„Nukleáris választás”
Vissza

„Nukleáris választás”

Hogy a mai megosztottság és kompromisszumképtelenség állapotában a minden demokráciák példaképének tekintett amerikai demokrácia jószerével működésképtelenné vált, azt a mindkét fél számára létkérdéssé vált választási szabályok megváltoztatását célzó törvényjavaslatok körüli viták jelzik a legvilágosabban.

Mindkét fél arra törekszik, hogy különféle trükkökkel és nem a választóközönség értelmes vitákban való megnyerésével biztosítsa önmaga számára a hatalmat. A republikánusok ragaszkodnak ahhoz, hogy csupán személyi igazolvánnyal rendelkező polgárok regisztrálhassanak a választásokon. Ezzel ellentétben a demokraták minden legálisan vagy illegálisan Amerikában tartózkodó, s a választásokon részt venni akaró személy számára lehetővé tennék a regisztrációit. Ezzel egy olyan többséget állíthatnának a maguk oldalára, mely többé-kevésbé idegen az amerikai államtól és hagyományoktól, s döntését nem a tényismeret, az állampolgári öntudat, hanem az állampolgárság megszerzésével járó előnyök megszerzésének esélye befolyásolhatná.

Biden, aki hónapok óta próbálja ráerőszakolni ellenfeleire a választási törvények saját szája íze szerinti megváltoztatását, a napokban elhangzott atlantai beszédében a saját javaslataikat erőszakoló republikánusokat nyíltan az amerikai demokrácia ellenségeinek minősítette. A demokrata törvényjavaslatokról pedig úgy beszélt, mint lehetséges történelmi fordulópontról, mely a demokráciának az autokrácia fölötti győzelmét, a fénynek a sötétség fölötti uralmát, a jogtalanságnak a jogszerűség fölötti diadalát jelentheti.

Hogy mit jelentenek ezek a szavak, nem nehéz megfejteni: a demokrata uralom korlátlanná és beláthatatlanul tartóssá tételének igényét.

A republikánusok sem maradnak le a versenyben. A 19 – republikánus többségű – államban 33 törvénytervezetet szándékoznak a helyi parlamentekbe benyújtani, melyek betiltanák a levélszavazást, az állampolgársággal nem rendelkező „amerikaiak” regisztrációját, az ételeknek és az italoknak a szavazófülkék előtti osztogatását stb. Az utóbbi akciókra a demokraták szerint azért van szükség, mert a színesbőrű körzetekben kevesebb a választókerület és ezért a választóknak hosszú várakozással kell számolniuk. A republikánus tervek a demokraták szerint főként a színesbőrűeket hoznák hátrányos helyzetbe, s ezzel a republikánusok győzelmi esélyeit javíthatják.

A demokrata javaslatok, melyek jobbára a fentiek ellentéteként is értelmezhetőek, országos jellegűek, és főként a szavazatszámlálás ellenőrzésének lehetőségére vonatkoznak. (A kérdés az, hogy kinek lehet ellenőrzési joga a szavazatszámlálás folyamata fölött, a helyi parlamenteknek vagy a központi hatalomnak). Ekként ezekről a tervezetekről a szenátusnak kell döntenie. A demokraták ki szeretnék rekeszteni a rendszerből azokat, akik a demokraták legutóbbi választási győzelmét választási csalásnak tekintik, a börtönviselteknek viszont visszaadnák a szavazati jogot. A hasonló ravasz kis ötletek a végtelenségig sorolhatók.  

A probléma csak az, hogy a demokraták nem rendelkeznek azzal a szenátusi többséggel, mely javaslataik törvénnyé nyilvánítását lehetővé tenné. A republikánusok végeérhetetlen hozzászólásokkal, a 19. századi magyar Országgyűlés történetéből is jól ismert ún. obstrukcióval megbéníthatják a törvényhozást. (Az amerikaiak az obstruálókat filibustereknek nevezik.) Az obstrukció elhárítására csak akkor nyílhatna lehetőség, ha a demokraták 60 szavazatnyi többséget tudnának maguk mögé állítani, de szenátoraik száma az egyszerű többséget is alig haladja meg.

Ezért Biden azt eszelte ki, hogy ha az egyes államok parlamentjei egyszerű többséggel dönthetnek a republikánus javaslatokról, miért ne dönthetne a szenátus is egyszerű többséggel? Ez lenne a tisztességes, nem? Csakhogy ez sem megy, mert van két demokrata szenátor: Joe Manchin és Kyrsten Sinema, akik úgy vélik, hogy a pártok fölötti konszenzust kikényszerítő obstrukciós elvről antidemokratikus lenne lemondani. Ezért az az egyszerű többség sem jöhet össze, mely Kamala Harris számára lehetőséget teremtene arra, hogy a jóváhagyást mégiscsak kierőszakolja.

S még akkor is ott lenne a Legfelsőbb Bíróság…

Ezért aztán az – álmatag, de éber állapotban lám élénk eszű – Biden egy úgynevezett „nukleáris megoldást” is kieszelt. A szenátorokat le kell szavaztatni. Arra a kérdésre kellene válaszolniuk, hogy „A demokrácia oldalán állsz-e? Igen vagy nem?”

Ez a közvélemény kutatók körében jól ismert ún. „szájbarágó kérdés” klasszikus változata, hiszen a megkérdezett a látszólag két lehetőség közül kizárólag az egyiket választhatja. Anélkül, hogy önmagát „felrobbantaná” (innen a bideni megnevezés ötlete is). Mert az, aki nem hisz a demokráciában, mit keres az Amerikai Egyesült Államok szenátusában? S ha mégis ott van, szavazata, mint a demokrácia ellenségéé, akár figyelmen kívül is hagyható.

Nem voltam ott, a sajtó sem tudósított róla, de igazán kíváncsi lennék, hogy e javaslat hallatán a hallgatóság arcán egyöntetű vigyor futott-e végig, vagy akadt, aki mégiscsak könnycseppet dörzsölt ki a szeme sarkából?

Az amerikai demokráciáért…

 

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ha látja Molnár Beátát, hívja a ...
Felerősödött a munkaerő-ingadozás, ...
Háborús sebek és történelmi helyek ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ