A legvalószínűbbnek tűnő forgatókönyv az volt, hogy a szociáldemokraták és a Victor Ponta féle Pro Románia bojkottjának következtében első körben döntésképtelennek bizonyul a parlament. Sokan úgy számoltak, majd csak újabb alkudozások után, másodszori nekifutásra szavazzák meg a liberális kormányt. Nos ez a szcenárió bejött ugyan, de picit módosult. A két baloldali párt valóban távol tartotta magát a szavazástól remélve, hogy a szabotázs sikerrel jár, a PSD és a Pro Románia néhány parlamenti képviselője azonban megszegte a pártfegyelmet és a PNL-re szavazott. Hogy lefizették és/vagy megzsarolták őket az Orban-kormány hivatalba lépésében érdekelt csoportosulások, ebben a pillanatban mindegy, tény, hogy Ludovic Orban csapata megkapta a beiktatáshoz szükséges szavazatszámot.
A hétfői voksnak van néhány nagyon rövidtávú következménye, tekintettel arra, hogy vasárnap esedékes a romániai elnökválasztás első fordulója. Az egyik a PSD-vel kapcsolatos, a szociáldemokraták jelöltjét, Viorica Dăncilăt bukott kormányfőként éri a kampány vége, ami cseppet sem növeli esélyeit. Ha pártja nem tud jelöltet juttatni az elnökválasztások második fordulójába, annak immár nem csak rövid, hanem hosszú távon is meglesz a pszichológiai hatása. Fél év múlva önkormányzati választások elé nézünk, a PSD-s polgármestereknek pedig megvan az a bámulatos tulajdonsága, hogy játszi könnyedséggel szökkennek egyik csónakból a másikba, amennyiben bokájuknál érzik a léket kapott úszó alkalmatosságba beszivárgott vizet. Innen visszahozni a pártot az alig néhány hónapra levő őszi parlamenti választásokig, még Liviu Dragnea bravúros kampánytechnikáival is nehéz, hát még nélküle.
Hétfőn elcsattant egy másik pof is, az pedig Victor Ponta orcáján. A román politika fenegyerekének szerepében tetszelgő fiatal politikus hetek óta a nagy kombinátort játssza: elcsábította a PSD oldaláról Tăriceanuékat, ami a kormány bukását vonta maga után, majd magára hagyta az ellenzék „martalékául”. Aztán sakkba tartotta Orbanékat azzal, hogy elvi meggondolásból nem szavazza meg a jobboldali liberális kormányt, márpedig a Pro Románia támogatása nélkül az nem mehet át. Most viszont kiderült, hogy Pontáék nélkül is van élet a román parlamentben, alkupozíciója, támogatottsága esendő, feltételes. (Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát – szokás ilyesmire mondani.)
Nem feltétlenül a PNL-nek a kormányalakítással (ideiglenesen) megerősödött pozíciója az érdeke a Mentsétek meg Románia Szövetségnek (USR) sem, amely a PSD térvesztését követően Orbanék első számú kihívójává lépett elő. Lehet, hogy mindkét pártnak jobb lett volna legalább az elnökválasztásokig kultiválni a PSD-s ellenségképet? Mivel lehet ezentúl lázba hozni a tömegeket Dragnea és Dăncilă nélkül? Egymás lejáratásával? Mert az ország beígért újjáépítésével biztos nem.
Ludovic Orban Románia sokadik miniszterelnöke, ez viszont Ludovic Orban első kormányfői megbízatása, ami kétségtelenül jelentős pillanat egy politikus pályafutása során. Persze nem kizárt, hogy utolsó is. A parlamenti választásokig, az új törvényhozás megalakulásáig már jól politizálni nem lehet, csak úszni az árral, pontosabban a fiskális vízözönnel, ami a PSD-regnum után várható. Ahogy mondják, a kormány megy, a gondok azonban maradtak, dögivel. Durva számítások szerint a költségvetési deficit 22 milliárd lej, 50 százalékkal több, mint tavaly. A kiadások nagy része a bérek, nyugdíjak kifizetésére megy, ezeknek visszavágása olyan tiltakozó akciókhoz vezetne a választások előtt, amelyet egyetlen kormány sem kockáztatna, vélik a szakemberek. (A Dăncilă-kabinet lelépése előtt, a hétfői nap hajnalán ismét napirendre tűzte a minimálbér növelésére vonatkozó kezdeményezést azzal a megjegyzéssel, hogy nem látják semmi akadályát annak, hogy a tervezetet az új kormány gyakorlatba ültesse. Na, ezt vonják vissza büntetlenül Orbanék!)
Marad hát a problémák tologatása, a tűzoltás, és az egymásra mutogatás. A nagy tehetetlenség, hiszen a kormány változott, a parlamenti többség nem, a jelenlegi kormány mögött nincs stabil többség. Újjáépítésről, jövőképről legfennebb a 2020-as kampányban hallunk újra, ez az év a túlélésről fog szólni. És nem csak az ambiciózus politikusok túléléséről egyik parlamenti ciklusból a másikba. Hanem mindannyiunkéról.
