„Nincs a világon semmi, amit magyarul ki ne lehessen mondani…”

„Nincs a világon semmi, amit magyarul ki ne lehessen mondani…”
„Nincs a világon semmi, amit magyarul ki ne lehessen mondani, csak ésszel és tudománnyal forgolódjon az ember!” - Dugonics András szállóigéjének láttán néhányan feltehetjük magunkban a kérdést: de miért akarnánk olyan dolgokat kimondani magyarul, amelyek más nyelveken kimondattak már?

SZÁNTAI KRISTÓF

Ha történetesen XVIII. századi nyelvújítók lennénk, többek között a latin nyelv akadémiai használatára hivatkozva akár így is válaszolhatnánk a kérdésre: „Ahhoz, hogy egy magyar egyetemista egy általa kutatott tudományágat tényleg megértsen, gondolkodnia is deákul kell. Minek kerülni egy hatalmasat a latin nyelv kitaposott, de hosszú vargabetűje mentén a kutatni óhajtott tudományokig, ha a magyar nyelvet már ismeri mindenki? Ha nyelvünket a tudományok irányába is kiműveljük, olyan szókészletünk lesz majd, amelynek segítségével megszűnhet a magyar nyelv magas szintű használatra való alkalmatlanságáról született tévhit. Egy nyelv, mint szabályos rendszer, akkor kezdi értelmét veszíteni, amikor sok idegen szót kell meghonosítani benne új fogalmak kifejezésére.”

A korabeli tudományos szókincs magyarítása nem csak gyakorlati előnyökkel járt, hanem ráébresztette a kor nyelvészeit a nyelv mesterséges alakításának, szabályozásának szerepére is.

A felvilágosult magyar nyelvészetnek ezen leegyszerűsített irányelvét továbbgondolva a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) tagjainak még egyszerűbb ötlete támadt: ha már rengeteg, modern közhasználattól még meleg szavunk van, melyek részét képezik a fiatalabb generációk nyelvezetének, hogy szólna a nyelvújításnak egy ilyen irányba vitt „új hulláma”? A Nyelv-Newításnak keresztelt rendezvénynek nem is a szavak megváltoztatása a lényege, hanem hogy több középiskolás diák elgondolkodjon az általa rendszeresen használt, hallott idegen szavakon, azoknak szerepén, helyükön a beszédben, egyúttal soknak megfelelőjére rátalálva a magyar nyelvben is.

Ezen ötlet gyakorlatba ültetése egy kis online-vetélkedő formájában valósult meg, a Magyar Kultúra Napja apropóján. Nyolc megadott szót kellett ötletesen „lefordítani” a magyar diákoknak, a legkreatívabbakat pedig megosztottuk a KMDT Facebook-oldalán. A verseny lejártával nyolc friss szóval lett illatosabb a fiatal magyar lehelet: videó – tekere, interjú – betekintő, hobbi – szaba, crush – kiszemelt, marketing – portékászat, vibe – rezdület, cringe – görcsítő, szoftver – géplecke.

Nem volt mindig könnyű feladat a nyertes „műszavak” kiválasztása. A jelenleg kiírt szavak közül például a tekere olyan komoly vetélytársakon gázolt keresztül a dobogóig, mint a látványholmi, a görcsítő pedig a fájdalmas és grimasz szavak összevonásából származtatott fájmasz vagy a hasonló módon megformált kellemínos kifejezéseket utasította maga mögé.

A KMDT-ben azért gondoltuk ezt egy jó kezdeményezésnek, mert rávezetve a versenyzőket olyan kapcsolatok felismerésére különböző szavak között, amikre a már jórészt beidegződött nyelvezet mindennapi használatában nem eszméltek volna rá, szerintünk előmozdította a nyelvvel szembeni leleményes gondolkozást, és mert egyúttal meg visszamosolyogtunk Kazinczy Ferencékre.