A mi olimpiánk: mérkőzések és barátságok helyszíne

Huszonkilenc erdélyi iskola diákjai mérkőztek meg egymással

A mi olimpiánk: mérkőzések  és barátságok helyszíne
Több mint félezer romániai magyar középiskolás vett részt az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozása (TTOT), az oktatási minisztérium és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közreműködésével szeptember 17-e és 20-a között megszervezett V. Erdélyi Középiskolás Sportolimpián, amelynek fővédnöke ezúttal Miklós Edit alpesi síző volt. Grabán Zsolt Attila főszervező elmondta: idén csak a Beszterce-Naszód megyei magyar gyerekek hiányoztak, a többi erdélyi magyarlakta megye képviseltette magát. A versenyzők 29 középiskolából érkeztek és nyolc sportág 29 versenyszámában mérték össze erejüket. A fiatal versenyzők a Szabadságnak elmondták: nagyon jól érezték magukat Kolozsváron és a sportolimpián, mert kedvenc hobbijukra, a sportra áldozhatták ezt a pár napot, s az sem elhanyagolható, hogy ismeretségek, barátságok szövődtek ez idő alatt.

„Mindent bele!”, „Legyetek ügyesek” – hallhattuk tegnap az V. Erdélyi Középiskolás Sportolimpia utolsó napjának mérkőzésein. Volt olyan, aki a mérkőzés után azonnal felhívta szeretteit: „Győztünk!” – újságolta fülig érő szájjal. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Iuliu Haţieganu Sportparkjában pénteken két teremben zajlottak a mérkőzések. Bekiabálások, jóleső hangzavar fogadta azt, aki tegnap délelőtt becsöppent a mérkőzésekre.

– Erdély majdnem minden szögletét lefedtük, csak a Beszterce-Naszód megyeiek hiányoztak idén. Huszonkilenc középiskolából összesen 534 diák és 62 testnevelő tanár vett részt az ötödik sportolimpián. Évről évre bővül a résztvevők létszáma. Idén nyolc sportágban, 29 versenyszámban mérkőzhettek meg a fiatalok – nyilatkozta a Szabadságnak Grabán Zsolt Attila főszervező. 

Boros Árpád, a szilágy­krasz­nai Cserey-Goga Technológiai Líceum testnevelő tanára egy-egy lány és fiú kézilabda csapattal vett részt a megmérettetésen. – Nagyon jó a szervezés, és a sportszellemnek megfelelően zajlik a rendezvény. Mind az öt évben részt vettünk a sportrendezvényen. A gyerekek jól érzik magukat, barátságok szövődnek közöttük, a fővédnökök pedig segítenek a csapatszellem erősítésében – mesélte a tornatanár. – A mi iskolánkban egy-egy osztály van évfolyamonként, így közel nyolcvan gyerekből áll össze a csapat. A sportolimpiára már augusztus elején elkezdtük a felkészülést – nyilatkozta lapunknak Boros Árpád. 
– Nagyon szeretek itt lenni, már a tavaly is játszottam a kézilabda csapatban. A sportolimpia arra ösztönöz, hogy a mérkőzések során méginkább összehangolódjunk, hiszen nálunk erősebb csapatokkal játszunk. De jutott arra is időnk, hogy a barátainkkal kicsit felfedezzük ezt a nagyon szép várost – tudtuk meg a szilágykrasznai tizenegyedikes Cseke Alexandrától. – Eddig minden sportolimpián részt vettünk és nagyon örülünk annak, hogy a magyar iskolások megméretkezhetnek Kolozsváron. Jövőre ugyan érettségizek, de a sportolást nem fogom abbahagyni – fogadkozott a szilágykrasznai tizenkettedikes Vincze Barbara. 
A Brassai-líceumba járó László Brigitta Anita nem versenyzett, hanem önkéntesként tevékenykedett a rendezvényen. – Az önkéntesek feladata főleg a más városból érkezők segítése, irányítása. Azért vállaltam az önkéntességet, mert egyaránt szeretek sportolni, önkéntes munkát végezni, de szívesen nézem azt is, amint mások sportolnak. A kedvencem a kosárlabda – árulta el nekünk Brigitta, miközben a kosárlabda-mérkőzések helyszínén segédkezett. 

– Harmadszorra jöttem el a sportolimpiára, és ezúttal is színvonalas rendezvény részese lehettem. Tíz éve kosarazok, és a sportolás mindig fontos volt számomra. Az évek során barátokra leltem, új embereket ismertem meg, mindenki rendes volt hozzám és nyitott – közölte Kőrösi Zsolt, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc főgimnázium tizenkettedikes tanulója. Tepfenhart Beatrix, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse is mindig izgatottan várja a sportolimpiát. Számára a sport hobbi, amit a középiskola befejezése után sem akar abbahagyni.