"Heringek" vonultak utcára Salvini ellen

"Heringek" vonultak utcára Salvini ellen
Hering-mozgalomnak nevezték el magukat azok a baloldali olasz fiatalok, akik utcai tiltakozással kísérik Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője választási kampányát Emilia Romagna tartományban, és Bologna után Modena városában is Salvini ellen tüntettek hétfő este.

Zuhogó esőben mintegy hétezren gyűltek össze a Modena központjában rendezett villámakción, amelyet a városban tartózkodó Matteo Salvinivel szemben hívtak össze. A résztvevők pártzászlók helyett kartonpapírra rajzolt heringeket hoztak magukkal.

A tömeg a Bella ciao egykori olasz partizándalt énekelte. A megmozdulás egyik szervezője, Jamal Hussein húszéves mérnökhallgató beszédében kijelentette, hogy a demonstrációt a gyűlölet politikája ellen tartották. A villámakciót Liliana Segre szenátornak, holokauszt-túlélőnek dedikálták, akit az utóbbi időben több antiszemita támadás ért. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a Ligával szemben álló, eddig megosztott erőket most a Matteo Salvinivel szembeni ellenállás kovácsolta egybe.

Matteo Salvini Modenában kampányfinanszírozó vacsorán vett részt.

"Demokráciába ez is belefér azzal a feltétellel, hogy ne uszítsanak erőszakra és ne fenyegessenek halállal" - kommentálta a Liga vezetője a demonstrációt. Arra utalt, hogy a modenai megmozdulás egyik szervezője korábban közösségi oldalán az ő halálát kívánta. Az oldalt hétfőn bezárták. Matteo Salvini megjegyezte, hogy a tüntetőknek semmi javaslatuk sincsen a Salvini-ellenességen túl.

Paolo Gentiloni, a baloldali kormányerő Demokrata Párt (PD) politikusa, korábbi kormányfő és leendő EU-biztos közösségi bejegyzésében köszöntötte a "heringeket".

A "heringek" mozgalma múlt csütörtökön mutatkozott be, amikor Matteo Salvini Bolognában elindította a tartományi választási kampányt. Négy bolognai fiatal - szintén közösségi oldalakon való mozgósítással - 12 ezres demonstrációt rendezett annak bizonyítására, hogy nemcsak a Liga tud tereket megtölteni, hanem a Liga ellenzői is képesek erre.

A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy pártjelvények helyett papírból kivágott heringet vigyenek magukkal. Magyarázatuk szerint a kis méretű, sűrű rajban mozgó és tipikus Földközi-tengeri hallal a "csendes többség" erejét akarták érzékeltetni, amely nem akad Salvini horgára.

A kezdeményezők hangsúlyozták, hogy az általuk indított mozgalom politikamentes, olasz sajtókommentárok szerint azonban a háttérben a PD-hez közeli szervezők állnak. A PD politikusai szerint a Hering-mozgalom felébresztette a pártot eddigi tétlenségéből, és visszavezeti a baloldalt "oda, ahonnan indult", vagyis az utca embere közé.

Hasonló akcióra készülnek jövő hétfőn Parmában is.

Emilia Romagna és a déli Calabria tartományban január 26-án tartanak választást. Korábban Umbria tartományban a Liga vezette jobbközép győzött majdnem hatvan százalékkal.

Emilia Romagna hagyományosan baloldali térségnek számít, ahol a Ligára nehezebb feladat vár, mint Umbriában: a felmérések szerint jelenleg a baloldal a nagyobb városokban, a Liga vidéken vezet. Umbriával ellentétben azonban Emilia Romagnában a két kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a PD külön indul. Calabriában az előrejelzések a jobbközép előnyét mutatják.

Matteo Salvini korábban úgy vélekedett, hogy ha Umbria után a Liga megszerzi Emiliát is, a szeptemberben választások nélkül hatalomra jutott M5S-PD kormánynak "le kell vonnia a következtetést".

A rovat cikkei

Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol
Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol
A Crocus City Hall kulturális központban elkövetett bűncselekmény minden elkövetője, szervezője és megrendelője el fogja nyerni büntetését - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton sugárzott televíziós üzenetében.
Külpol
Az orosz biztonsági szolgálat 11 embert vett őrizetbe a támadással kapcsolatban, közülük négyen a gyanú szerint személyesen vettek részt a lövöldözésben. 115-re emelkedett a moszkvai koncertteremben, a Crocus City Hallban péntek este történt fegyveres támadás halottainak száma. Az összesítések folyamatos emelkedést mutatnak, így a hatóságok attól tartanak, hogy nem végleges a szám. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma szerint a halálos áldozatok között több gyermek is van.
Külpol
Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Krókusz Városi Csarnokban követtek el ismeretlnek – jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.
Külpol