A Fekete-tenger védelmének fontosságát hangoztatta Iohannis
Vissza

A Fekete-tenger védelmének fontosságát hangoztatta Iohannis

A Fekete-tenger stratégiai jelentőségű térség mind a NATO, mind az Európai Unió számára, védelme életbevágó fontosságú Románia és szövetségesei számára - hangoztatta ma Klaus Iohannis.

Az elnök a legnagyobb kikötővárosban, Konstancán mondott beszédet, azon a katonai parádén, illetve nemzetközi hadgyakorlaton, amelyet Nagyboldogasszony (Mária mennybevétele) napja, a román tengerészek ünnepe alkalmából rendeztek.

„Ahhoz, hogy elrettentsük az ellenséges megnyilvánulásokat, egységes és átfogó fellépésre van szükség minden szinten, beleértve a politikát is, amely a katonai szempontok mellett az energia, közlekedés, környezetvédelem szempontjait és a társadalom alkalmazkodóképességét is figyelembe veszi” - jelentette ki az államfő.

Emlékeztetett: Románia egy olyan védelmi szövetség része, amely az egy mindenkiért, mindenki egyért elv alapján garantálja tagországainak kollektív biztonságát, ehhez a biztonsághoz pedig Románia is aktívan hozzájárul egyebek között azzal, hogy a GDP két százalékának megfelelő összeget fordít védelmi kiadásokra.

Iohannis kiemelte, hogy a román haditengerészet a NATO több nagyszabású hadgyakorlatában vesz részt, a Ferdinánd király nevét viselő fregatt pedig idén júliusban a NATO keleti szárnyát védő állandó flotta részévé vált. Az elnök elismerte, hogy a román hadiflotta megérett a korszerűsítésre, és kifejezte reményét, hogy a jövő évben, amikor a fegyvernem alapításának 160. évfordulóját ünneplik, már jelentős előrelépéseket könyvelhetnek el a román haditengerészet eszközállományának és fegyverzetének fejlesztése terén.

Konstancán amerikai katonák és a román légierő pilótái is csatlakoztak a román flotta több ezer katonájához, a tengerészet napja alkalmából rendezett hadgyakorlaton. Az estig tartó népünnepély - amelyen mintegy húszezer ember vesz részt - fáklyás felvonulással zárul.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Veszélyt jelentett a református kórus ...
Télen még jobban esik a termálfürdőzés ...
Papírrepülők, földgömb, polipcsápok a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ