A fehér sport híreiből: kanadai döntők és világrangsorok
Vissza

A fehér sport híreiből: kanadai döntők és világrangsorok

Tenisz-összeállításunkban a Kanadában rendezett Rogers Cup torna végkimeneteléről és a legfrissebb világranglistákról szólunk.

Bianca Andreescu nyerte a finálét

A Torontóban rendezett, 2.83 millió dollár összdíjazású, keménypályás női tenisztorna döntője 19 perc játék után véget ért, miután Serena Williams hátfájására hivatkozva feladta a 19 éves, román származású, kanadai színekben versenyző Bianca Andreescu elleni döntőt.

A 19 éves tini pályafutása során másodszor került be premier kategóriás WTA-torna döntőjébe, és másodszor is győzni tudott – igaz, most jóval könnyebb dolga volt, mint márciusban az Indian Wells-i finálé megnyerésekor Anqelique Kerber ellen, mert a veterán Serena Williams 19 perc játék után feladta.

A 37 éves amerikai klasszis a harmadik játékban elvesztette adogatását, aztán a negyedik után ápolást kért, majd könnyek között közölte a székbíróval, nem tudja folytatni a játékot.

Ezzel Bianca Andreescu 50 év – Faye Urban 1969-es sikere – óta az első kanadai, aki hazai versenyzőként tudta megnyerni a Rogers Cup névre keresztelt tornát.

Eredmény: Andreescu (kanadai)–S. Williams (amerikai, 9.) 3:1-nél Williams feladta.

Nadal először védett címet keménypályás tornán

Rafael Nadal megvédte címét a 6,3 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás férfi tornán, a spanyol játékos a döntőben két sima szettben verte az orosz Danyiil Medvegyevet.

A 33 éves Nadal, akinek először sikerült a címvédés keménypályás tornán, csaknem egymillió dollárt kapott sikeréért.

Eredmény: Nadal (spanyol, 1.)–Medvegyev (orosz, 8.) 6:3, 6:0.

Világranglisták

A japán Naomi Oszaka vette át a vezetést az ausztrál Ashleigh Bartytól a női teniszezők világranglistáján, amelyen a kanadai Bianca Andreescu 13 helyet javítva már a 14.

Barty múlt héten az első meccsén kikapott Torontóban, így Oszaka már azzal megelőzte, hogy a 16 közé jutott. A japán végül a nyolc között búcsúzott a tornán, amelyet Andreescu nyert meg, aki így nagyot ugrott előre a ranglistán.

Simona Halep tartja negyedik helyét a WTA-világranglistán, rajta kívül csak egy román teniszező szerepel az első száz között: Irina-Camelia Begu egy helyet lépett előre, most a 91.

A legjobb magyar, Babos Tímea egyesben hat helyet javítva a 125., párosban viszont tartja harmadik pozícióját.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (2.) Naomi Oszaka (japán) 6417 pont, 2. (1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 6256, 3. (3.) Karolína Plísková (cseh) 6185, 4. (4.) SIMONA HALEP 5223, 5. (5.) Kiki Bertens (holland) 5120, 6. (6.) Petra Kvitova (cseh) 4780, 7. (7.) Jelina Szvitolina (ukrán) 4577, 8. (10.) Serena Williams (amerikai) 3995, 9. (9.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3565, 10. ( 8.) Sloane Stephens (amerikai) 3189, 11. (11.) Anasztaszija Szevasztova (lett) 3167, 12. (12.) Belinda Bencic (svájci) 3008, 13. (13.) Angelique Kerber (német) 2875, 14. (27.) Bianca Andreescu (kanadai) 2837, 15. (14.) Konta Johanna (brit) 2695, …, 86. (86.) Bacsinszky Tímea (svájci) 694, …, 91. (92.) IRINA-CAMELIA BEGU 666, …, 103. (94.) SORANA CÂRSTEA 592, 104. (101.) MONICA NICULESCU 588, ..., 125. (131.) BABOS TÍMEA 495, …, 136. (127.) MIHAELA BUZĂRNESCU 457, …, 138. (140.) PATRICIA MARIA ŢIG 454, …, 141. (134.) ANA BOGDAN 442, …, 179. (177.) ELENA-GABRIELA RUSE 345, …, 194. (192.) IRINA-MARIA BARA 311, 195. (193.) BONDÁR ANNA 310, …, 209. (210.) JAQUELINE CRISTIAN 279, ..., 216. (215.) STOLLÁR FANNY 269, …, 234. (242.) LAURA IOANA PAAR 248.

Párosban: 1. (1.) Barbora Strycova (cseh) 8500 pont, 2. (2.) Kristina Mladenovic (francia) 8040, 3. (3.) BABOS 8005, 4. (4.) Elise Mertens (belga) 6190, 5. (8.) Katerina Siniakova (cseh) 6035, …, 35. (35.) RALUCA-IOANA OLARU 1850, …, 42. (42.) NICULESCU 1727, …, 58. (57.) BEGU 1480, …, 78. (79.) BARA 1126, …, 90. (91.) BUZĂRNESCU 907, …, 99. (99.) STOLLÁR 825.

Fucsovics Márton és Balázs Attila két-két helyet rontott a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján: előbbi így az 57., utóbbi a 139. helyen áll, a rangsort továbbra is a szerb Novak Djokovics vezeti.

A ranglista közvetlen élcsoportjában nem történt változás: a 16-szoros Grand Slam-tornagyőztes Djokovicsot a Montrealban győztes spanyol Rafael Nadal, valamint a svájci Roger Federer követi.

A jelenlegi legjobb román teniszező, Marius Copil három helyet javított, most a 85. helyen jegyzik.

Férfi világranglista (az ATP honlapja alapján): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 12 325 pont, 2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 7945, 3. (3.) Roger Federer (svájci) 7460, 4. (4.) Dominic Thiem (osztrák) 4925, 5. (6.) Kej Nisikori (japán) 4040, 6. (7.) Alexander Zverev (német) 4005, 7. (5.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 3455, 8. (7.) Danyil Medvegyev (orosz) 3230, 9. (8.) Karen Hacsanov (orosz) 2890, 10. (11.) Fabio Fognini (olasz)  2555, …, 37. (37.) Györe László/Laslo Djere (szerbiai) 1235, ..., 57. (55.) FUCSOVICS MÁRTON 930, …, 85. (88.) MARIUS COPIL 622, …, 116. (118.) Gombos Norbert (szlovákiai) 482, ..., 139. (137.) BALÁZS ATTILA 393.

Párosban: 1. (1.) Juan Sebastian Cabal és Robert Farah (mindkettő kolumbiai) 7330–7330 pont, 3. (3.) Mike Bryan (amerikai) 6800, 4. (4.) Lukasz Kubot (lengyel) 6500, 5. (5.) Marcelo Melo (brazil) 6230, 6. (6.) Nicolas Mahut (francia) 5060, 7. (19.) Horacio Zeballos (argentin) 4680, 8. (10.) Bruno Soares (brazil) 4530, 9. (7.) Raven Klaasen (dél-afrikai) 4365, 10. (11.) HORIA TECĂU 4340, 11. (12.) Jean-Julien Rojer 4340, …, 246. (244.) COPIL 225, …, 282. (280.) FUCSOVICS 180.

Borítókép: A kupám és én (Bianca Andreescu) – FOTÓ: MEDIAFAX


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Két új hulladékgyűjtő telephelyet ...
Álomvakáció a canzonetta, pizza, ...
Temesvár 30 - Tőkés László: a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ