„Iskoláink tárt ajtaja, várja ezt az ifjú népet”

„Iskoláink tárt ajtaja, várja ezt az ifjú népet”
Találóak voltak a Református Kollégium tanévnyitóján elénekelt 272. zsoltár fentebbi sorai. Az iskola és a Farkas utcai református templom is tart ajtókkal várta vasárnap délután tanévnyitóra a líceumi, szakiskolai és posztliceális egészségügyi osztályok tanulóit. A zsúfolásig megtelt templomban Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész igehirdetésében Józsué könyvéből idézve arra buzdította a kollégistákat, hogy ne féljenek az erőfeszítésektől, mivel Isten mindig velük lesz.

– Tanév elején kíváncsiság és félelem van a tanulókban, szülőkben, de a pedagógusokban is. Milyen lesz az új tanév? Ne feledjük, az akadályok akkorák, amelyeknek mi látjuk, illetve hisszük Végezzük el a ránk rótt feladatot. Ne féljünk, mert Isten velünk lesz, ha nem térünk el az Ő igéjétől – hangoztatta az iskolalelkész.

A Református Kollégium újraindulásától számított harmincadik tanévnyitó ünnepélyen Székely Árpád, a kollégium igazgatója a 2018/2019-es tanév eredményeit is ismertette: az ott végzett nyolcadikosok sikeraránya a képességvizsgán 95,6% volt, az érettségizőké pedig 97,87%; a posztliceális egészségügyi képzést elvégző fiatalok 100 %-os sikerarányt értek el a záróvizsgán. A hároméves szakiskola végzősei közül többen tovább tanulnak, a többiek pedig elhelyezkedtek. A 2019/2020-as tanévben 806 diákja van a kollégiumnak. Székely Árpád felolvasta Emil Boc polgármesternek is a tanévkezdésre írt üzenetét, amelyben az önkormányzat által az iskolásoknak nyújtott kedvezményekről – iskolabuszokról, ösztöndíjakról, ingyenes közszállítási bérletekről – volt szó.

Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa szintén az Istenbe vetett bizalomra építette beszédét. – A romániai közoktatásban észlelhető állandó változás közepette nem csoda, ha bizalmunk fogyatkozik. De megmarad az Istenbe vetett bizalmunk, ami megerősít minket – összegzett a tanácsos.

– Iskolakezdéskor visszanézünk, de előre is tekintünk. Bízom abba, hogy a református kollégisták a jövőt fogják szolgálni – hangoztatta a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es tanácsosa, Szőcs Endre.

– Életem meghatározó éve volt az itt eltöltött két év. Eszembe jut az 1990-es iskolakezdés, amikor nem volt sem épületünk, sem akkreditálásunk, de volt sok gyermek, sok lelkes szülő, aki ebbe az iskolába adta a gyermekét. Ma gyönyörű körülmények várnak rátok, amiért hálásak lehetünk.  A szülőket megnyugtatom, hogy legdrágább kincseik, azaz a gyermekek jó helyen vannak – hangoztatta Szilágyi Éva véndiák, lelkipásztor és szülő.

A kilencedikesek, a diakonisszaképző első évfolyama és az újonnan érkezett diákok fogadalomtétele  után  az I. osztályos Jánosi Vivien Dorottya szavalata következett, majd a kórus énekével, papi áldással és a Himnusz eléneklésével zárult a tanévnyitó a Református Kollégiumban.