A gyűlölet ereje

A gyűlölet ereje
A világ történelme tele van olyan szimbólumokkal, amelyek a maguk idején valamiféle dicsőséget, büszke hovatartozást, valamilyen ideológia által vezérelt szoros közösséget jelöltek és amelyeket utólag nagyon szégyelltünk. Van amit eldugtunk, van amit egyenesen betiltottunk és van sok olyan is természetesen, ami az idő homályába veszett, az évszázadok kilúgozták s ma már csak a szakemberek ismerik a véres és gyűlölettel telt történetet, amelynek ikonja volt a maga idején.

A horogkereszt, a sarló-kalapács még testközelből kísértenek, ennek a kettőnek óriási irodalma van, emlékezete élő és bizony megvannak a nosztalgikusaik is, akik még mindig az e zászlók alatt hirdetett dicsőség  aurájában álmodoznak a pusztításról. Sokan egyszerűen csak szándékosan tudatlanok s arra a jóra vágynak, amit személy szerint nekik jelentene az adott ideológia, ha ismét hatalomra kerülnének.

A tömegek egyetlen hatékony csőcselékké kovácsolásának nincs hatékonyabb módja, mint az ellenségteremtés. Ki kell találni egy hús-vér emberekből álló kategóriát, akit okolni kell minden bajunkért. Rendszeresen, tudományos eszközökkel, a lélektan megannyi mély bugyrát kiaknázva kell őket hosszú időn keresztül démonizálni, gyűlölésüket jogossá kell tenni. Emellé kell társítani egy magasztosan hangzó, utopisztikusan szép ideológiát, amely a maga mitikus szólamaival a társadalom átlaga fölé emeli híveit és megoldja minden valós és képzelt gondjukat. A múlt, a mítoszok homályában szemlélt szelektív történelem ehhez mindig ad hátteret, akárcsak a vallás legsötétebb oldalainak az igába fogása. A huszadik század arról híres, hogy mind az Isten emberei, mind az írástudók között szép számmal akadtak olyanok, akiket akár egyszerű megvásárlás, akár módszeres hülyítés útján ilyen eszmék szolgálatába lehetett állítani, részvételük, tekintélyük legitimálta a kisember számára a gyűlöletet még akkor is, amikor az levetette idealisztikus álruháját és vak, csorba fejsze módjára kezdett vagdosni az emberi társadalom élő húsába.

E kettő, az ellenségkép és a megfestett eszmény szervesen kapcsolódik egymáshoz, hiszen az elmélet sarokköve, hogy csakis a démonná kovácsolt kategóriák állnak a hirdetett megdicsőülés útjában. Így jönnek létre azok az elvakult társadalmi szegmensek, amelyek immár nem ellenfélben gondolkodnak (amellyel vitatkozni kell és szokás), hanem ellenségben (amelyet el kell pusztítani).

Egy nap majd ilyen gyűlöleteszme jelképe és szégyellni való emléke lesz a Trumpista ideológia piros baseball sapkája is a Make America Great Again (Tedd Amerikát ismét naggyá) felirattal, amelyet a kezdőbetűkkel egyszerűsítve MAGA sapkának neveznek az óceánon túli közbeszédben.  Ehhez hasonló, parafrazált sapkát ajándékozott Trump Klaus Iohannis elnöknek, a felirata: Make Romania Great Again. Nem hiszem, hogy ereklye lesz belőle.

A trumpista ideológia és az abból származó amerikai tragédia magán viseli a szélsőséges gyűlöleteszmék megannyi ismérvét.

Adott egy iszonyúan műveletlen, kétes erkölcsű, rideg, humortalan pojáca, akit hívei nem annak ellenére imádnak amilyen, hanem pontosan azért mert olyan, mert kaján gúnnyal fröcskölt, valótlanságoktól hemzsegő infantilis szurkálódásában, sértődött, hisztis twitter üzeneteiben egyesül mindaz az ideológiai nevelés, az ígért dicsőség s annak az útjában álló ellenség leplezetlen gyűlölete, amellyel a republikánusok Obama megválasztása óta merítőkanállal etetik a népet. És persze közben megsértődnek, ha rasszistának nevezi őket valaki.

Márpedig ennek része a fajgyűlölet, amely a feketékre s a spanyolajkúakra egyaránt irányul. Része a literálbiblikus szélsőséges újprotestáns kereszténység legelvakultabb fajtája, amely az Ószövetség, illetve a páli levelek sorai közül válogatta ki magának a legijesztőbb bronzkori patriarchális erkölcsi világkép kellékeit s annak megvalósításán szorgoskodik. Része az amerikai felsőbbrendűségi mítosz, amely egy sohasem létezett (pontosabban: csak valakik, középkorú fehér férfiak számára létezett) dicsőséges amerikai múlt visszahozásáról álmodozik. És része az a düh is, amelyet a mélyszegénységben élők, a munkahely nélkül maradók, a kinyírt, exportált iparágak hiányán kenyér és jövő nélkül tengődő tömegek éreznek, és amelyet varázslatos profizmussal lovagolnak meg éppen azok, akik ezt a helyzetet előidézték. Amerikában a gazdag embert gyerekes tisztelet övezi, helyzete, sikere az ország utopisztikus ígéretének szimbóluma: ha keményen dolgozol, te is olyan leszel. Ez persze azt jelenti, hogy a milliárdosok kemény munkával lettek azzá amik, s aki nem lett azzá, csakis önmagát hibáztatja.

A tizenkilencedik században élt egy Horatio Alger nevű író, mintegy százötven nagy sikerű ponyvaregény szerzője. Szinte valamennyinek ugyanaz a témája: mélynyomorban született gyerek kemény munkával milliomossá tornázza fel magát. Ezek megteremtették és a Homo Americanus társadalmi génkészletének részévé tették a gazdagság, az anyagi sikeresség bálványozását. Ami vakhitre alapozódik, arra nem hatnak a tények. Regan elnökhöz fűződik az úgynevezett alácsurgó gazdaság elmélete, amely szerint, ha a gazdasági helyzet és az adópolitika kedvez a milliomosoknak, akkor azok bátrabban vállalkoznak, munkahelyeket teremtenek, és a jólét így „alácsordogál”. Persze, teremtenek is munkahelyeket, csakhogy nem Amerikában, hanem harmadik világbeli országokban, ahol sokkal olcsóbb

Teljesen mellékes az, hogy az ország vagyonának több mint fele a lakosság mintegy két százalékának a kezében összpontosul, teljesen mindegy, hogy ennek a két százaléknak a zöme gyakorlatilag a kezében tartja az államhatalmat. Ez talán magyarázatra szorul: a korrupció egy sajátos faját odaát lobbizásnak nevezik és törvényes. Washingtonban több a lobbizó, mint a politikus. Ezeknek fő elfoglaltsága, hogy megvásárlással, alkuval, kampányadományokkal olyan helyzetbe hozza a politikusokat, hogy azok a megbízóik számára legkedvezőbb döntéseket szavazzák meg. Amióta ifjabb Bush elnök mandátumának vége felé azt is megszavazták, hogy a nagyvállalatok korlátlanul támogathatnak pártokat, jelölteket anélkül, hogy erről nyilvánosságnak, vagy bárkinek számot adnának, a helyzet végképp felborult.  A választásokat az fogja sokkal nagyobb eséllyel megnyerni, aki több pénzt tud összeszedni, erre pedig annak van lényegesen több esélye, aki a hatalmas összegek felett rendelkezők érdekeit képviseli a középosztállyal, az átlagos amerikai polgárral szemben. Amerikának jelenleg tulajdonosai vannak.

Mindeközben Trump a leghangzatosabb ígéreteiből semmit sem váltott be, és ez a rajongói számára teljesen mellékes. Semmi sem lett a viccnek is gyenge ötletéből, hogy a mexikói határra falat épít, amelyet Mexikó fog kifizetni (sic!).

Semmi sem lett a washingtoni „mocsár” kiszikkasztásából, mi több mostanig a Trump adminisztráció mintegy negyven tagját ítélték el korrupcióért, hamis tanúskodásért és hasonlókért. Az elnök kinevezte valamilyen fontos pozícióba szinte valamennyi családtagját, ez már önmagában, még Romániában is teljes felháborodást eredményezne, odaát szinte semmi reakciót nem váltott ki.

Semmi sem lett abból, hogy nem vakációzni, hanem dolgozni fog. Megválasztása óta több időt töltött golfozással Mar-A-Lagói birtokán, mint bármelyik másik elnök az ország modern történelmében. És ez nem csak lustaság, hanem rengeteg pénz is, hiszen az elnök mozgása a teljes titkosszolgálati-védelmi apparátus részvételével, a Mar-A-Lago feletti légtér lezárásával s hasonlókkal történik: milliókba kerül, közpénzekből!

Semmi sem lett abból a nevetséges ígéretéből, hogy harminc nap alatt felszámolja az Iszlám Államot.

Semmi sem lett abból, hogy új, hatékonyabb törvényekkel helyettesíti Obama egészségügyi reformját.

Egyetlen ígérete vált be: a kampányban kijelentette, hogy ha most lemenne az utcára s találomra lelőne valakit, az sem ártana neki. Ez így igaz. Trump a teflonelnök, semmi sem tapad rá. Nem politikus, sokkal inkább szektavezér. Keresztény erkölcsökkel hadonászó híveit, akik Obamát előszeretettel nevezték antikrisztusnak, a legkevéssbé sem érdekli három feleségétől született öt gyereke, vagy a sorozatos és beismert szexuális molesztálása. Nem érdekli őket, hogy vigyorogva pózol a kórházban a lövöldözés áldozatai mellett, nem érdekli őket az, ha nagy tömeg előtt csúfol egy mozgássérültet.

Nem érdekli őket az, hogy különböző határőrséghez, bevándorlásügyhöz tartozó hatóságok találomra igazoltatnak, elhurcolnak barnabőrű, spanyolajkú embereket az utcáról, lakásukból, nem érdekli őket, hogy bírósági meghallgatás és a védelemhez való elemi jog nélkül toloncolnak ki embereket az országból és nem érdekli őket az, hogy a határon kisgyerekeket szakítanak el szüleiktől és tartanak ketrecekben, börtönökben.

Pontosítok: az utóbbiakat nagyon is helyeslik. Ezek az áldozatok ugyanis azok a bizonyos démonok, a gyűlölhetők, az ellenség.

Erkölcsileg semmi különbség nincs az Európából elhurcolt zsidó gyerekek, a szovjet birodalom népellenségeinek gulágba deportált gyerekei, az indián őslakosok brutális átnevelőtáborokba utalt gyerekei és a második világháború idején internált amerikai japán gyerekek között. Amerika történetének e szégyenfoltjairól hallgatnak az iskolai történelemkönyvek, mint ahogyan a rabszolgaságról, szegregációról sem szólnak túl sokat. Mert hát hazafiasnak kell lenni, ez része az ideológiának. Azt mondják, aki nem tanulja meg a történelmet, az arra van ítélve, hogy megismételje. Kiegészítem: aki megtanulja, az jól informáltan és szándékosan, sikeresebben ismétli meg.

A gyűlölet az azt eltűrő közöny miatt is sikeres, de munkája eggyé kovácsolta azt a szavazótábort, amely egészen valószínűsíti a második trumpi mandátumot. Erkölcsös, hazafias, igaz színekben megfestett gyűlölet terjeng. Victor Hugo másfél évszázada írta le e sorokat, ma is igazak:

 „ ...vannak teoretikusok, akik olyan ruhát adnak a múltra, amelyet a társadalmi rendnek, isteni jognak, erkölcsnek, családnak, az ősök tiszteletének, régi tekintélynek, szent hagyománynak, vallásnak neveznek, és így kiáltanak:

– Ide nézzetek! Ezt fogadjátok el, tisztességes emberek!

Ezt a logikát már a régiek is ismerték. Krétával bemázoltak egy fekete üszőt és azt mondták rá: fehér.

Mi személy szerint egyes pontokon tiszteljük és mindenütt kíméljük a múltat, feltéve, ha belenyugszik abba, hogy meghalt. Ha élni akar, akkor támadjuk, és igyekszünk megölni (...) ezek a kísértetek, bármennyire csak kísértetek is, görcsösen ragaszkodnak az élethez, szellemtestüknek fogai és karmai vannak, kézitusában kell kiirtani őket, és szakadatlanul viaskodni kell velük, mert az emberiségnek az is egyik végzete, hogy kísértetekkel való örökös harcra van kárhoztatva. Az árnyat nehéz torkon ragadni és a földre teperni”.