„Szeretni őket képességektől, tudástól, magaviselettől, függetlenül…”
Anyák napi beszélgetés Rácz Mária unitárius lelkész-vallástanárral
Anyák napi beszélgetés Rácz Mária unitárius lelkész-vallástanárral
Vissza

„Szeretni őket képességektől, tudástól, magaviselettől, függetlenül…”

- Neked, kedves Maresz, nem kell feltennem a klasszikus kérdést: hogyan sikerül összeegyeztetned az anyai szerepet a hivatással, hiszen a te esetedben a kettő elválaszthatatlanul összefonódik. A különböző „tisztségeid” közös nevezője a gondoskodás. Az unitárius bölcsőde körüli szervező munka, a vallástanári, lelkészi és karitatív tevékenység, a vasárnapi iskolások foglalkoztatása, és nem utolsó sorban a négygyermekes anyai státus - a nap bármelyik pillanatában valakiről, valakikről gondoskodsz. Mire vezethető vissza? Olyan családban nőttél fel, ahol ez volt a „minta”, ez volt a természetes?

- Az anyaság és a teljes munkaidős munkahely összeegyeztetése szerintem senkinek nem könnyű. Én azzal szoktam küszködni, hogy amikor a gyerekeimmel vagyok, lelkiismeret-furdalásom van az elmulasztott munkahelyi tennivalóim miatt, amikor pedig a hivatásomnak áldozok több időt, a gyerekeim elhanyagolása aggaszt. De ezt próbálom fordítva megélni: örülni, hogy dolgozhatok a nap egy részében, míg gyerekeimre jóérzésű szakemberek vigyáznak és a fiaimmal lenni teljes odaadással, amikor annak van itt az ideje.

Szerető, összetartó, de nem problémamentes családban nőttem fel. Zsenge fiatal koromtól a csapatjátékokat szerettem, de igazán az ODFIE (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az unitárius ifjúságot összefogó szervezet) keretei között sikerült megismernem a közösség erejét. Valószínűleg kell egy belső indíttatás is ahhoz, hogy az ember valamely gondoskodó szakmában otthon érezze magát, de tapasztalatom szerint a pozitív élmények és tapasztalatok legalább annyira fontosak.

- Milyen „extra” szülői adottságok szükségesek ahhoz, hogy fiaid mindegyikének jusson a nekik kijáró szeretetből, odafigyelésből, tiszta zokniból?

- Többször azon kapom magam, hogy ismerősök vagy idegenek családi fényképeit nézegetve felsóhajtok: Te jó ég! Három-négy-ötgyerekesek, milyen nehéz lehet szegényeknek!  Aztán meg nevetek magamon. Az egyik fő túlélőeszköz bármilyen személyes vagy családi probléma, egyéb megoldandó nehézség esetén a humor. Hogy tudj nevetni magadon, amikor például kétszer eteted meg az egyiket az ikrek közül, a másik meg üvölt és csodálkozol, hogy mi baja, amíg rá nem jössz, hogy az ő adagját is a testvére kapta.

Úgy érzem, nem jut mindig elég. Odafigyelésből, időből és zokniból sem - a mai standardok szerint. Nem ragyog a ház és nincs minden fertőtlenítve, sőt gyakran megtörténik, hogy a kicsi a nagyobbaktól örökölt, kissé kopottas ruhákban jár. Nem mintha nem kaphatna újat, de minek? A humor mellett a második fontos dolog az, hogy legyünk elnézőek magunkkal. Nem kell tökéletes szülőknek lennünk. Olyan nincs is. Csak meg kell próbálnunk biztonságos hátteret adni a gyerekeinknek, azt a megnyugtató érzést keltve bennük, hogy ránk bármilyen körülmény vagy életesemény esetén számíthatnak. Katonás fegyelemre nincs szükség a gyermeknevelésben, de a gyerekeknek is biztonságot adó szabályokra és következetességre igen! Tudniuk kell, hogy mit szabad és mit nem, hogyan illik viselkedni különböző helyzetekben és hogy mi a következménye annak, ha mindezt megszegik. Varázsrecept nincs, mindenki a maga útját kell kitapasztalja, de számomra ez a három dolog a legfontosabb: humor, megelégedettség és következetesség.

- Van-e segítséged? Nem érzed úgy, hogy túlvállalod magad? Van megállás, „énidő”? Ilyenkor mi jelenti a feltöltődést?

- Ha szükségem van rá, mindig kerül segítő. Néha nehezemre esik kérni, mert büszke vagyok arra, hogy többnyire egyedül meg tudom oldani a helyzeteket, de amikor a part szakad, mindig ott van valaki: családtagok, barátok, kedves ismerősök.

Nehezen tudok nemet mondani, főleg az olyan feladatokra, amiket kihívásnak tartok és amelyek szerintem a szakmai és emberi fejlődésemet vagy mások javát szolgálják. Amikor van rá időm, olvasok, filmet nézek, barkácsolok, rajzolok, a virágaimat ápolgatom. Utóbbiak satnya állapota és az elmúlt években olvasott könyvek szerény száma mutatja, hogy ezeknek a hobbiknak ritkán tudok hódolni.

- Mi az, amit vallástanárként fontosnak tartasz átadni a tanítványoknak?  

- Lelkészként és tanárként egyaránt azt tartom fontosnak, hogy a híveket, diákokat gondolkozásra késztessem, kilendítsem őket a hétköznapi robotolás egyhangúságából és magasabb célok keresésére serkentsem. Az emberi élet jelenlegi tudásunk szerint egyszeri és megismételhetetlen lehetőség, tehát önmagunk kibontakozására kell törekednünk, úgy, hogy közben másokat se gátoljunk, sőt ha lehet, segítsünk ebben. A diákjaimat arra szoktam kérni, hogy bátran tegyenek fel kérdéseket, semmit se fogadjanak el tényként, csak azért mert mások azt mondták, és merjék – tisztelettudó hangnemben – kifejteni a véleményüket. Hiszek abban, hogy egyházban és iskolában ugyanúgy fontos az egyéni fejlődés mellett a közösségi élmény és hogy a tanulás és tisztánlátásra törekvés – nem csak a papoknak – egy életen át tartó folyamat kell legyen.

- Sajátjaidon kívül gyermekek sokaságával van kapcsolatod a nap folyamán. Ha tanácsot kellene adnod a többi anyukának, melyik lenne az?

- Nem szívesen adnék tanácsot, nem érzem magamban azt a felsőbbrendűséget, mely a tanácsadásra felhatalmazna. Csak egy tapasztalatot tudok megosztani: gyerekekkel csak úgy érdemes foglalkozni, ha az ember szereti őket. Képességektől, tudástól, magaviselettől, származástól és egyéni furcsaságoktól függetlenül.

- Szerinted milyen a jó anya?

- Bárcsak tudnám! Anyaként az ember annyiféleképpen el tudja „rontani” a gyermeke életét, hogy belegondolni is rossz. Sosem tudhatod, hogy a gyermeked évtizedek múlva majd hogyan panaszolja a pszichológusának az anyjával kapcsolatos frusztrációit. Hogy túl szigorú vagy épp túl engedékeny volt. Hogy mindent megengedett és ezzel rossz útra vezetett vagy mindentől eltiltott és ezzel akkora ellenérzést váltott ki, hogy csakazértis minden rosszat ki kellett próbálni.

Ha mégis hasonlítani kell valamihez, a jó anya kötéltáncos. Nem testalkatban, hanem egyensúlyérzékben. Következetesen halad előre, közben megállva néha, hogy megtalálja a helyes középutat.

- Ha egy nagy anyáknapi kívánságra bíztatna a jótündér, melyik lenne az? 

- Ha már anyák napi, az lenne a kívánságom, hogy a Földön minden gyermek érezhesse az anyai és apai szeretetet és gondoskodást, akár van saját édesanyja és édesapja, akár nincs. Minden gyermek mellett legyen valaki, aki önzetlenül és a végsőkig szereti és kitart mellette.

- Sokan emlékszünk a Rácz család szivárvány-jelmezére a Mókus-ovisok egyik farsangi bálján. Hattagú a nagycsalád, lehet, hogy a hetedik „színfolt” még hátra van?  

- Ha tudnád, hányan kérdezték már, hogy: mikor jön az ötödik gyerek, aki nyilvánvalóan kislány lesz? A szivárvány vagy a színskála, mely a fény megtörésével keletkezik, az alapszínek (kék, piros, sárga) mellett a kiegészítő színeket (lila, narancssárga, zöld) és az összes köztes árnyalatot tartalmazza. Szóval sok színfolt hátravan még, ha az összes iskolás, vasárnapi iskolás és ha úgy vesszük, a világ összes gyermeke belefér.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Egyre gyorsabb ütemben terjed az új ...
Vízilabda Eb - A spanyolok újra ...
Tiltakoznak az 5G hálózat bevezetése ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ