A mobilitás jelenét és jövőjét mutatták be
Vissza

A mobilitás jelenét és jövőjét mutatták be

Vasárnap 10–19 óra között a kitűnő időjárás és a közönségnek a jelen és a jövő technológiája iránti fokozott érdeklődése, valamint a szervezők barátságos hozzáállása is hozzájárult a BT Aréna és a Kolozsvár Aréna közötti téren a Transylvania Evolution által a környezetkímélő mobilitási megoldásokról szóló, Smart Mobility Cluj elnevezésű kiállítás sikeréhez. Az eseményen elektromos és hibrid gépkocsikat, mikromobilitási eszközöket (elektromos biciklik, rollerek, robogók és motorbiciklik), a fenntartható fejlődést biztosító projekteket, illetve az önkormányzatnak a Kolozsvárral kapcsolatos „okos mobilitási” elképzeléseit mutatták be. Utóbbiak közé tartozik többek között a HÉV (a román állami vasút infrastruktúrájára tervezett helyi érdekeltségű vasút), a metró, a körgyűrű. A résztvevők ugyanakkor kipróbálhatták a kiállított eszközöket, amelyekkel kisebb balesetek is történtek… (Szöveg: Kiss Olivér)
/documents/20182/4541264/65841/8e195b83-ec50-4526-95e7-c2fd7401b344
/documents/20182/4541264/65842/4e087c3f-b457-4286-8847-0dc1863680c2
/documents/20182/4541264/65843/03658eac-ccd2-4af3-9e13-ca5cfb39419a
/documents/20182/4541264/65844/03815d88-15db-4620-9ab0-ab90522c84c3
/documents/20182/4541264/65845/6c1056ee-bed7-4642-bb2e-91b0b0f0faf5
/documents/20182/4541264/65846/e5167255-d40e-4146-aee2-cb71619f926d
/documents/20182/4541264/65847/4f3f7e5d-5b48-4220-8315-e39cc96e4daa
/documents/20182/4541264/65848/1956589a-6a7a-4cba-a1da-bcc0c78e6dc4
/documents/20182/4541264/65849/6fdc5048-cbb5-48b7-9f1f-5c08b2b605db
/documents/20182/4541264/65850/c155c433-6a6c-4d9b-a8b8-b202dcde0c6b
/documents/20182/4541264/65851/4055ed32-8c85-41c2-b403-5b59432f0905
/documents/20182/4541264/65852/af85fd45-dee2-4c6f-9768-60dd21dde47a
/documents/20182/4541264/65853/ad94bdb8-3898-4dcc-8f9b-1778973165dc
/documents/20182/4541264/65854/77f81679-4d95-4d27-987a-c69a2596dd3b
/documents/20182/4541264/65855/7aaf5fa7-1f81-4ab7-9913-d6388af6be6d
/documents/20182/4541264/65856/6c4ccbb5-f825-4504-b3b7-63d9c1f476c7
/documents/20182/4541264/65857/38363c9f-dd10-4a7c-860d-401bfe911e8e
/documents/20182/4541264/65858/cf1dba67-45ff-4a32-b6d9-43261b6a6224
/documents/20182/4541264/65859/67ba01bc-888b-4d2d-9720-952c3434f063
/documents/20182/4541264/65860/40add432-22b1-43a4-a8bc-c85f64a9b44b
/documents/20182/4541264/65861/1a1b83cf-c606-4808-b33f-7d79d19afe10
/documents/20182/4541264/65862/9b0775f8-43ad-4602-965c-b1e2c1f19fc8
/documents/20182/4541264/65863/42eb295a-25d1-4ec9-95a4-f6f45b6b29c1
/documents/20182/4541264/65864/bcddab3e-a192-4c9e-ad2a-d8ba245d0ab9
/documents/20182/4541264/65865/0943ad6b-aadb-4b43-ae44-08ea4ee8c5d6
/documents/20182/4541264/65866/6176eafe-cae5-4878-8fa6-2ca4309fcfa7
/documents/20182/4541264/65867/5482eac9-44f4-459f-b4c2-b9066d31b752
/documents/20182/4541264/65868/e8029bbe-d0bf-4aa1-b603-59a474a57e6d
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.
Iván Rohonyi D.

EZ ÉRDEKELHETI
ZOOM ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iohannis: nem szándékozunk lezárni az országot a választások után
Elhunyt az argentinok legendája, Diego Armando Maradona
Bukaresti kórház folyosóján kezelt betegekről mutatott képeket egy hírtelevízió

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ