes részein volt magas a Wimbledoni megmérettetéshez köthető keresések száma. (A Google osztályozza mely országokban, régiókban kerestek rá legtöbbször egy szóra vagy kifejezésre, a Wimbledon szót a legtöbbször az Egyesült Királyságban search-ölték, ötödik helyre a listán Románia került.) A teniszt az amerikai Super Bowl követi, ezt a Floyd Mayweather Jr. vs. Conor McGregor amerikai boxmeccs, a Tour de France, a listát a foci- és kosárlabda-bajnokságok zárják.

Igen elterjedt mostanában a csináld magad (Do It Yourself, DIY) trend: az emberek nem megvásárolják a dolgokat, amikre szükségük van, hanem saját maguk készítik el azokat. A DIY termékek között divatosak a szépségápolási cikkek és az otthoni dekorációk, ám a Google felmérése nem ezt tükrözi. A hogyan... címszóval kezdődő keresések listáját a „Hogyan készítsünk műtaknyot?” (angolul slime) vezeti. A slimekészítés Észak-Amerikában, Ausztráliában és Indiában örvendett hatalmas népszerűségnek.

A hogyan... kezdetű keresésekből kiderül, az emberek szerették volna megtudni a Google-től, hogy hogyan készíthetnek napfogyatkozáskor használható szemüveget, egyáltalán, hogyan lehet nézni a napfogyatkozást, hogyan lehet nézni a már említett Mayweather vs. McGregor boxmeccset. Sokan érdekeltek pénzügyi tanácsadásban is, népszerű a hogyan vegyek Bitcoint keresés, de az is, hogy hogyan kell befagyasztani a bankszámlákat. A keresésekből kiderül: a legtöbben Ghánában, az Egyesült Államokban és Nigériában hagyják el a bankkártyáikat, így érdeklődnek az iránt, hogyan lehet ezeken az egyenleget elérhetetlenné tenni.

Csirkemellből és marha-darálthúsból szeretünk főzni, mellé török kenyeret vagy francia toastot készítünk, a legnépszerűbb receptek listája alapján. Despacitot és Ariana Grandét hallgattunk a legtöbbet, a Stephen King Az című regénye alapján készült, azonos című horrort vártuk a legjobban a filmek közül idén, illetve két Netflix-sorozat kötött a képernyők elé. Az emberek közül Harry herceg menyasszonya, a metoo kampányban szexuális erőszakkal vádolt személyek  dominálták a Google kereséseket.

 Ortodox naptár és érettségi eredmények

 A globális szintű felmérés egyáltalán nem tükrözi a romániai lakosok érdeklődési körét. A legnépszerűbb romániai keresések között nem jutott hely sem hurrikánnak, sem lövöldözőnek, sem Harry herceg menyasszonyának. A legnépszerűbb romániai keresések első helyére az érettségi eredmények kerültek, a legtöbben Zsíl völgyéből, Olt, Teleorman, Mehedinţi és Vâlcea megyéből érdeklődtek saját, vagy nebulójuk eredményei iránt.

Az érettségit a sorban a „kisérettségi” követi, majd a Stats Royale, a Clash Royale mobiltelefonos játék tornáit követő weboldalhoz köthető keresések következnek. A legnépszerűbb keresések tízes listájára még egy játék felkerült, az ötödik helyen a Szópiknik, szintén telefonos játékhoz köthető keresések állnak. A tízes listán még helyet kapott az eMag fekete péntek kifejezés is, a webáruház akciói főleg a Ialomiţa, Tulcea, Olt, Hargita megyeiket és a Zsíl völgyieket érdekelte. A tízes listát Stela Popescu, az ortodox naptár, Ileana Ciuculete, iPhone 8 és Denisa Manelista zárja.

Az év eseményei Romániában, a Google keresések alapján kicsit nyugodtabbak voltak a globális keresésekhez viszonyítva. Terrortámadások és hurrikánok helyett Romániában az év eseménye a tanuláshoz, továbbtanuláshoz köthető. Az év eseménye tízes lista első helyezettje az érettségi, második a nyolcadikosok képességvizságja, míg negyedik a líceumi felvételi (hetedik helyen pedig a tanári versenyvizsga áll). Az oktatásra vonatkozó találatok mellé, a harmadik helyre a fekete péntek kifejezés fészkelte be magát.

A Google keresések alapján úgy tűnik, a romániaiak nagyon érdeklődnek a tenisz iránt, a Wimbledon kifejezés az ötödik helyre került az év eseménye listán, míg a Roland Garros a hatodik helyre. Az Eurovízió is fontos, ez is feltornázta magát erre a tízes listára, amelyet Románia–Dánia és az Irma hurrikán kifejezések zárnak.

 Hogyan tegyek közzé virágot a Facebookra?

 A hogyan szóval kezdődő kereséseket Romániában is a hogyan készítsünk műtaknyot? uralja, a Google keresések alapján műtakonykészítés Bukarestben közkedvelt tevékenység. A         romániaiak a Google segítségével sokat főzhetnek, a hogyan szóval kezdődő tízes listára    felkerültek a következő keresések: hogyan kell paradicsomlevet készíteni, hogyan kell paradicsomot termeszteni, hogyan kell „vişinatat” (meggylikőrt) készíteni, hogyan kell kukoricát főzni, hogyan kell colivat          (román ünnepi süteményt)       készíteni. Az étkezés mellett az egészségükre is vigyáznak a    romániai lakosok, de gyakran előforduló keresés volt a hogyan néz ki a parlagfű kifejezés is. Természetesen az érettségi eredmények erről a listáról sem    maradhatnak le, harmadik      helyen a hogyan kell a líceumi felvételi átlagot kiszámolni áll. A lista legérdekesebb, negyedik helyen álló keresése a közösségi médiához köthető: sok romániait érdekelt, hogyan lehet virágot közzétenni a Facebookon. A    virág emoticont anyák napja    alkalmából helyezte el a Facebook a többi érzelemkifejező emoticon mellé, ezzel segítve a gyerekeket az anyák napi felköszöntésben.

A legnépszerűbb film, a keresések alapján A sötét ötven árnyalata, A szürke ötven árnyalata című film második része, ezt követi a Halálos iramban filmsorozat nyolcadik része, a Christopher Nolan rendezte, második világháborús eseményeket bemutató Dunkirk, majd a Disney Channel által készített fantasy, az Utódok 2.

 Édességet készíteni majd diétázni

 Míg a nagyvilág hús- és kenyérrecepteket keresett, addig a romániaiak a nagyi bodzalevét szeretnék elkészíteni, a népszerű receptek tízes listája alapján. Ha ez nem sikerül tiramisut készítenének, eredeti recept alapján, vagy palacsintát, kekszszalámit, papanast  (tehéntúrós fánk) és eperlekvárt. A számos édesség közé a bárányleves receptje, az ecetesuborka és a humusz elkészítésének titkai, illetve a carbonara spagetti került.

 

Népszerű a kolozs megyeiek körében a csodadiéta

A sok édességet persze le kell aztán diétázni, a romániai lakosok előszeretettel válogatnak a különleges fogyókúrás módszerek között. Népszerű az indián diéta, a krumplis diéta, jaurttal vagy anélkül, a mediterrán diéta vagy az Oshawa kanadai település után elnevezett fogyókúrás módszer is. Azok a személyek, akik nem krumplival vagy földrajzi régió alapján fogynának a Rina nevű diétát vagy az Ana Lesko-féle diétát alkalmazzák. Ám, ha egyik se működik, beütik a Google-be a csodadiéta kifejezést, hátha az már meghozza a kívánt hatást. Csodadiétát a legtöbben Bukarestben, Konstanca és Kolozs megyében alkalmaznának.

A Google által készített felmérés bárki számára elérhető a https://trends.google.com/trends/ weboldalon.