„Sok számos esztendőket vígan megélhess...”

Buzás Pál zongoraművész-tanár 80. születésnapjára

Úgy tűnik, mintha csak a tegnap köszöntöttük volna ünnepi meghatódottsággal Buzás Pál zongoraművész-tanár kollégánkat, amikor a ferencrendi kolostor refektóriumában, a „régi” zeneiskola dísztermében átvehette a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2007-ben neki ítélt Ezüst-gyopár-díjat. Azóta évek teltek el, mégis úgy érzem, hogy a laudációjában megfogalmazott akkori gondolataim mit sem veszítettek aktualitásukból: „Azt mondják, ha csak egy fát ültettél valaha, már nem éltél hiába. Átvitt értelemben azt is mondhatnánk, ha csak egy diákot tanítottál meg a tudományok és művészetek sűrűjében eligazodni, szintén nem éltél hiába. Buzás Pál több mint negyvenéves művészi és pedagógus munkásságát tekintve, nyugodtan kimondhatjuk, hogy tanár-művészként, művész-tanárként nem élt/él hiába. Életműve igazi kincsesbánya a zenét és a szép magyar szót szeretőknek egyaránt.”

A kolozsvári Gheorghe Dima Konzervatórium (ma Akadémia) frissen végzett zongoraművészeként (1965) a Filharmónia szerződtette. Sikerekben gazdag művészi karrierjét – szóló- és kamaraestjeit –, hallgatóinak emlékezete, rádiós és televíziós felvételek őrzik, zenekritikák dicsérik, hazai és külföldi kitüntetések értékelik.

 

Odaadással, konok kitartással, bartóki szigorral végzett pedagógusi tevékenységének aranypecsétje, az egykori tanítványok hazai és külföldi pódiumokon elért sikersorozata.

 

Buzás Pál sohasem volt megalkuvó, magyar (zene)kultúránkat akkor is „ápolta és vitte” Erdély minden szegletébe, amikor a diktatúra hatóságai mindent elkövettek, hogy hangversenyeit megakadályozzák. Sohasem elégedett meg a pillanatnyilag kínálkozó lehetőségekkel, mindig újabb kihívásoknak nézett elébe. A Kalotaszeg szerelmeseként népdalt gyűjtött, falusi kórusokat vezetett, és évek óta, fáradhatatlan kitartással szervezi a gyermekeknek és fiataloknak meghirdetett májusi népdalversenyt a körösfői Riszeg- tetőn. A Kalotaszeg című folyóirat főszerkesztő-helyetteseként kordokumentumokat gyűjt, írásokat közöl a falvak életéről, szokásairól, vágyairól, terveiről. Azzal a szándékkal, hogy a jelen zenei örökségét a jövőbe is átmentse, kottákat jelentetett meg az erdélyi magyar szerzőknek a kommunizmus alatt asztalfiókban elfeküdt szerzeményeivel.

 

Egy bizonyos kor után, mintha gyorsabban telnének a napok, hetek, évek. Egyre többször mondogatjuk, csak most volt reggel, és máris este van, a sok kitűzött napi tervből alig sikerül valamit is megvalósítani. Nem tudom, hogy a nyolcvanadik életévét töltő Buzás Pál művész- tanárnak, tanár-művésznek hogyan sikerül dédelgetett reményeit-vágyait valóra váltani, és mind a mai napig minden kitűzött tervét-feladatát óramű pontossággal elvégezni. Csodálom fiatalos lendületét, amellyel anyanyelvi kultúránk ápolása érdekében, lankadatlan munkakedvvel kutat, ír, közöl, könyvek szerkesztőjeként rég elfelejtett írók műveit „bányássza” ki az ismeretlenségből.  Csak azt sajnálom, hogy az utóbbi években háttérbe szorult zongora-előadói tevékenysége, amellyel annyi évtizeden keresztül népszerűsítette a Bartók-, Liszt-, Kodály-, Dohnányi- művek mellett, a hazai magyar kortárs, sokszor a legfiatalabb zeneszerzők alkotásait. De valahányszor egy-egy csésze kávé mellett elbeszélgetünk, az új ötletek, az új tervek, a tenni akarás lángja lobog benne. Legutolsó találkozásunkkor, amikor arra intettem, vigyázzon nagyon magára, mosolyogva felelte, hogy igyekezni fog, hiszen meg szeretné érni a századik születésnapját.

Drága Pali, 80. születésnapodra, a népdal soraival kívánom, hogy: „Sok számos esztendőket vígan megélhess/ Napjaidat számlálni ne légyen terhes/ Az ég harmatja szívedet újítsa/ Áldások árja házad elborítsa.”