A nyári előszezonban csaknem háromnegyedével csökkent az osztrák turisztikai forgalom
Vissza

A nyári előszezonban csaknem háromnegyedével csökkent az osztrák turisztikai forgalom

A nyári előszezonban csaknem háromnegyedével csökkent az osztrák turisztikai forgalom

Ebben a két hónapban 1,20 milliárd euró forgalmat bonyolított a turisztikai ágazat, a regisztrált vendégek száma 74 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 70 százalékkal csökkent.

A legnagyobb mértékben, 93 százalékkal Bécsben esett vissza a vendégéjszakák száma. Tirolban és Salzburgban 74 és 73 százalékos volt a csökkenés. Legkevésbé Karintiában csökkent a vendégéjszakák száma a nyári előszezonban, 54 százalékkal.

A vendégek körében lecsökkent a külföldiek aránya a tavalyihoz képest. Május-júniusban a vendégek 66 százaléka volt külföldi 2019-ben és 41,5 százaléka az idén.

A külföldiek között az idén 72,5 százalékra emelkedett a németek aránya a tavalyi 53 százalékról annak ellenére is, hogy szám szerint a németországi beutazások száma 75 százalékkal csökkent.

Szinte teljes egészében eltűntek Egyesült Államokból, Svédországból, Oroszországból, Nagy-Britanniából, Franciaországból és Dániából érkező vendégek. Ezekből az országokból 95 százalékkal vagy annál is nagyobb mértékben csökkent a beutazások száma.

Melyik országból, mennyivel kevesebben érkeztek?

Lengyelországból 68 százalékkal, Magyarországról 70 százalékkal, Romániából 77 százalékkal, Csehországból 78 százalékkal kevesebb vendég regisztrálta magát szálláson május-júniusban Ausztriában.

A legkevésbé a magánszállások érezték meg a járványvédelmi korlátozások hátrányos következményeit, forgalmuk "mindössze" 55 százalékkal csökkent, szemben a szállodák által elszenvedett 74,5 százalékos csökkenéssel. A négy- és ötcsillagos szállodáknál 76 százalékos, az egy- és kétcsillagosoknál 71 százalékos volt a csökkenés.

A május-júniusi nyári előszezon általában a teljes nyári turisztikai szezon forgalmának negyedét szokta kitermelni Ausztriában. A Wifo arra számít, hogy a teljes naptári évben 25-30 százalékos lesz a vendégéjszakák csökkenése.


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Okosan játszó CFR 1907 az Európa Liga ...
Rendhagyó Szent Mihály-búcsút ...
Bajnokok Ligája: a Juventus, a Barca és ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ