A független színházi társulatok mindennapjairól
Imecs-Magdó Leventét kérdezték Váróterem Projektről, Zugról, színészetről
Imecs-Magdó Leventét kérdezték Váróterem Projektről, Zugról, színészetről
Vissza

A független színházi társulatok mindennapjairól

Színészetről és a független társulatok életéről tájékozódhattak a kolozsvári középiskolások a Diákfórum által szervezett továbbtanulási fórum legutóbbi eseményén. A főleg középiskolásoknak szóló szakmai képzésekkel és mentorprogramokkal foglalkozó szervezet Imecs-Magdó Levente színészt, a kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulat egyik alapítóját, jelenlegi vezetőjét, menedzserét kérte fel arra, hogy meséljen a színész szakmáról, a független társulatok mindennapjairól, fenntartási, működtetési nehézségeiről és természetesen szépségeiről.

A K+ Közösségi Térben szervezett beszélgetés során ImecsMagdó Levente a független társulatok pozitívumairól is szót ejtett, de inkább azt vázolta az összegyűlt középiskolásoknak, mennyire nehéz, kiszámíthatatlan a független színházi társulatok helyzete jelenleg Romániában.

A beszélgetés elején a meghívott röviden vázolta, hogy került a lusta kilencedikes fiú a kolozsvári színiképzésre. Mint mondta, azt, hogy ő színész lett, nem előzte meg tudatos tervezés.

– Ez egyszerűen így alakult, csak lett. Akárcsak a Váróterem Projekt, az sem tudatos tervezés eredménye – tette hozzá.

Az egyetemi évek kapcsán elmondta, a képzés során a Kolozsvári Állami Magyar Színház bűvkörében tanulták a szakmát, számos előadást néztek meg évfolyamtársaival. Ám, mint megjegyezte, egy idő után elkezdte unalmasnak találni a színház előadásait, valamiért nem értette azokat.

– Ezért hárman az évfolyamról – Visky Andrej, Csepei Zsolt és én – nagyon naivan azon kezdtünk el agyalni, vajon lehet-e közvetlenebb, lazább, szabadabb kontextust teremteni a színház számára. Másrészt nem vonzott az, hogy kőszínházba menjünk dolgozni, úgy éreztük ott nagyon korlátozott a színész művészi szabadsága, ezért eldöntöttük, hogy valami újnak fogunk neki – beszélt a Váróterem Projekt megszületéséről. – Nagyon naivak voltunk, és nagyon vakmerően vágtunk bele, szinte semmit nem terveztünk meg előre, csak csináltuk. Nyilván ennek megvannak a pozitív hozadékai, viszont, hogyha van egy kis tudásunk, rálátásunk és megtervezzük a dolgokat, sokkal jobban is alakulhatott volna az elmúlt 10 év, nem lett volna ennyire adhoc, improvizatív minden téren – idézte fel a kezdeteket Imecs Magdó Levente.

Az elején emiatt pályázni sem nagyon tudtak a működéshez szükséges anyagiak előteremtéséhez, és terük sem volt, ahol próbálhattak, játszhattak volna, sorolta Imecs-Magdó Levente. Kezdetben a társulat a néhány hónappal azelőtt alakult Ecsetgyárban játszott. „Az Ecsetgyárnak akkor nem voltak produkciói, nekünk nem volt ahol játszani”, jegyezte meg.

A volt ipari épületben két évig dolgoztak, majd úgy határoztak: kicsit közelebb költöznek a központhoz, hátha egyszerűbb lesz a közönségszervezés. Így kerültek a Tranzit Házba, amely annak ellenére, hogy nem rendelkezett megfelelő infrastruktúrával, közönségszervezés tekintetében, bevált: ott alakult ki a társulat közönségének mai napig aktív magja. A Tranzit Házban három évig játszottak, onnan a Brassai utcába, majd öt évvel ezelőtt az Árpád/ Traian útra költöztek.

– A mostani terünk, a Zug.ZONE egy régi ipari raktárépületben van. Nyugaton már régóta jellemző, hogy a használaton kívüli ipari épületek művészeti funkciót kapnak. Ebbe a nyugati vonalba csatlakoztunk be mi is, csak ez itthon még nincs kidolgozva. Így például nem is kapunk állami, önkormányzati támogatást, bért kell fizessünk – hangsúlyozta. – Úgy képzeltük el, hogyha lesz saját terünk, az majd segít a társulat fenntartásában. Persze ez nem így lett, nagyon költséges fenntartani a saját helyet, a Zugnak a terhét visszük a vállunkon évek óta. Az épület rettenetes állapotban van, állandóan javítanunk kell, most nemrég például a tetőt szigeteltük le. A saját tér számos, nem feltétlenül művészi tevékenységet feltételez – fűzte hozzá.

Az érdeklődő diákság kérdésére elmesélte, van, amikor nagyon szereti a munkájukat, viszont gyakran érzi azt is, hogy elege van belőle. Megjegyezte, a színész szakma és a magánélet sem mindig összeegyeztethető, olyan párt kell választaniuk a színészeknek, akik elfogadják az ezzel az életmóddal járó kaotikus programot.

Azzal kapcsolatban, hogy meg lehet-e a színészetből élni, közölte: jelenleg kifejezetten jó fizetést kapnak a kőszínházak munkatársai, de, hangsúlyozta, ez sem mindig volt így. A független társulatok anyagi helyzete azonban korántsem ennyire rózsás, mögöttük nincs intézményi háttér, állandó támogató, a társulat működtetéséhez szükséges anyagiak előteremtése a legnehezebb feladat, ehhez folyton pályázni kell. Az anyagi bizonytalanság miatt is nagy a fluktuáció a társulatban, fűzte hozzá.

– A pályázás viszont gyakran a művészi, alkotói tevékenység kárára megy. Sokáig mindannyian úgy dolgoztunk a Váróteremnél, hogy közben volt „civil munkánk” is. Ez persze mindenkit nagyon lefárasztott, hiszen munka után mentünk próbálni. El lehet képzelni azokat a „kreatív energiákat”. Szerencsére előrelépés történt pályázati té- ren, ismernek, megbíznak bennünk a kiírók, így most már kicsit könnyebb előteremteni az anyagiakat – részletezte. Végül hozzátette: „Őszintén, fogalmam sincs, hogy meg lehet-e élni a színészetből. Mi igyekszünk”. 

(Borítókép forrrása: Váróterem Projekt/Facebook)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Egy hét múlva kihirdetik a DiscoverEU ...
Horváth Anna pere: digitális ...
VIDEÓINTERJÚ - Kolozsvári magyar ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • A vádlottak padján
  • VIDEÓK - Magánház égett le Szászfenesen
  • A diplomátlan elit
  • Megnövelték a gyermekpénzt az RMDSZ ...
  • Szülő numeró 3