A román biztosjelölt megkapta a parlament szakbizottságainak jóváhagyását is
Vissza

A román biztosjelölt megkapta a parlament szakbizottságainak jóváhagyását is

Megkapta Adina Vălean román biztosjelölt a parlament szakbizottságainak jóváhagyását is kedden ahhoz, hogy őt jelölje a román kormány az Európai Bizottságba (EB).

A kétkamarás román parlament európai ügyekkel foglalkozó állandó bizottságainak egyesített ülésén az Európai Parlament (EP-) ipari, kutatási és energiaügyi bizottságát elnöklő, néppárti Vălean jelölését 25 törvényhozó támogatta, hárman pedig tartózkodtak. Ludovic Orban miniszterelnök múlt heti beiktatása alkalmával tett ígéretet arra, hogy a román biztosjelölt személyéről - szociáldemokrata elődjével ellentétben - az államfő és a parlament véleményét is kikéri: ennek tettek eleget a keddi bukaresti meghallgatással.

A közlekedési biztosnak javasolt Vălean kijelentette: amikor Brüsszelbe megy, Romániát képviseli, de valamennyi európai polgár érdekeit szolgálja. Célkitűzéseiről elmondta: a földrész nyugati és keleti része közötti összeköttetések javítását szeretné szolgálni, és reményét fejezte ki, hogy alkalma is lesz erre 2021-ben, amikor a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) felülvizsgálatára kerül sor.

Az új EB "ambíciózus programját" ecsetelve rámutatott: Románia számára is nagyon fontos, hogy javítani akarják a közúti biztonságot, és az a távlati cél, hogy 2050-ig Európai Unió útjain ne legyenek már halálos közlekedési balesetek.

A parlamenti bizottság ülése előtti percekben érkezett Bukarestbe is a hír, hogy Valeant - a magyar és a francia biztosjelölthöz hasonlóan - az EP jogi bizottsága is továbbengedte kedden, miután egyikük esetében sem állapított meg összeférhetetlenséget.

A három jelöltet csütörtökön hallgatják meg a nekik szánt tárcákkal foglalkozó EP-bizottságokban. A teljes biztosi testületről még az Európai Parlament plenáris ülésének is szavaznia kell, amire a jelenlegi tervek szerint november 27-én kerülhet sor.

A korábbi kormány első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt szeptember végén összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az EP jogi bizottsága. Viorica Dăncilă akkori miniszterelnök - akitől október 10-én megvonta a bizalmat a bukaresti parlament - időközben másik két szociáldemokrata biztosjelölttel is próbálkozott, akiknek a legitimitását a jobboldali román államfő megkérdőjelezte. Brüsszel ezért megvárta, hogy lezáruljon a román belpolitikai válság, és az ország élére kerülő új, legitim kormány jelöljön tisztségviselőt a Romániának járó posztra az Európai Bizottságba.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

„A kollégisták karácsonyi koncertje ...
Mennyire elterjedt az ...
A sors figyel

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ