A buszoknak fenntartott útsávokat taxisok is használnák
Közvitára bocsátották a fuvarozók sávhasználatának feltételeit
Közvitára bocsátották a fuvarozók sávhasználatának feltételeit
Vissza

A buszoknak fenntartott útsávokat taxisok is használnák

A közszállítási járművek számára 2017 elején elkülönített speciális sáv nagymértékben segített a kolozsvári tömegközlekedés helyzetén, a közúti forgalom elemzésével foglalkozó szakember mérései szerint az autóbuszok és trolibuszok menetideje javult, az utasok elégedettek voltak. A városháza kinyilatkoztatott célja: a város minden pontján előnyben részesíteni a tömegközlekedést és a bicikliforgalmat. A buszsávok átadását követően azonnal fellángolt a vita, hogy a tömegközlekedési járműveken és a bringásokon kívül ki használhatja ezeket. Válaszként felmerültek a rendőr- és mentőautók, a tűzoltóautók, a robogósok és a taxisok is. Utóbbiak májusban tüntetést szerveztek, amelyen elmondták: egy 2003-ban elfogadott, a taxisok tevékenységét szabályozó törvény értelmében ez a jog megilleti őket. Ehhez képest a városháza csak bizonyos feltételek mellett engedné meg nekik a buszsáv használatát, az erre vonatkozó tanácsi határozat közvitán van.

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közvitára bocsátotta azt a tanácsi határozattervezetet, amely csupán bizonyos feltételek mellett tenné lehetővé a taxiknak a buszsáv használatát. A téma kapcsán évek óta parázs vita folyik a közhivatal és a személyszállítók között. A taxisok májusi figyelemfelkeltő felvonulásukkor elmondták: a 2003-ban elfogadott 38-as számú, a taxisok tevékenységét szabályozó törvény értelmében, amennyiben nem akadályozzák a tömegközlekedési járműveket, megilleti őket a buszsáv használati joga, ám az önkormányzat több éve nem hajlandó tudomásul venni és betartani az érvényben lévő jogszabályt. A taxisok akkor azt is közölték, hogy eddig a buszsáv használata miatt kirótt és általuk megfellebbezett összes kihágási jegyzőkönyv esetében nyert ügyük volt a bíróságon.

Ezzel szemben a városháza által felkért, a közúti közlekedés elemzésével foglalkozó szakemberek azt állítják, Kolozsváron a taxisok gátolják a tömegközlekedési eszközök forgalmát, ezért a polgármesteri hivatal munkatársai tanácsi határozattervezetet állítottak össze, amely csak bizonyos feltételek mellett tenné lehetővé a taxik buszsávra hajtását. A tervezet szerint a fuvarosok csak akkor vehetik igénybe az elkülönített útfelületet, ha ügyfelet szállítanak, az utast pedig csak 23 és 5 óra között vehetik fel vagy tehetik ki a sáv használata közben. Ugyanakkor, a határozat-tervezet szerint teljesen megtiltanák a taxisoknak a buszsáv használatát, amennyiben a tömegközlekedési eszközök óránkénti száma eléri a hatvanat. A taxisok képviselői a tervezet ismeretében kijelentették, bírósághoz fordulnak.

Magyarországon az autóbusz-forgalmi sáv használatáról a KRESZ rendelkezik. E szerint a buszsávban a menetrend szerinti tömegközlekedési járműveken kívül a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, a taxik, a motorosok, valamint megfelelő felfestés esetén a kerékpárosok és bizonyos megkötéssel a szemétszállító járművek haladhatnak. A szomszédos országban más jármű kizárólag akkor hajthat rá a buszsávra, ha bekanyarodni készül és a közúti jelzések lehetőséget biztosítanak ebből a célból a sávváltásra. Érdekes megjegyezni, hogy a magyarországi KRESZ-ben egyébként 1975-ben jelent meg először a buszsáv fogalma, ám csupán 1982-től kezdett elterjedni.

A Kolozsvári Tömegközlekedési Vállalat (CTP) részéről Oaida Alin, a közlekedésbiztonsági osztály vezetője nyilatkozott a Szabadságnak. – Amennyiben a taxisok nem akadályozzák vagy lassítják vállalatunk járműveit, beleegyezünk, hogy a város bizonyos részein az ügyfelet szállítók használhassák az elkülönített sávot – mondta a szakember. Hozzátette: az eddigi tapasztalat szerint a pirosra festett útfelületen közlekedő taxisok akkor mindenképpen akadályozzák a tömegközlekedést, amikor ügyfelek szállnak be vagy ki a személygépkocsikból.

Az üggyel kapcsolatban Rácz Levente Zsolt városi tanácsos úgy vélekedett: Budapesthez és más európai fővárosokhoz hasonlóan Kolozsváron is lehetővé kellene tenni, hogy az utast szállító taxisok is igénybe vehessék a speciális sávot. – Az ügyfél be- és kiszállásának lebonyolítása viszont már más kérdés. Ez akadályozhatja a forgalmat, főleg, ha várni kell az utasra. Úgy vélem, próbaidőre van szükség a helyzet tisztázására – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

A tanácsi határozattervezet október 26-ig van közvitán.

(Borítókép: Rohonyi D. Iván)


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iskolai Covid-tesztek „kilóra” ...
Továbbra is sok a fiatal munkanélküli
Bepereli Romániát az EB: nem korlátozta ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ