A dualizmus utolsó mosolya
Vissza

A dualizmus utolsó mosolya

Az internet ma egy feneketlen tó: annyi információ ömlik ránk naponta – tudományos és még több szennyese az ember létnek – amelyből az élményszerűt, az érdekes és fontos forrást kiszűrni most már olyan képességeket követel, amelyeket oktatással kellene fejleszteni. Ez is lehet az egyik oka annak, hogy elkerülte a figyelmem az elmúlt év talán egyik legfontosabb filmtörténeti munkája: az 1916-os utolsó magyar királykoronázás teljes, egy órás és analitikus („lábjegyzetelt” vagyis feliratozott) változatának megjelenése.

A ritka kópiákon, számos részletben fennmaradt kivételes történelmi forrást 2005-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársai vágták össze egységes, kronológiai sorrendbe, majd 2016-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai (Tomsics Emőke és Kurutz Márton) végezték el a feliratozás és a vágás utolsó munkáit. A filmet 2016-ban az Utolsó felvonás: IV. Károly király koronázása – 1916 című kiállításon mutatták be. A film 2020 júniusában felkerült a Nemzeti Filmintézet Youtube oldalára is, ahol ingyenesen megtekinthető IV. Károly koronázása – analitikus verzió címen.

A film lenyűgöző időutazás. Olyan közel hozza a végóráit élő Osztrák-Magyar Monarchiát, amilyen élményt semmilyen más forrás nem tud adni még a képzelőereje teljében lévő és a forrásokat már összességében látó történésznek sem. Itt nem álló festményeken jelenik meg ifj. Andrássy Gyula, szomorú, melankolikus fotón gróf Esterházy Móric vagy nem egy pátosszal teli festményen látjuk a kis Habsburg Ottót, hanem mozogva, hús vér emberként a napfénybe nézve, a decemberi hidegben dideregve. Olyan élmény ez, mintha visszamennénk az időbe és exkluzív részesei lennénk a magyar történelem 1826 és 2011 között élt történelem-formáló személyiségeinek. A filmen szereplő legidősebb személy ugyanis az 1826-ban, a reformkor idején született Harkányi Frigyes báró (1826-1919), aki kilencven évesen vett részt az eseményen, míg a legfiatalabbak egyike maga a trónörökös Habsburg Ottó volt (1912-2011). Furcsa dolog látni, ahogy közel két évszázadnyi magyar és közép-európai történelem személyiségei megelevenednek előttünk, ahogy déd- és ükapáink korában egyesül a reformkor, az 1848-as szabadságharc és a dualizmus történelme. A kor fiatal politikusai gyönyörű díszmagyarban, kissé félénken a kor nagy vívmányába, a kamerába mosolyognak, de szemükben már ott látjuk utóéletük tragédiáját 1918 után, némelyikük esetében még az 1945 utáni idők is megelevenednek.

A film első része a koronázást megelőző napok előkészületeit mutatja be 1916. december 27 és 29. között. A készülődés szinte minden pillanatában megjelenik a magyar közélet egy-egy ismert, döntő többségében nemesi származású, ritkábban polgári személyisége, akik aktívan részt vettek a koronázás előkészítésében és lebonyolításában. A készülődés felvételein látjuk Tolnay Károly államtitkárt, Boda Dezső rendőrkapitányt, Kary Béla vezérezredest, gróf Esterházy Sándor főudvarmestert, a Habsburg császári család szinten minden hercegét és hercegnőjét, udvarhölgyeket, katonai és vallási vezetőket, és számos alkalommal megjelenik a felvételeken Tisza István miniszterelnök, Károlyi Mihály a majdani miniszterelnök, ifj. Bethlen István, Horthy Miklós, ifj. Andrássy Gyula, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, Bárczy István főpolgármester,  Hazai Samu, Ugron Gábor, Lukács László volt miniszterelnök, Berzeviczy Albert, az MTA elnöke, Wlassics Gyula, Vojnits István munkáspárti politikus, Vészi Margit író és haditudósító, Kertész Mihály (a majdani Michael Curtiz) filmrendező, Apponyi Sándor és Apponyi Albert grófok, Papp Antal és Radu Demetriu nagyváradi görög-katolikus püspökök és megannyi más személyiség, akikkel eddig többségünk mozdulatlan betűhalmazként vagy legfeljebb festményen, fotón találkoztunk. A videót végignézve elmerenghetünk, mit is érzett a december végi hidegben ott ácsorgó és az eseményből nálunk sokkal kevesebbet látó fiatal katona 1916-ban, akinek veterán társai vagy egykori falusi barátai még a fronton harcoltak vagy már nem is éltek. Mit érzett a nem sokat mosolygó Tisza István, amikor egy fél pillanatra a kamerába nézett, vagy a derülten mosolygó, bohém mozdulattal egy cigarettára gyújtó díszmagyarba öltözött pálcás nemes több mint száz év távlatából. Volt olyan résztvevője is az eseménynek, aki túlélte az 1848-as forradalmat és 1849-es szabadságharcot is, mások ott voltak Ferenc Jószef 1867-es koronázásán: érezték-e, sejtették-e a magasztos eseményen legalább egy pillanatra is, hogy közel a vég? Aligha. 1916 végén még csak kevés magyar nemes fejében fordult meg, hogy nagy a baj, pedig a Román Királyság ekkor már Bukarestben négy hónapja aláírta az 1916-os titkos szerződést az Antanttal, benne az 1868-ban már egyértelműen dédelgetett „Nagy Dacia” vágyálmával, Erdély elcsatolásával („hazatérésével”). Erről, a filmen vidáman mosolygó fiatal katonák, a kamera furcsaságán mélázó idős bárók aligha tudtak. Tisza István azonban nem véletlenül volt talán annyira búskomor a koronázás alatt: amikor a Szentháromság téri barokk emlékműn a már megkoronázott király az Árpád-kori nyolc évszázados koronával a fején elmondja az esküt – Tisza István arca a borús jövőt mutatja. A tömegen azonban a reménység érezhető, különösen akkor, amikor az eskü kezdetekor a december 30-i hidegben kisüt a nap. Az eseményt gyönyörűen rögzítette a kamera: a majdani miniszterelnök, gróf Esterházy Móric – a kortárs irodalom nagy alakjának, Péternek a nagyapja – a kisütött napra tekint. A fiatal, igen kellemes küllemű Esterházy ekkor nem sejthette, hogy a még előtte álló négy évtizedben megéli Magyarország feldarabolását, a fasizmus elterjedését, egy újabb világháborút és világégést, a Gestapo és a kommunisták üldözését. A filmen még díszmagyarban a szebb jövőért reménykedő 37 éves gróf hetven évesen kétszeresen meghurcoltként sírásóként dolgozott.  

A Kós Károly és Bánffy Miklós hozzájárulásával megtervezett koronázás ezer éves hagyományokat elevenített fel, amely már akkor 1916-ban is anakronisztikusnak hat a kocsikkal, cigarettával, kamerákkal és videóval felszerelt forgatagban. Egy változó világot látunk, ahol mesésen egyesül egy letűnt kor és a közelgő XX. századi valóság. A modernitás és a hagyománynak egy furcsa egyvelege tárul a szemünk elé, amelynek számos elemével még mi is azonosulni tudunk száz év távlatából. A tankönyvek, monográfiák és tanulmányok sokaságát megihlető személyiségek jelennek meg előttünk élve, mozogva, mosolyogva, néha még nyelvüket is nyújtva a kamerának.

A titáni munka, amelyet a filmet összevágó és újra-alkotó kutatók tettek, példaértékű: az eredeti film – amelyet nagyon rövid ideig mutattak a filmhíradók 1917 és 1918 között – sajnos eltűnt, így csak részleteiben fennmaradt és nemrég felfedezett töredékekből lehetett újraalkotni az eseménysort. Szerencsére a fennmaradt koronázási protokoll és a részletes korabeli sajtó-források nagyban segítették a kutatók munkáját a film újraalkotásában. A film élménye önmagáért beszél, így mindenkinek ajánlom, nézze meg. Olyan élmény ez, mint Kossuth Lajos hangfelvétele vagy amit Roland Barthes érzett amikor Jerome Napóleon 1852-es fotójára nézett és felkiáltott: ezek a szemek még látták a Császárt!

A filmben megelevenedők némelyike még látta Széchenyi Istvánt, Kossuthot, átélte az 1848-as eseményeket és a dualizmus négy évtizedét is, többségük pedig látni fogja Magyarország összeomlását, az újabb világégést és az 1945 utáni diktatúrát is. Az élményt már csak az emelné, ha sikerülne a filmet kiszínezni. Reméljük, valaki vállalkozik majd erre is.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Az ókori Dacia és az erdélyi magyar ...
Felemás tanév szeptember 14-től, három ...
Kolozsvár is versenyben az Európa ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ