„Személyes történetek, nem számadatok”
Bemutatták Lőwy Dániel új kötetét
Bemutatták Lőwy Dániel új kötetét
Vissza

„Személyes történetek, nem számadatok”

A második világháború alatt Kolozsvárról elhurcolt zsidókról, emberi sorsokról, viszonyulásokról írt Lőwy Dániel Sárga csillag Kolozsváron című könyvében, a kötet bemutatójára a 8. Kolozsvári Magyar Napok alatt került sor a Koffer kávézóban. A barátságos kis helyiség szűknek bizonyult a rengeteg érdeklődő számára. A szerzővel Rostás-Péter István rádiós újságíró beszélgetett.

– A könyv elkészülése huszonöt évet vett igénybe, az 1990-es évek elején fogtam neki az íráshoz. Az elkészült részeket havonta egészítettem ki új adatokkal, hiteles és megbízható forrásból származó történetekkel. Ez a kötet abban különbözik eddig megjelent könyveimtől, hogy az előbbiekben tematikus összegzés által, több tanúságtételből ragadtam ki egy-egy     gondolatot, itt pedig teljes élettörténeteket mutatok be. Interjúalanyaim azt mesélik el, hogyan élték meg azt, amikor zsidó nemzedéktársaikat elvitték a lágerekbe. A szakkönyvek számadatokat közölnek, ám ez a kötet megrendítő eseményeket, személyes történeteket mutat be, amelyek minden résztvevőt mélyen megdöbbentettek  – részletezte Lőwy Dániel a könyv keletkezésére vonatkozó kérdésre válaszolva.

A szerző elmondta: interjúalanyait felkavarta a régi, fájdalmas emlékek felidézése, és olyasmi is előfordult, hogy a lágert megjárt személy olyan történeteket mondott el, amelyekről még a közvetlen családnak sem volt tudomása. A könyvben 36 személlyel közöl interjút, közülük 29-en már nincsenek az élők sorában.

A koncentrációs táborból kiszabadult zsidók aztán igyekeztek családot alapítani, gyermekeikkel és unokáikkal szoros kapcsolatot kialakítani és fenntartani, hiszen „az élet megy tovább, minden túlélhető és feldolgozható” – tette hozzá Lőwy Dániel.  

Rostás-Péter István kérdésére, miszerint milyen volt Kolozsvár lakosságának viszonyulása a zsidók elhurcolásához, Lőwy Dániel megjegyezte: „abban a szélsőséges helyzetben vált el a gyöngy a magtól”. Az igaz emberek fájdalommal és szégyenérzéssel viszonyultak a zsidók elhurcolásához, de sajnos, sokan hasznot is húztak ebből.

Az eseményen kiderült: Lőwy Dániel jövőt illető tervei között szerepel, hogy Halmos György zongoraművész családja által Kolozsvár belvárosában működtetett, európai szintű könyvesbolt történetét könyv formájában bemutasssa.


KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Dragnea megígérte Orbánnak: megoldják a ...
Kanadai nőt erőszakoltak meg Milánóban, ...
Centenáriumi megemlékezés-sorozattal ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ