A Madeleine McCann-ügy

Villanófény

A Madeleine McCann-ügy
Gyermekek ezrei tűnnek el világszerte, akikről soha nem hallani a médiában. Van azonban egy kislány, Madeleine McCann, akinek a nevét tizenhárom év után sem feledtük el. A szülők éveken át tartó küzdelme gyermekük megtalálásáért, az ügy rendkívüli bonyolultsága a kis Maddie története mind a mai napig az érdeklődés középpontjában tartja. A három éves kislány egy idilli nyaralóból tűnt el. A felderítés egy csomó biztosnak vélt nyomon haladt, amelyek azonban sehová sem vezettek.

Az eltűnés

Praia da Luz egy csendes, tengerparti kisváros Portugáliában, amely tökéletes célpont a nyaralni vágyóknak. Itt szerette volna eltölteni pihenő szabadságát 2007-ben az orvos házaspár, Kate és Gerry McCann kislányukkal, a három éves Madeleine-nel, és a két éves ikrekkel, Sean-nel és Amalie-vel. További három család is velük tartott, mindannyian ugyanabban az épületkomplexumban voltak elszállásolva, az Ocean Club-ban. Kate és Gerry minden nap egy közeli étteremben vacsorázott barátaikkal, ahonnan az apartman ablakaira láthattak, távolról felügyelve így a lakásban hagyott gyermekeket. Bár az üdülőhelynek volt gyermekmegőrzője, a család úgy döntött, nem élnek ezzel a lehetőséggel.

A baráti társaság kialakított egy rendszert: a gyermekeket lefektették, az egyik felnőtt pedig harminc percenként körbe ment, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e a kicsikkel. Ez a rendszer jól működött egészen május harmadikáig, amikor a tragédia történt. Aznap este a baráti társaság a szokásos helyen vacsorázott. Tíz óra körül Kate-re került a sor, hogy ellenőrizze gyermekeit. Miután megnézte a kicsiket, zaklatottan sietett vissza az étterembe és azt sikoltozta: ,,Elvitték Madeleine-t!’’Azonnal hívták a rendőrséget, de azok csak  negyven perc múlva érkeztek meg. Addig a szülők és barátaik már mindenhol kutatták a kislányt, de sehol nem találták. Kate elmondta, hogy amikor a szobához ért, észrevette, hogy szélesebbre volt nyitva az ajtó, mint ahogyan azt előzőleg hagyták. Feltűnt, hogy a kislány kedvenc plüss állata az ágyon volt, az édesanya szerint Madeleine enélkül sehova nem ment. Ekkor még nem tudták megállapítani, hogy a kislány magától kószált el a szobából, vagy pedig valaki erőszakkal elrabolta. A szülők az utóbbira gyanakodtak.

Az éjszaka közepén megérkeztek a nyomozók, Gonçalo Amaralra bízták az ügyet, aki jól képzett, tapasztalt rendőrtisztnek számított. A nyomozók hamar elvetették annak a lehetőségét, hogy a kislány magától hagyta volna el a lakást.

Nyomok eredmények nélkül

A nyomozók először a barátokat hallgatták ki, fontos volt ugyanis kideríteni, ki látta utoljára a gyermeket. Az első gyanús dologra a velük nyaraló Jane Tenner emlékezett vissza. Amikor Jane visszament ellenőrizni saját gyermekeit, egy kislányt cipelő férfit látott meg, aki az apartmanok felől sétált el. A kicsi pizsamában volt, mezítláb. Három-négy év körülinek tűnt. A pizsama rózsaszín volt, a bokájánál fodrokkal. Maddie is ilyet viselt aznap este.

Átvizsgálták az apartmant, hátha találnak nyomokat. Erőszakos behatolásra azonban semmi nem utalt. Maddie ágyán sem találtak dulakodást jelző nyomokat, de Gerry és Kate továbbra is meg volt győződve arról, hogy a kislányt valaki elvitte. A McCann szülők azt tartották a legjobb megoldásnak, ha az eset közismerté válik, ezért mindent megtettek, hogy a média által minél több ember figyeljen fel a történtekre.

Tizenkét órával az eltűnése után, Madeleine McCann már a címlapokon volt. Praia da Luzt ellepték a tudósítók, és mindenki megszállottja lett a sztorinak. Eközben kikérdezték a környéken lakó embereket, átkutatták a házakat, ellenőrizték a térfigyelő kamerák felvételeit, de ezek alapján sem bukkantak újabb nyomokra.

A McCann szülők nehéz helyzetben voltak: egy idegen országban vesztették el a gyermeküket, nem beszélték a nyelvet, és a rendőrség is csak keveset közölt velük a nyomozásról. Zaklatottak voltak és kimerültek. Kate azt is mondta egyik barátjának, hogy a nyomozás olyan, mintha csak egy elveszett kutyát keresnének.

Egyik nap egy ott élő brit állampolgár, Robert Murat, amikor tudomást szerzett a kislány eltűnéséről, azonnal felajánlotta a segítségét a nyomozóknak. Mivel folyékonyan beszélte a portugál nyelvet, úgy gondolta, tolmácsként segítheti a rendőrök munkáját. Egy idő után azonban sokaknak gyanússá vált a férfi túlságos segítőkészsége.

Volt még valaki Jane Tenneren kívűl, aki gyanús dologra figyelt fel Madeleine eltűnésének estéjén. Egy Martin Smith nevű férfi éppen elhagyta az egyik éttermet, amikor látott egy fehér férfit, aki egy rózsaszín pizsamás gyermeket vitt. A rendőrség részletes beszámolót kapott tőle. Ez azt jelentette, hogy már ketten is láttak egy olyan férfit, aki egy Madeleine-hez hasonló kislányt vitt a karjaiban. A portugál hatóságok nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy mindennek köze van az ügyhöz.

Eközben Robert Murat viselkedése egyre gyanúsabbá vált. Őrizetbe vették, a rendőrök pedig bevonták Jane Tennert egy szokatlan azonosítási eljárásba. Egy kisbuszba rejtőztek Jane-nel, miközben Muratot arra utasították, hogy menjen át az úttesten. Tudni akarták, ő lehetett az a gyanús férfi a kislánnyal Madeleine eltűnésének estéjén. Jane felismerni vélte Robertben azt a férfit, akit azon az estén látott. Az addig segítőkésznek tűnő férfiból egyszerre gyanúsított lett. Másnap korán reggel megjelentek a rendőrök Murat otthonánál, és alaposan átkutatták az egész ingatlant. A nyomozók bizonyítékokat kerestek, a férfit pedig kihallgatták. Azt állította, hogy semmi köze az eltűnéshez, azon az éjszakán édesanyja konyhájában volt és végig beszélgettek. A rendőrségnek nem volt hihető a történet, hiszen ki tölt egy egész éjszakát az anyja konyhájában? Robert azt mondta, náluk ez szokás, nagyon szoros a kapcsolata az édesanyjával. Tizenkilenc órán át tartott a kihallgatása. Végül kiderült, semmi nem köti Madeleine-hez és elengedték, de továbbra is gyanúsítottként kezelték.

A szülők létrehoztak egy weboldalt, hogy bárki, aki tud valamit a kislányról, jelezhesse. Negyvennyolc óra alatt hatvan millióan nézték meg a honlapot. A világ minden részéről özönlöttek a tippek, fotókat küldtek számos országból, ahol láttak Madeleine-hez hasonló kislányt. Egy héttel az eltűnése után egy nyaraló pár azt állította, talán ők látták a gyermeket egy férfivel Marokkóban, egy marrákesi benzinkútnál. Azt mondták, a kislány nagyon hasonlított Madeleine-re, szomorú tekintete volt és azt kérdezte a férfitól, mikor láthatja már az anyukáját? Mire a nyomozók tudomást szereztek a hírről, a térfigyelő kamera felvételeit törölték. A szülők Marokkóba utaztak, azt remélve, hogy rátalálnak a lányukra, de hiába.

Aggódó szülőkből első számú gyanúsított

Hónapok teltek el, de továbbra sem volt fejlemény. A nyomozók újra megvizsgálták a bizonyítékokat. Visszatértek a helyszínre és azt próbálták megállapítani, hogy Madeleine életben volt-e, amikor kivitték a lakásból. Egy brit igazságügyi szakértő két kiváló nyomozókutyával érkezett a helyszínre, Eddie-vel és Keelával. Eddie hullakereső kutya volt, a hullaméreg észlelésére tanították be, Keela pedig az emberi vért képes észlelni már egészen aprónyi vérnyomból is. A nyomozók szerint Eddie viselkedése abban a pillanatban megváltozott, amikor bement a lakásba. Eddie a szülők gardróbjánál jelzett először, ahol a táskákat és bőröndöket tárolták. Aztán a nappaliban, a kanapé mögött jelzett ugatással. Miután Eddie végzett, Keelát is bevitték a lakásba. Ő is a kanapé mögött szimatolt. A portugál rendőrök is ismerték ezeknek a kutyáknak a kiváló hírnevét, ezért meg voltak győződve, hogy valami borzalmas történt. Ezek után a rendőrök a kutyákat egy mélygarázsba vitték, ahol több autót sorakoztattak fel. Egyetlen jármű keltette fel mindkét eb figyelmét, mégpedig az, amelyiket a McCann család használta, és amit a szülők a kislány eltűnése után béreltek. Az autót alaposan átvizsgálták, szemmel látható emberi maradványok azonban nem voltak benne.

A portugál rendőrség a jelek alapján úgy vélte, Madeleine a lakásban halhatott meg, és holtan tették az autó csomagtartójába. Ezáltal Kate és Gerry gyanúsítottakká váltak.

Amaral nyomozónak a házaspár viselkedése már a kezdetektől furcsa volt. Amikor Kate visszament az étterembe, azt sikoltozta, elvitték Madeleinet. Azon tűnődtek, kikre gondolhatott Kate, amikor többes számban beszélt. Miért nem azt mondta, hogy valaki elvitte Madeleine-t? Az is furcsa volt, hogy az ikrek mindent átaludtak és semmit sem vettek észre az egészből. Ez pedig arra engedett következtetni, hogy talán begyógyszerezték őket. Amaral agyában a következő történet született meg: mivel ismert volt, hogy Kate gyakran adott a gyerekeinek altatószert, nem zárható ki, hogy Madeleine mégis felébredt, de mivel a szertől zavart volt, beesett a kanapé mögé, vérezni kezdett, majd meghalt. A kutyák ezért jelezhettek a kanapé mögött. Amikor Gerry bement, pánikba esett, és Kate-el valahol elrejtették a kislány testét, majd csak később szabadultak meg a holttesttől, amit a csomagtartóba tettek, és elszállítottak. Az ebek ezért éreztek valamit az autóban. Amaral úgy vélte, amikor Kate visszament az étterembe és azt kiabálta, hogy elvitték, az csak színjáték volt, amivel a lányuk halálát leplezték.

Az elméletet alátámasztó bizonyítékok bejárták a világsajtót. A rendőrség és a média hatására a szülők közellenséggé váltak. A kihallgatás során Kate az ügyvéd tanácsára nem válaszolt a kérdésekre, ez szintén gyanús volt a rendőrök számára. Gerryt is kihallgatták, ő mindenre válaszolt, és állította, semmi rosszat nem tettek. Azt mondta, Madeleine soha nem ült az autóban, hiszen az eltűnése után bérelték azt. Boltból vásárolt disznóhús, illetve használt pelenkák is voltak benne, ezért Gerry úgy vélte, a kutyák ezeknek a szagát jelezhették. Azonban az ebek kezelője kijelentette, hogy a kutya csakis emberi vért észlel. A rendőrség nem hitt nekik és hivatalosan is közzétették, hogy Gerry és Kate McCann az elsőszámú gyanúsítottak lányuk eltűnésének ügyében.

Eközben az autóból és az apartmanból vett minták törvényszéki vizsgálatainak eredményei azt jelezték: nincs közvetlen bizonyíték, hogy a kislány a lakásban halt meg, és arra sem, hogy a csomagtartóba tették volna. Amaral elmélete is egyre valószínűtlenebb lett, végül elvették tőle az ügyet. A nyomozó később azt nyilatkozta, szerinte ez politikai döntés volt. Amaral után egy magas rangú rendőr, Paulo Rebbelo vette át az ügyet. A nyomozást azonban új bizonyítékok hiányában a portugál hatóságok lezárták.

Új nyomozás – új remények

A család aggódni kezdett, hogy ezek után a keresés végleg leáll. Kate és Gerry nem adta fel a reményt, hogy a kislány életben van, ezért arra kérték az embereket, hogy csatlakozzanak az általuk indított petícióhoz, így akarták meggyőzni a hatóságokat, nyissák újra az ügyet. Végül David Cameron akkori miniszterelnök bejelentette: független nyomozás indul Madeleine ügyében. A rendőrség közzétett egy digitálisan létrehozott képet arról, hogyan nézhet ki Maddie öt évvel az eltűnése után, közel kilenc évesen.

A britek elkezdték átböngészni a portugáliai nyomozás anyagait, amiben számos hibát és mulasztást fedeztek fel. Egyfelől a portugál rendőrség viszonylag későn ért a helyszínre, emiatt a bizonyítékok tönkremehettek. Másrészt senki nem ellenőrizte a mobiltelefon adatokat, több kulcsszemélynek nem néztek utána, és voltak fantomképek, amelyeket soha nem hoztak nyilvánosságra. A brit rendőrség kiszállt a helyszínre, és elkezdték kikérdezni azokat az embereket, akiket a portugál rendőrség kifelejtett. A tanúvallomásokból az derült ki, hogy a családot folyamatosan figyelhették. Egyesek többször is láttak egy férfit, aki alkalmanként a lakás előtt állt, és figyelmesen nézett befelé. Az új nyomozás eredményei ismét azt a gyanút erősítették meg, hogy Madeleine-t valóban elrabolták. Voltak olyan elméletek is, hogy egy olyan pár lophatta el a kislányt, akiknek nem lehet gyermekük. Egy másik elmélet szerint pedofil a tettes, de hiába ellenőrizték a nyilvántartásban szereplő pedofilokat, ez a szál azonban nem vezetett eredményre.

A nyomozók visszatértek Jane Tenner és Martin Smith vallomásához, akik egy férfit láttak karjában egy gyerekkel. Jane kilenc óra körül látta a férfit, Martin pedig tíz óra körül. Előbbi esetben fény derült a férfi kilétére, de az ő helyzete tisztázódott. Az a férfi, akit Martin látott, és aki vallomása szerint hasonlított Gerry McCannre, továbbra is ismeretlen a nyomozók előtt.

A legrosszabb talán mégis bekövetkezett

A német hatóságok néhány hete bejelentették: nagy a valószínűsége, hogy Madeleine McCann már nem él. Az ügyben újabb gyanúsított került elő, egy 43 éves német férfi, Christian B., akit többször elítéltek már szexuális bűncselekmények, köztük gyermekek szexuális bántalmazása miatt, jelenleg is börtönben ül. B. ellen nemrég a braunschweigi ügyészség rendelt el nyomozást a McCann-ügyben, egyelőre azonban nincs elég bizonyítékuk ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene.

Christian B.-t agresszív, bántalmazó férfiként ismerték. Egy 2015-ben eltűnt kislány kapcsán is gyanúsították, ekkor a rendőrség átkutatta a tulajdonában lévő ingatlant, a számítógépes adattárolóján gyermekekről készült pornográf fotókat találtak. Többnyire bűncselekmények elkövetéséből élt, szállodákba tört be és kábítószerekkel kereskedett.

A rendőrség nyomozása alapján kiderült, hogy a portugál üdülőhely egyik dolgozója részleteket árulhatott el neki az ott nyaraló McCann családról. Az alkalmazott telefonjában ugyanis benne volt a gyanúsított száma is. Elképzelhető, hogy B. eredetileg csak az értékek akarta ellopni, és meglepődött, amikor gyerekeket látott a szobában, ezért ijedtében magával vitte a legidősebbet. A brit sajtó ennek kapcsán az anya által írt könyvre kezdett utalni, amelyben Kate McCann azt állította: megdöbbenve vette észre a nyomozati iratokban, hogy a szálloda pultján bárki által elérhető volt egy személyzeti üzenő füzet, amelyben ott állt a megjegyzés, miszerint a vendégek a szállásukhoz közel akarnak vacsorázni, és gyerekeiket az apartmanban hagyják. Előkerült egy régi rendőrségi akta is, amely szerint Madeleine-t egy tanú látni vélte három héttel az eltűnése után, 2007. május 28-án Spanyolországban, amint egy Volkswagen lakókocsiba száll be egy ismeretlen férfivel.

Amióta közzétették a gyanúsított B. nevét és arcát, többeknek is beugrottak régi történetek. Az egyiket egy nő mesélte el, aki szerint egyik alkalommal az illető férfi teljesen kikelt magából, amikor egy társaságban a McCann-ügyről beszélgettek. Azt mondta, mindenki fogja be, majd azt ordította, hogy a gyerek halott, és ez így jó!

Madeline McCann idén lenne tizenhét éves.