„Mert az élet zenével nem egyszerűen jobb élet, a zene lelki dolog”

Kamara Virtuózok 2019

„Mert az élet zenével nem egyszerűen jobb élet, a zene lelki dolog”
Hat héten át tartó, izgalmakkal és zenés élménypillanatokkal telt péntek estéken mérték össze tudásukat a Kamara Virtuózok tehetségkutató verseny csapatai. Mi, kolozsváriak ugyan nem hallhattuk őket élőben, de a Duna Tv jóvoltából végig követhettük a Magyar Televízió által meghirdetett tehetségkutató idei 5. évadját, amelyben az előző versenyektől eltérően, nem egyéni produkcióknak, hanem kiváló tehetségeket felvonultató együtteseknek drukkolhattuk.

(Borítókép: A fődíjas TanBorEn Trió. Fotó: Kaszner Nikolett 

A Kamara Virtuózok hatodik, „sordöntő” hangversenyének kezdő pillanataiban, Batta András zenetörténész viccesen, de joggal nevezte a versenyben maradt együtteseket „kamera virtuózoknak”, hiszen a Flautica, TanBorEn Trió, valamint a Sárközy Lajos és zenekara hétről hétre, a kamerák előtti magabiztossággal és közvetlen mosolyukkal hirdették a zenélés örömét, a zene csodáját. A Kamara Virtuózok zsűrije – Batta András, Miklósa Erika, Balázs János, Várdai István, Kesselyák Gergely –, az idén is csodálattal hallgatta és értékelte a produkciókat, sokszor fájdalmas szívvel kellett dönteniük, hogy fordulóról fordulóra, ki marad és kitől kell búcsút venni. Öröm volt, amikor a Virtuózok-hegedűvel minden alkalommal „megment(h)ették”, azaz tovább jutta(tha)tták azt a formációt, amelyik abban az adásban zeneileg a legjobban megérintette a zsűri lelkét. Így maradt a döntőben a már említett Flautica, a TanBor En Trió, valamint Sárközy Lajos és zenekara.

„Zenélni nagyon jó, ennél már csak együtt zenélni jobb” – mondta Kesselyák Gergely a legelső megmérettetésen. Várdai István megfogalmazott szójátékával – „a hangszeres játék evolúciójának csúcsa a kamarazene, amelyben mindenki fontos, és senki sem fontos” –, a harmonikus egymásra figyelés művészetére, a „mindenki egyért, egy mindenkiért” elvre utalt.

Valójában, mindegyik együttes tudásának legjavát mutatta: a szimpatikus fiatalokból álló Seven Sax Együttes előadásában az összehangoltság és precizitás uralkodott, saját bevallásuk szerint, az együttest az „összetartás és bolondság” jellemzi; a Custos Consort régizene együttesben az „idősebbek” tapasztalata és a fiatalok lendülete találkozott; a Harmónia utasok „örömzenéjét, virtuóz időutazását” (Balázs János) hallgatva, Kesselyák Gergely így szólt: „kisütött a nap a stúdióban… együtt, gyermekien tiszták tudtok lenni.”; az Aeris Brass Quintett „intelligensen” (Kesselyák) játszott, a barokktól a dzsesszig, minden stílusban hozták a „formájukat”; a Pontasto gitárkvartett előadását a virtuóz és lírikus részek közötti érzékeny kontraszt jellemezte, az együttes tagjai között „jól működött a kommunikáció” (Balázs János).

A verseny „üde színfoltja” (Miklósa Erika) a Flautica volt. A négy fuvolista lány összeforrott, tisztán csengő, hibátlan, és a végsőkig megújulni tudó előadásait a kezdettől fogva szívembe zártam. Csodáltam a TanBorEn Trió produkcióit. Az „öröm-zenészek” (Miklósa Erika) minden ütős hangszerből a maximumot hozták ki, akik hangszerek nélkül, csupán két kezükkel is képesek voltak fergeteges ritmus-showt varázsolni. Sárközy Lajos és zenekara a többi együttesekkel szemben, már „zenei múlttal” rendelkezik, ezért is csodálkoztam, hogy miért keltek versenyre az iskola padjait még koptató diákokból álló együttesekkel. Előadásaikat hallgatva megértettem, hogy a cigányzene mellett, a klasszikus zenét is szeretik, és magas színvonalon művelik is, ők „nemcsak kottából játszanak, hanem szívből is” (Balázs János)

Végül, a közönség szavazatai alapján, a fődíjas a TanBorEn Trió lett, akik fantasztikus élményt nyújtottak minden fordulóban. Elárulom, az én kedvencem a Flautica volt, Bősze Ádám műsorvezető szavaival, ők voltak a „báj, elegancia és kellem.” Titkuk elsősorban a zene iránti határtalan szeretet, valamint az az irigylésre méltó harmonikus csapatszellem, amellyel con brio „meneteltek” előre a végső célig, és nem utolsó sorban az a professzionalizmusra törekvés, amit Cseri Gyöngyi fuvolaművész tanárnőjüktől örököltek. Eredményhirdetés után, elégedetten vallották: „öröm, hogy az, amit szeretünk, az emberek is szerették …teljesítettük a missziót.”

A Kamara Virtuózok versenysorozatának ünnepélyes lezárásaként, az előző évek nyerteseiből álló Virtuózok Kamarazenekar Plácido Domingo vezényletével, Manuel de Falla Danse espagnolját (átirat: Szüts Apor) szólaltatta meg. A hegedűszólót a kis „csodagyerek”, a még mindig csak tizenéves (!) Teo Gertler, a 2018-as Virtuózok elődöntőse játszotta, korához képest éretten, spanyol virtussal.

Plácido Domingo vezényelte a zárókoncertet, a hegedűszólót Teo Gertler játszotta. Fotó: Teknős Miklós

A Spanyol tánc után, Bősze Ádám műsorvezető egy kérdéssel fordult a tehetséggondozás nagyköveteként is ismert Plácido Domingóhoz: „Nos, Maestro, milyen volt a fiatal virtuóz tehetségekkel együtt dolgozni?” Úgy érzem, korunk egyik legnagyobb tenorjának feleletében benne rejlik a „Virtuózok-mozgalom” lényege, esszenciája: „Tudja, több mint fél évszázada a zenében élek…Ahogy látom ezt a sok fiatal tehetséget, azt mondom: megérte! Mert az élet zenével nem egyszerűen jobb élet, a zene lelki dolog. Boldoggá tesz, általa igazán szerencsések lehetünk. Tudja, sokféle foglalkozás létezik a világon, de mi tesszük az embereket boldoggá.”