A Pentagon nyilvánosságra hozta az al-Bagdadi likvidálásakor készült videók egy részét

A Pentagon nyilvánosságra hozta az al-Bagdadi likvidálásakor készült videók egy részét
Az amerikai védelmi minisztérium szerdán sajtókonferencián hozta nyilvánosságra az Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője likvidálásakor készült videók egy részét.

Al-Bagdadit az amerikai különleges erők vasárnapra virradóra Szíriában végrehajtott rajtaütéskor likvidálták. Pontosabban: amikor a terrorista vezér érzékelte, hogy az amerikai katonák közelednek, két gyermekével és két feleségével együtt felrobbantotta magát az épület alatti alagútban. A korábbi tájékoztatás szerint három gyerek halt meg.

A Pentagon által nyilvánosságra hozott, szürkés és elmosódott videókon látható, amint az amerikai katonák lőnek az épületnél lévő terroristákra, majd az épület maga is felrobban.

A videót bemutató Kenneth McKenzie tábornok, az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának vezetője a sajtókonferencián elmondta: a rajtaütés után az amerikaiak robbantották fel az épületegyüttest. "Úgy nézett ki, mint egy óriási gödrökkel teli autóparkoló" - fogalmazott a tábornok.

A tábornok elmondta azt is: látták, amint al-Bagdadi bemászik egy lyukba - amely, mint később kiderült, az alagút bejárata volt -, húzta maga után a két kisgyerekét és aztán felrobbantotta magát és a gyerekeket. A többi terrorista közben az épület előtt figyelte, mi történik. Az épületben még négy nő és egy férfi halt meg, valamennyien az öngyilkos merénylők által alkalmazott, robbanószerekkel megrakott mellényt viseltek.

"Egyértelművé akarom tenni, hogy a feszültség és az akció és nagy hordereje ellenére is mindent elkövettünk annak érdekében, hogy ne legyenek civil áldozatok, és hogy megvédjük a feltételezéseink szerint az épületben tartózkodó gyermekeket" - hangsúlyozta Kenneth McKenzie.

A rovat cikkei

A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol
Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol