A német szorongás
Vissza

A német szorongás

Aki a Németországból érkező híreket nyomon követi és érteni is akarja őket, annak súlyos zavarban kell lennie. Nem azért, mert nehéz a hírek közt eligazodni, hanem azért, mert minden jel szerint maguk a németek képtelenek arra, hogy tisztába jöjjenek önmagukkal.

Nem először írom le, hogy a természeti és a társadalmi világ alaptörvényének az egyensúly törvényét tartom. Egyszerűen azért, mert a világ nyilvánvalóan ellentétekre épül. Csakhogy az ellentétek nem kizárják, hanem dinamikusan kiegészítik egymást. A természeti és a társadalmi fejlődés legvirágzóbb időszakai azok, melyekben a – már görögök által is alapértéknek tartott – arany középútra sikerül rátalálni. Ez a folyamat (mármint a keresés) azonban megtervezhetetlen, csak a spontaneitás, a próba-szerencse elvére alapozódhat. A „Megpróbálom, hátha sikerül” elvére. Ehhez azonban nem csak a másik tűrőképességét kell folytonosan szem előtt tartanom, de a magam teljesítőképességét is. A németeket erre a 30 éves vallásháború óriási veszteségei évszázadokra megtanították. A vesztfáliai békét követően Európa romokban hevert, a német lakosság lélekszáma az önmagával vagy nyelvrokonaival való csatározásokban közel egyharmadára esett vissza.

Ezt követően azonban a német államok gyors és tartós fejlődésnek indultak. Európa egészére is viszonylag nyugalmas időszak köszöntött rá. Az újkor ezt a szorgalmas, precíz és fegyelmezett németséget ismerte meg. Ma azonban már a németekről mindenkinek Hitler és a német hadsereg precízen és fegyelmezett alapossággal elkövetett gaztettei jutnak eszébe. Igazából főként maguknak a németeknek.

A győzteseknek – a kapitalista és kommunista imperialistáknak – sikerült a németekből egyfajta „új embert” faragni. Az újabb nemzedékek – Nyugaton főként amerikai, Keleten főként szovjet nyomásra – egy bűnös nép fiaiként jöttek a világra. Minden cselekedetükben mérlegelniük kellett, hogy a győztesek a fasiszta múlt tevőleges – szinte már tüntető – tagadását olvashassák ki belőlük. Hogy a német történelemnek lettek volna tiszteletre méltó korszakai is, arról nem illett szólni. Még a német nemzeti színekhez való ragaszkodás is a fasizmus iránti nosztalgiának számított. A nemzeti ünnepeken is tartózkodni kellett tőlük.

Maradt a szorongás, no meg a szorgalom, a precizitás és a fegyelmezettség. A földdel egyenlővé tett Németország rövidesen Európa egyes számú, a világ ötödik gazdasági hatalmává növekedett. Persze ezt is elegánsan tette. Angela Merkel alatt a németek önmagukra – nyugati mércével mérve – már alig költöttek. Az utak, a hidak, a vasút fokozatosan tönkrement. A vonatok lassan épp annyit késnek, mint minálunk. A foglalkoztatottak jelentős része minimálbérért gürizik, a német cégek és pénzintézetek, (melyeket az állam is vaskosan támogat) a – formailag ma is kifogástalan – német termékeket Európa győztes államainak (köztük a dicsőséges franciáknak) olcsón „vesztegették”, s ezzel a helyi ipart (főként az európai délen) szép csendben csődbe juttatták. (A 2008-as válságból az állam a Deutsche Bankot is a német adófizetők pénzén mentette meg.) A déli államokat szinte észrevétlenül olyan adósságokba kergette, melyekből már kilábalni sem nagyon lehet majd. (A kérdés, hogy ha nem lesz fizetőképes kereslet, kiknek adják majd el a németek akár legolcsóbb termékeiket is, nem igen hangzik el. Ahogyan az sem, hogy ki fizeti vissza az adósságokat, ha nem lesz miből, meg hogy mi lesz akkor a német gazdasággal?)

A hitleri katasztrófa után kitermelt német mazochizmus azonban korántsem áll meg itt. A németek az európai demográfiai lejtmenetnek is az élére álltak, elvégre Hitlert követnék, ha bármely eszközzel forszíroznák a népszaporulatot (völkisch!). Ehelyett mérhetetlen antinacionalizmusukról, emberszeretetükről és jóságukról tanúságot téve (lásd Willkommenskultur!) munkaerőként jobbára hasznavehetetlen menekültekkel (értsd illegális bevándorlókkal) zsúfolják tele országukat. A „menekültek” – nem kevés pénzen – tanulnak-tanulgatnak németül, miközben maga a német kultúra ebek harmincadjára jut. Az utak, vasutak és hidak után nyilván a színházaknak, operaházaknak, koncerttermeknek kell következniük… Amelyiknek nem a boltozatán csordogál be a záporeső, azt a mind sűrűbb árvíz veszi fel.

És ami a legbájosabb, azok a zöldek, akik korábban a pacifizmus eltökélt harcosai voltak, ma az ukrajnai háború folytatását megalapozó orosz-ellenes szankciókat és fegyverszállításokat forszírozzák. S hogy a következetlenség ne nagyon tűnjön fel, ők, akik az atomerőműveket is be szerették volna tiltani, ma Lützerathban már nem a klímavédelemért tüntetnek, hanem – a lignitkészletek kiaknázása „ellen” demonstráló – migránsok ellen vezérlik az – ez esetben immár irgalmatlan – német karhatalmat. (Ők, a migránsok foglalták el ugyanis a – környezetvédelmi okokból bezárt – lignitbányák munkásainak üresen maradt lakásait, s most talán kénytelenek lesznek ismét sátrakban „meghúzni” magukat.)

Arról már szólni is fölösleges, hiszen – legalábbis mifelénk folyton ez ömlik ránk a médiából – a humanitárius szankciók csak azért nem döntik teljes (mert a részleges amúgy is megvan) gazdasági katasztrófába az országot, mert Németország (melynek még mindig van hitele) óriási kölcsönnel – önnön hajánál fogva – rántja ki magát a recesszió mély „mocsarából”. Sebaj, „majd visszafizetjük”, gondolják. A kérdést, hogy miből, azt már senki nem erőlteti. Pedig nem ártana…

Arra sem gondol senki, hogy e katyvasz helyett azt kéne végiggondolni, hogy Hitlert voltaképpen még csak nem is ők maguk gondolták ki (még a modern antiszemitizmus is egy Gobineau nevezetű francia zseni találmánya), hanem Párizsban a francia és angol imperializmus (az amerikai, akkor már látván, mi készül, idejében visszalépett) hozta – nyilván közvetve – a nyakukra.

A gaztettek persze megbocsáthatatlanok. Mindkét oldalon. Hogy miről beszélek, ahhoz nekünk, erdélyieknek csupán Kuncz Aladár Fekete kolostorába kell beleolvasnunk.

Az embernek megeshet a szíve akár a németeken is. Az igazi probléma azonban az, hogy magunkat sincs okunk kevésbé sajnálni, hiszen a németek – az amerikaiak iránti hálából? – lassan magukkal rántják a szakadékba Európát is. Ukránostól, oroszostól, Mag-Európástól, V4-estől etc…

Mert sajnos – a mai világban is – minden és mindenki mindennel és mindenkivel összefügg. A mai világot nem csak „globalizálni”, de hajdani mércék szerint „feldarabolni” sem lehet….


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Betétdíjas rendszerrel a ...
Könnyített eljárással igényelhető az ...
Béremelést követelnek a tanügyben

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ