Közölték: a rangsor összeállításakor a brit pénzügyi-gazdasági lap és az amerikai Statista.com. az 2015-2018 időszakban elért éves forgalom átlagos növekedését vette figyelembe. A lap és portál a leglátványosabban fejlődő európai vállalkozások rangsorát állította össze.
Az első ezer cég között, négy másik hazai közép- és kisvállalat technológiai cég mellett szerepel a kolozsvári, 22 éves múlttal rendelkező Softech Kft. is. A vállalat az egyetlen ilyen jellegű IT-cég, mi több, Romániából az egyetlen ilyen magyar.
Szélyes megítélése szerint az IT iparág látványos fejlődésének sok pozitív hozadéka van, ugyanakkor nagy a verseny a tehetséges, jól képzett munkaerőért.
A Softech tulajdonos-vezérigazgatóját a számottevő növekedés tényezőiről is kérdeztük. Megítélése szerint a növekedés egy komplex, organikus folyamat.
A mentorprogramnak köszönhetően az elmúlt években nagyon sok tehetséges ifjú kollégát sikerült alkalmaznunk, ennek köszönhetően új, nagyon komoly ügyfelekkel sikerült szerződést kötni. Régi ügyfeleink is elégedettek a teljesítményünkkel, az ő ajánlásaik is újabb partnereket és új megrendeléseket jelentenek. Az ügyfeleink egyre összetettebb projekteket bíznak cégünkre, ezért új technológiákat kell elsajátítsunk és alkalmazzunk. A sok megrendelésnek és a munkánk színvonalának köszönhetően nő a forgalom, nő a láthatóságunk, a növekedő munkavolumen pedig lehetőséget teremt a csapat bővítésére, tehát újabb tehetséges, fiatal munkatársakat alkalmazunk. És így tovább; ez az organikus növekedés – tette hozzá Szélyes Levente.