A Napszállta a hivatalos magyar nevezés az Oscar-díjra

A Napszállta a hivatalos magyar nevezés az Oscar-díjra
A Napszálltát, Nemes Jeles László filmjét nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjért – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-t.

A magyar nevezettről döntő testületben a filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes vezérigazgató; Hegedűs Bálint forgatókönyvíró; Kálmán András forgalmazási szakember;, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm rendezője és Szabó Gábor operatőr vett részt. 

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi, 91. Oscar-díjakra az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. 

Az Oscar-díjra nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet. A jelöltek listáját 2019. január 22-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 24-én kerül majd sor Los Angelesben.

A filmalap közleményében emlékeztet arra, hogy a Napszállta világpremierje nagy siker volt a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, ahol elnyerte a FIPRESCI, a nemzetközi filmkritikusok szövetsége zsűrijének a díját. Az észak-amerikai premier a torontói filmfesztiválon volt a hétvégén, amelyet további vetítések követnek. Nemes Jeles László új filmjét már a világpremier előtt csaknem 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg.

(Borítókép: Jelenet a filmből)