Hazaindulok a sötét napszemüveg mögött, amellyel a betolakodó napsugarak ellen védem a kitágított pupillámat, és eszembe jut, hogy a vizsgálatot megelőző napokat-heteket épp ilyen problémával töltöttem. Olyan kérdéskört próbáltam feltérképezni, amely a méretek miatt, a korlátozott láthatóság miatt kevésbé nyilvánvaló. Minél inkább utánaolvas az ember, annál életbevágóbbnak tűnik.
A Korunknál évek óta szerkesztünk lapszámokat az állatvilág különböző lényeiről, arról, ahogyan az ember gondolkodik róluk, ahogy jelen vannak a mindennapokban és a kultúra különböző rétegeiben. A Korunk-számokban voltak már lovak, kutyák, madarak, sárkányok/képzelt lények, macskák. De nem csak az állatvilág érdekelt bennünket: voltak fák, voltak tengerek is, a rejtőzködő lényeikkel, korallzátonyaikkal. Mindegyik lapszám szerkesztése olyan találkozásokra, beszélgetésekre adott alkalmat, amelyek közös érdeklődésből fakadtak. 2023-ban úgy gondoltam, a rovarokon a sor, és ahogy elkezdtem a lapszám előkészületeit, egy világ nyílt ki előttem.
Ha a fákkal való kommunikációnak, a fák „megértésének” akadálya egy másik sebesség logikája szerinti létezés, a rovarvilág alakulásának követése a méretkülönbségek miatt ütközik nehézségekbe. Ilyenkor fel kell készítenünk a figyelmünket egy miniatűr világ szemlélésére. A technika viszont egyre inkább adott ehhez, és ha mindehhez az ökológiai változásokat is hozzászámítjuk, érdemes azt is átgondolni kicsit, milyen kevéssé látványos, de létfontosságú szerepet játszanak vagy játszhatnának mindebben a rovarok. A fák jobban értéséhez Peter Wohlleben könyve, A fák titkos élete volt leginkább segítségemre. Nemrég a rovarvilághoz is találtam hasonlóan izgalmas, szakszerű bevezetőt: Terra Insecta a címe, Anne Sverdrup-Thygeson rovarkutató írta, 2020 óta magyarul is olvasható.
A médiában a rovarok megjelenítését sok szélsőség kíséri: a beporzók napja környékén a nélkülözhetetlenségük, a hiányukban bekövetkező negatív forgatókönyvek uralják a híreket. A közelmúlt másik látványos médiatémája, a rovarfehérjék táplálékként való felhasználása Európában egyelőre inkább idegenkedést váltott ki. A filmekben, irodalmi történetekben a rovarok gyakran az emberi szorongások kivetüléseihez kapcsolódnak, hiszen olyan lényekről van szó, amelyeknek az életformája, testfelépítése erősen különbözik az emberekétől ‒ a rovar ezekben a történetekben a „nagyon más” emblémája. Közben viszont lenyűgöz bennünket a hangyák szervezettsége, a méhek „szorgalma”, a lepke látványos átváltozása, a tiszavirág efemer élete, ezekben emberként valamiképpen magunkra ismerünk.
A Korunk-lapszám előkészítése során rengeteg izgalmas gondolatot osztottak meg velem mindazok, akiknek az élete napi szinten kapcsolódik az entomológiához ‒ a rovarok tudományához. Akár mennyiségi kérdésként is felvethető, hogy távolról, mondjuk egy földönkívüli tekintetével nézve a fajok diverzitását, vagy akár az össztesttömeget, az ízeltlábúak/rovarok jelenléte lényegesen hangsúlyosabb a bolygón az emlősökéhez képest, az embert is beleértve. Ezért sem mindegy, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Jó látni, ahogy kolozsvári szakemberek közösségivé változtatják a kérdéskört, a „méhecskehotelek” kihelyezésével például az érdeklődők szélesebb körét is bevonva az ökológiailag fontos kérdés tudatosításába. Hogy olyan, egyre népszerűbb közösségi oldalakat működtetnek, mint az Invertebrátor, amelyek a rovarokat a képi lehetőségek felől is ismertebbé teszik, megjelenítik, ugyanakkor tudományos kutatások, új fajok leírásának kiindulópontjává is válhat mindez. Hogy sivatagokban és amazonasi őserdőkben egyaránt szakmai kíváncsisággal kutatják a rovarokat.
Hogy mindez hogyan szervesülhet a kultúránk részévé is, a tényeken túlmenően is befogadhatóvá, arról az áprilisi Korunk részletesebben szól majd. Addig csak ez a hirtelen felismerés kísért: a rovarok a világunk apró betűs részei.
Borítókép: illusztráció
