A kirekesztés kockázatai

A kirekesztés kockázatai
A napokban Szászország lengyel határ mentén fekvő nagyvárosában, Görlitzben egész Németország, sőt a külföld által is feszült figyelemmel követett választási küzdelem zajlott. A város főpolgármesteri funkciójáért a legjobb esélyekkel az AfD politikusa, Sebastian Wippel szálhatott ringbe. Az első választási fordulóban ugyanis magasan a másik négy jelölt előtt végzett.

Az AfD, teljes nevén az Alternatíva Németországnak szélsőjobboldalinak tekintett pártalakulat, mellyel egyetlen német párt sem hajlandó nem csak koalícióra lépni, de tárgyalni sem. Vezetői időnként a német viszonyok közt valóban vállalhatatlan kijelentésekre ragadtatják magukat. Elutasítják a muszlim bevándorlást, szorgalmazzák a német nyelv államnyelvé nyilvánítását, a német kulturális szupremáciát, hazaárulónak tekintik a mai – általuk liberálisnak bélyegzett – német kormányzatot, implicite magát a szintén kelet-német származású kancellárt, Angela Merkelt is.

Nem csoda, hogy az első forduló után nagyszabású mozgósítás vette kezdetét. Minden párt úgy tekintette, hogy Wippel győzelmét minden áron meg kell akadályozniuk. Annak ellenére is, hogy Joachim Gauch, a korábbi (szintén kelet-német származású) államelnök is figyelmeztetett arra, hogy az AfD-vel való mindenféle kapcsolat, – implicite párbeszéd – felfüggesztése aligha tekinthető demokratikus eljárásnak. „A német politikai kultúrának nagyobb toleranciával kell viszonyulnia a jobboldalhoz… S bár így vélekedem, korántsem váltam – tette hozzá – az AfD szimpatizánsává. Mégis szeretnék vitába szállni velük. A félelem, hogy a toleranciát túlzásba vinnénk, ha a politikai diskurzusba a mieinktől eltérő elveket beengedünk, megalapozatlan. Nem kell attól tartanunk, hogy a demokrácia, a jogállamiság egyetemes értékeinek védelmezői kifogyhatnak az ütős érvekből… A határ ott húzódik, ahol valakik jogrendszerünket lábbal tiporhatják, vagy semmibe vehetik, és gyűlöletet szíthatnak, embereket közösíthetnek ki. A bevándorlói miliőben észlelhető intolerancia iránti türelem nem tolerancia. E mellett a nézet mellett kitartani sok minden lehet, csak idegenellenesség nem.” (Az idegenellenesség az AfD elleni vádak talán legsúlyosabbika.)

Szavait – a jelekből ítélve – nem sokan szívlelték meg. Annak ellenére sem, hogy az AfD, ha alaposabban belegondolunk, aligha szélsőségesebb, nacionalistább, idegengyűlölőbb annál a román kormányzatnál, mely az uzvölgyi események kapcsán máig menően agresszív román szélsőségeseket büntetlenül hagy, és békésen tiltakozó magyarokat büntet, s mely ez idő szerint éppen az Európa Tanács elnöki tisztjét tölti be. Ezzel a kormányzattal – bár Nyugaton is sok mindent tudnak és főként tudhatnának – Európa is kesztyűs kézzel bánik...

Az AfD-től ezzel szemben mindenki következetesen elhatárolódott. Norman Volger, a szászországi zöldek szóvivője úgy vélte: „A görlitzi emberek többsége nem akarta, hogy egy antidemokrata vezesse őket.” A választás második fordulóját ekként a CDU-t képviselő Octavian Ursu nyerte meg a szavazatok 55,1 százalékával. A másik három párt szavazói a széleskörű sajtókampány nyomán testületileg rá adták szavazatukat.  Ami korántsem jelenti azt, hogy a bukaresti születésű zenész, aki 1990-ben érkezett Szászországba, és ott rövidesen családot alapított, s akit – a németek kisebbségek iránti bizalmának köszönhetően – a CDU színeiben rövidesen a tartományi parlament képviselőjévé választottak, ne érdemelné meg a bizalmat. Minden bizonnyal – az egykori honfitársnak kijáró rokonszenvünkön túl is – megérdemli, de maga is belekényszerülhet abba a csapdába, melyben jó ideje a német politikai élet egésze leledzik.

Az ő megválasztásával ugyanis a helyzet korántsem „rendeződött”. A szászországi tartományi parlament tagjainak szeptember elsején esedékes megválasztásakor minden felmérés szerint az AfD lesz a meghatározó politikai erő. Ahogyan Görlitzben is kis híján az lett. Ez esetben az AfD politikai életből való kiutasításának politikája aligha válhat eredményessé, sőt jobbára lehetségessé sem. A vita, s valamiféle erre alapozható párbeszéd hiánya a szélsőségesnek tekintett jobboldali politikusokat és a mögöttük álló szavazótábort valóban mind szélsőségesebb – s előbb-utóbb valóban nehezen tolerálható – állásfoglalásokra késztethetik. A megalapozatlannak érzett elutasításból fakadó keserűség soha nem jó tanácsadó. A frusztrációkat oldani képes párbeszéd azonban éppen a szélsőségektől hívhatja vissza a kirekesztetteket, s a demokrácia valóban meggyőződéses híveivé teheti.

Ha nem ez történik, mindkét oldalról a kizárólagosság, megbélyegzés és – következésként – a gyűlölködés reflexei válhatnak uralkodóvá. Ami a szó szoros értelmében a tökéletes kommunikációképtelenséghez, az immár engesztelhetetlen gyűlölködéshez, s végül az állampolgári közösség széthullásához vezethet.

Szászország miniszterelnöke, Michael Kretschmer, bár sejti, hogy a ma hatalmon lévő CDU-SPD koalíciónak Szászországban sem lesz meg a többsége, továbbra is minden körülmények közt kizárja a koalíciót az AfD-vel. A 2017-es szövetségi választásokon maga is éppen szülővárosában, Görlitzben egy AfD-s jelölttel szemben veszített.

Megdöbbentő, hogy – élvonalbeli német politikusként is – képtelen felismerni, hogy a választók felét vagy több mint felét semmi módon nem lehet kirekeszteni a politikai életből. Az efféle törekvések csak és csakis a demokratikus értékrend devalválódásához, következésként az antidemokratikus törekvések fölerősödéshez, magyarán: a tekintélyelv megerősödéséhez, a sajtószabadság felszámolásához, polgárháborús állapotokhoz vezethetnek. Amikoris a szemben álló felek mindenikének egyetlen – a demokratikus értékeknek nyíltan fittyet hányó – célja lehet: a másik félnek a politikai életből való maradéktalan, következésként „örökre szóló” eltüntetése.

Ami elméletben és gyakorlatban is képtelenség. A tragikus az, hogy az efféle tendenciák nem csak Németországra, hanem az önmagát manapság mindinkább különbnek tartó Kelet-Európára, magyarán a mi országainkra is érvényesek.

Még ha gyakorta ellentétes „politikai” előjelekkel is.