avagy a régészeti rekonstrukciók nehézségeiről
A választ Cristian Călinescu neves román építész 1982-es tanulmányából tudhatjuk meg, aki a közel fél évszázados régészeti ásatások eredményei alapján igyekezett összefoglalni a dák főváros szakrális tereinek korabeli állapotát és építészeti, technikai részleteit. A nehéz idők ellenére nagy alapossággal és meglepő módon angol rezümével ellátott tanulmányában Cristian Călinescu bemutatja a Daicoviciu-dinasztia által kiásott dák főváros szentélyeinek ásatási részleteit, legalábbis azokat, amelyek egy építésznek relevánsak. Cikke kiváló példa arra, hogy már az 1960-as, 70-es években mifelénk is nagyon szoros kapcsolatra és közös bibliográfiai ismeretre volt szükség régészek és építészek között, különösen, akik régészeti helyszínek részleges vagy teljes rekonstruálásába vágták fejszéjüket. A Magyarországon Hajnóczi Gyula és iskolája által fémjelzett régészeti műemlékvédelmi iskola ma is jól ismert alkotásokat hagyott maga után, igaz, némelyeket ma már sok bírálat ér. Romániában a legfontosabb régészeti rekonstrukciók – római erődök (Porolissum, Drobeta, Potaissa, Micia) és dák várak Hátszeg vidékén – nem mindig követték a kor nemzetközi szabályrendszerét, bár a román építészek némelyike igen alapos felkészültséggel rendelkezett. (Szemben a mai képzéssel, ahol az ókori építészeti ismeretek egyre nagyobb háttérbe szorulnak az építészeti és műemlékvédelmi képzésekben.)
A nagy körszentély a régi cölöpökkel
A dák főváros, Sarmizegetusa Regia szentélyei – bár rendelkeztek kőelemekkel és kőfalakkal is – nagyobb részt fából készültek, különösen a belső szerkezetük, oszlopaik, gerendáik és a kör alakú szentélyek zsindelyes tetői. A kelta világra jellemző, de az archaikus görög világban is megtalálható kör alakú templomok sajátos eleme volt a több, koncentrikus körből felépült szentély, melynek legfőbb eleme a fa volt. Érthető is ez egy olyan, erdőben gazdag vidékben, mint a Hátszeg, amely a dák korban még inkább sűrűbb és átláthatatlanabb volt, a döntően fából épült szentélyek és házak organikusan beépültek az erdőkbe ahol a dák települések, várak voltak. Régészeti ásatások folyamán az egyik legnehezebb feladat a mulandó szerves anyagok, így a fastruktúrák azonosítása és dokumentálása. Sarmizegetusa Regia esetén a kiváló állapotban fennmaradt szentélyeknél azonban a kőalapozás mellett sikerült azonosítani a facölöpök helyeit, sőt néhány eredeti pozíciójában lévő facölöpnek a lenyomatát és maradványait is. Ezeknek fotóit Cristian Călinescu közli is, a cölöpök mérete, elhelyezkedése nagy segítséget jelentett egyrészt az épület magasságának, belső struktúrájának és feltételezett tetőszerkezetének a rekonstrukciójában. Călinescu és a Daicoviciu-iskola óvatos volt a rekonstrukcióval: mivel a fennmaradt emlékek nagyon szűkszavúak voltak, ezért úgy döntöttek, hogy nem vállalják – nem vállalhatják – a teljes rekonstrukciót, hisz a fennmaradt adatok nem szolgáltak elegendő forrással arra vonatkozóan, hány méter magas, milyen tetővel és pontosan milyen belső díszítéssel, szerkezettel rendelkezett a nagy körtemplom. Emiatt úgy döntöttek, hogy még a részleges rekonstrukció sem lenne indokolt, hanem sokkal inkább a facölöpök imitálásával, egyféle modern művészeti struktúrával jelzik az épület alapvetően fából készült belső terét és feltételezett oszlopait. Így kerültek a 80-as években a sarmizegetusai (gredistyei) nagy körszentély közepébe a fotókon ma már összetéveszthetetlen facölöpök, amelyek természetesen modern imitációk és egyedüli funkciójuk, hogy a szentély fastruktúráját próbálják visszaadni, kissé absztrakt módon. Ezt azonban soha, senki nem írta ki a helyszínen. Ha az odalátogató turista nem tudta volna, hogy a szentély falai és belseje fából készült és a cölöpök modern imitációk, akkor bátran elképzelhette volna, hogy ezek a cölöpök bizony eredetiek, ókoriak vagy netalán egy absztrakt formájú szentélybelsőre is következtethetett volna.
Sarmizegetusa Regia öt másik dák várral együtt 1999 óta UNESCO világörökségi helyszín, nemzeti régészeti emlékhely. Mindkét státusz szigorú, jogi szabályokat feltételez: a helyszínen belül semmilyen építkezés nem kezdeményezhető, semmilyen modern beavatkozás nem végezhető a várak tulajdonosa, azaz a román állam – majd 2012 decembere óta – a Hunyad megyei tanács engedélye és a régészeti és műemlékvédelmi szabályok szigorú betartása nélkül. Ennek ellenére, a helyszínen a 90-es években szisztematikusan lopták a világszinten is egyedülálló dák aranykarpereceket és érméket, de még 2011-ben is parkolót akartak építeni – elpusztítva ezáltal a dák főváros bizonyos részleteit – a román nemzeti hovatartozás és mentalitás egyik szakrális terét. A helyszínen sokáig semmilyen pannó, felirat nem állt, 1999 után ugyan többnyelvű feliratok próbálják a turistákat informálni a helyszínről, sajnos ezek egy része hibás adatokkal vagy nehezen elérhető, értelmezhető információkkal várja az odalátogatókat.
Az évente több mint hatvanezer turistát vonzó, ám Románia leglátogatottabb turisztikai helyszíneitől magasan lemaradó dák főváros továbbra is számos problémával küzd: a várost őrző őrszolgálat és biztonsági cég alkalmazottai gyakran keverednek műemléki kincskereskedelem ügyébe, a helyszín nehezen elérhető, nem felel meg a nemzetközi jogszabályok többségének és nagyon kevés információ olvasható a külföldiek számára. Az ígéretek ellenére a Hunyad megyei tanácsnak mindeddig nem sikerült az európai uniós pályázatokat lehívni, pedig lenne mire költeni a pénzt: a részleges rekonstrukciók vagy állagmegóvási technikák a 80-as évek óta súlyosan sérültek és a helyszín ma már nem felel meg az UNESCO főbb szabályainak sem.
Ezt kompenzálva, most a Hunyad megyei tanács kicserélte a Cristian Călinescu által részletesen leírt és javasolt facölöpöket, amelyeket egy vadonatúj, friss fára cserélt ki, ezáltal óriási felháborodást keltve a dák fővárosért aggódó dákománok és konzervatívabb történészek körében is. A facölöpök persze néhány év múlva ismét archaizált formát öltenek, ráncosodnak, elbóbiskolnak a 2000 éves helyszín fölött, de a dák főváros attól még nem lesz sem látogatottabb, sem biztonságosabb: a nemrég előkerült egyedülálló dák öntőforma esete is jól bizonyítja, hogy a világhíres és legendás dák kincsek nincsenek biztonságban, és egy nyugatot járt turistát ma már elég nehéz lenyűgözni a természet szépségeivel és a táj pittoreszk hatásával. A nagy körszentély faszerkezetét például kiválóan be lehetne mutatni a modern régészeti rekonstrukciók egyik alternatívájával, a cölöpvázas imitációval, amely egy időtálló anyagból, vékony, szinte pókhálószerű, átlátszó váz formájában imitálja az épület feltételezett formáját. Ennél jóval drágább, exkluzívabb megoldás lenne egy hologram vagy egy helyszíni lézervetítés a templom romjaira. De jobb híján már az is megtenné, ha a helyszínen a szervezők egy új, nagyméretű és látványosabb pannót helyeznének ki, ahol a kolozsvári Történeti Múzeumban is bemutatott szép, 3D-s modelljét a templomnak bemutatnák.
A dák főváros új, friss, jó illatú, ám egy régmúlt idő régészeti műemlékvédelmét idéző cölöpjei sajnos jól jelzik a kortárs román régészeti műemlékvédelem hiányosságait és nehézségeit is. Reméljük, az idő és a technológia elkerülhetetlen terhe segít majd a múlt emlékeit interaktívabban bemutatni.
