„Jelen vagyunk” mottóval – vasárnapig tartanak a 12. Hunyad Megyei Magyar Napok

A Barcsay Ákos-díjjal a szórványközösségben dolgozók munkáját ismerik el

„Jelen vagyunk” mottóval – vasárnapig tartanak a 12. Hunyad Megyei Magyar Napok
Egész héten zajlik, változatos programokkal, a hivatalosan szombaton elrajtolt 12. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. A Magyar napokat minden évben egy mottó köré szervezik, idén a Jelen vagyunk mottót választották, amelynek többrétű az üzenete: egyrészt jelzi, hogy ismét megmutatkoznak a Hunyad megyei magyarok, bemutatják kultúrájukat, hagyományaikat, másrészt benne van az is, hogy idén újra személyesen lehetnek jelen a rendezvényeken.

A dévai vár alatt szervezett eseményindító ünnepségen átadták a Barcsay Ákos-díjakat, amellyel a dél-erdélyi szórványközösségekben dolgozó, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személyek tevékenységét ismerik el. 

A 12. Hunyad Megyei Magyar Napokat Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, a magyar napok főszervezője nyitotta meg, a „Jelen vagyunk” mottóval köszöntve a téren szép számban összegyűlteket. A főszervező tolmácsolta Winkler Gyula EP-képviselő üzenetét, aki nem lehetett személyesen jelen a szombati megnyitón.

„A közösségi élet hiánya, a bezárkózás mindenkit megviselt. Erre kínálunk most gyógyírt a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvényeivel, hiszen tavaly csak a virtuális világban ünnepelhettünk. De most – hála Istennek – lehet találkozni, örvendeni egymásnak, fogadni tudtuk barátainkat Székelyföldről és Vas megyéből. (...) Szép és sokféleképpen értelmezhető idei jelmondatunk, a Jelen vagyunk! A magyar napok egyik fontos eseményére, a Nyugati Jelen évfordulós ünnepségére is utal. Sok lapszámot kívánok a szerkesztőségnek, és azt, hogy biztosítsák Hunyad megyében az írott magyar betűt még hosszú-hosszú éveken át, így szolgálva szórványközösségünket. (...) Végezetül, de nem utolsósorban meleg szívvel és nagy elismeréssel gratulálok a Barcsay Ákos-díj kitüntetteinek. Köszönjük áldozatos munkájukat, hogy hivatásukon túl is mindig találtak időt és energiát arra, hogy bekapcsolódjanak a közösségi munkába. Ma különösen szükségünk van példaképekre és ezek a személyiségek azok: példaképek, akiket érdemes követni, akiktől tanulni lehet helytállást, kitartást, szakmai alázatot, közösségi elkötelezettséget” – fogalmazott üdvözletében Winkler Gyula.

Az idei Barcsay Ákos-díjakat Kacsó-Doboly Izabella ifjúsági államtitkár, Pogocsán Ferdinánd, Déva alpolgármestere és Kelemen Attila parlamenti képviselő adta át, méltatva a kitüntetetteket.

A civil szféra díjazottja dr. Bende Barna, a vajdahunyadi Dr. Alexandru Simionescu Kórház orvosigazgatója. Aradi születésű, Temesváron végezte egyetemi tanulmányait, egy rövid bukaresti kitérőt leszámítva, végig Vajdahunyadon gyakorolta orvosi hivatását. Neve jól ismert a szakmában, szakterületének egyik legjobb specialistája. A Hunyad megyei magyarok azonban nem csupán az orvos Bende Barnát ismerik, hanem neve ismerősen cseng mindazok számára, akik közösségben gondolkodnak, hiszen ő az az ember, akire mindig lehet számítani. Feladatot vállalt az RMDSZ-ben is, mindeközben a vajdahunyadi kórházat menedzsereként a régió legmodernebb kórházává fejlesztette.

Egyházi kategóriában nagytiszteletű Rátoni Csaba, dévai református lelkipásztor vehette át a kitüntetést. Déván 2016-tól szolgál, az igehirdetési feladatok mellett nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására, a közösség erősítésére. Népes családjával együtt, feleségével és öt gyerekével igyekszik részt venni az eseményeken, hogy jelenlétével is erősítse a város magyarságának önazonosságát. A lelki-szellemi táplálék mellett pedig az anyagiakra is gondol. Déván is sikerült templomot újítani, orgonát javíttatni, parókiát bővíteni, bölcsődét építeni, restauráltatni számos környező református templomot, feltérképezni a dévai református temetőt, és nekikezdeni egy kápolna építésének. Nem magáért dolgozik, másokért küzd, igazi csapatember.

Pedagógus kategóriában Balázs Amália, a petrozsényi Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium magyar tagozatért felelős aligazgatója vehette át a díjat. A lupényi születésű tanítónő mindvégig fáradhatatlan lendülettel és hittel tevékenykedett és tevékenykedik ma is az anyanyelvi oktatás érdekében, egy olyan közösségben, ahol meg kell harcolni a magyar szóért a mindennapokban. Balázs Amália ezt teszi, tanítóként, intézményvezetőként és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége területi alelnökeként, gondoskodva gyermekek, kollégák és a közösség jövőjéről. Édesanyaként gyermekeit a magyar nyelv és kultúra szeretetére nevelte, felnőtt gyermekei továbbviszik a családban kapott értékeket. Tanítónőként és később intézményvezetőként aktívan részt vesz a zsil-völgyi magyar közösség életében.

A dévai Renaissance együttes előadása

Vasárnap kirándulást szervezett az “Ehejt”, többek között meglátogatták Kéménden a 700 éves református templomot

A kilencnapos ren­dezvény szeptember 26-án ér véget, a szervezők gondoskodtak arról, hogy Déva, Vajdahunyad, Petrozsény és Lupény mellett minden, magyarok által is lakott településen legyen esemény. A ren­dezvénysorozaton fellép Koszika & The HotShots, a Transylmania együttes, a Bekecs néptáncegyüttes, de jelen lesznek a helyi alkotók is: a csernakeresztúri ha­gyományőrzők, a Szi­várvány nyugdíjas kórus és a dévai Renaissance együttes. Könyvbemutatók, kiállítások, gyerek­nap, előadások sorozata várja az érdeklődőket – olvasható a programban.

Fotók: Facebook