A kolozsvári egyetemek is bekapcsolódnak a vérminta-elemzésbe
Vissza

A kolozsvári egyetemek is bekapcsolódnak a vérminta-elemzésbe

A kolozsvári kórházakban már napi közel kétszáz vérminta bevizsgálására képesek, miután a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) mellett a Mezőgazdaság-tudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) berendezésekkel és szakemberekkel segíti az orvosi személyzet munkáját. Ugyanakkor az orvosi és gyógyszerészeti egyetem diagnosztikai központokat fog létrehozni, ahol az egyetemen dolgozó orvosok és kutatók elemzik a beérkezett mintákat.

Az ehhez szükséges anyagokat már megrendelték. Kolozs megyében eddig naponta 120 vérminta elemzésére volt lehetőség, ha az új berendezéseket működésbe helyezik, akkor az elemezhető minták száma napi 500-ra növekszik.  

A BBTE korszerű berendezést és szakembereket bocsát a sürgősségi kórház rendelkezésére, hogy ily módon támogassa a SARS-CoV-2 vírus diagnosztizálását.  Az egyetem egy RT-PCR típusú berendezéssel kapcsolódik a be a koronavírusos esetek beazonosításába, amely egyszerre 96 mintát képes elemezni. A berendezés átadását sürgősségi rendeletben hagyta jóvá az egyetem új rektora, Daniel David.

 „Az egyetem a helyi közösség fontos része, és viszonoznunk kell azt, amit a közösség nekünk adott, ez a mi alapküldetésünk. A mostani rendkívüli és kényes helyzetben nagyon fontos, hogy az egyetem a közösség rendelkezésére bocsássa a legjobbat, mind ami a technológiát, mind ami a humánerőforrást illeti, azaz szakembereket és kutatókat, akik lényegretörően járulhatnak hozzá a megoldások beazonosításához” – nyilatkozta Daniel David rektor. 

A Biológia és Geológia Kar keretén belül működő Molekuláris Biológia és Biotechnológia intézet két szakembere, Szerekes Edina és Cristina Mircea egyetemi tanrásegéd önkéntesen vállalták, hogy szakemberként részt vesznek a koronavírusos esetek diagnosztizálásában.  

A BBTE mindig támogatta a  közösséget egyrészt szakemberekkel, akik ingyenes pszichológiai tanácsadást nyújtanak, másrészt egyetemi hallgatókkal,  akik részt vettek kezdetben helyi, később pedig országos jelentőségű kampányokban, illetve segítik az időseket a bevásárlásban. 

A BBTE fontosnak tartja a közösség helyes és folyamatos tájékoztatását, ezért az egyetem honlapján létrehoztak egy felületet, amely a koronavírus elterjedésének megelőzését írja le.  (https://www.ubbcluj.ro/ro/infoubb/covid19/).

VÁRJA AZ ADOMÁNYOKAT A JÁRVÁNYKÓRHÁZ

Alin Tise, a Kolozs Megyei Tanács elnöke bejelentette: mivel többen is érdeklődtek arról, hogy a Kolozs megyei lakosok adakozhatnak-e a megyei tanács alárendeltségábe tartozó járványkórháznak, mint az egyedüli egészségügyi intézménynek, amely az ország ezen részében kezelheti a koronavírusos betegeket, és tesztelheti a vírusgyanús személyeket, rendelkezésre bocsátják az ehhez szükséges adatokat. A pénzadományokat a kórház RO 59 TREZ 216 5006 XXX 025 374 számú  bankszámlájára várják. A kórház adószáma, amit szintén fel kell tüntetni a 448 5715.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

CityRocks flashmob Kolozsváron
Drámaian csökkent a vendégéjszakák ...
Csomagjaink

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ