„Enyedi csend"
Vissza

„Enyedi csend"

Nagyenyeden - de nemcsak itt, egy idő óta mély csend van, de nem az Áprily Lajos rímeinek értelmében. „Enyedi csend – te régi, drága, tiszta, reád gondoltam és áldottalak.”

Reggel kinézek erkélyünkről. A távolban a Pilis büszke csúcsa magasodik. Alant az elnémult város. Se autó, se járókelő, vagy csak nagyon ritkán. Főleg mentő és rendőrségi autók száguldoznak. Ma is, holnap is és talán holnapután is csendesség lesz. Ez nemcsak hatósági utasítás, hanem egy önkéntesen vállalt elcsendesülés, amit az életösztön váltott ki. Az idősek helyzete még bonyolultabb, hiszen gyakran felszólítják őket, hogy különösen 65 év felett egyáltalán ne hagyják el az otthonukat, mert őket tizedeli a legjobban az elszabadult vírus. „Maradj otthon” zengi minduntalan a modern kommunikáció. Érvekkel ezt nem lehet megcáfolni, de hogyan lehet elviselni? Mert ugyan saját lakásainkban vagyunk, de mégis körülölel egyféle „börtönérzés.” Ez utóbbi a város másik jelentős és országosan elhíresült intézményét, a börtönt idézi fel. Tudomásom szerint az ottani „bentlakóknak” is kijár egy napi séta a levegőn. A városban azok a szerencsésebbek, akiknek kertes házuk van, mert az udvar, egy kis séta, kerti munka sokat segít. Az a két óra (11-13 között), amikor elhagyhatod a házadat, lakásodat bevásárlás céljából, nem elég arra, hogy elmondhasd, kint lehettél a szabad levegőn. Bár egy csekélyke órát! Persze otthon is lehet tornázni, de az mégsem ugyanaz. A város lakossága fegyelmezetten betartja a rendeleteket, a vásárlók, sétálók nagy többsége szájmaszkokkal is védekezik.                         

Nem akarom kiemelni a magyar kisebbséget, de nekünk a családi együttléten túl nagyon fontos a közösségi szervezkedés, ami rendszeresen folyik a Bethlen Kollégiumban vagy a Dr. Szász Pál nevét viselő közösségi házban. Itt a kultúraszerető kis közösség hosszú évek óta találkozik különböző rendezvényeken. Ez komoly lelki feltöltődést jelent, amely szokássá vált. Többek között azokról a havonta megszervezett összejövetelekről van szó, amikor egész Erdélyből érkező előadókkal is lehet találkozni, a rendezvény után pedig még sokáig, jóízűen lehet csevegni. Most ez is megszűnt! Ki tudja, meddig? Erre nincsenek megnyugtató válaszok. Talán a statisztikáktól függ.

Jelen helyzetben az otthoni olvasás az egyik legjobb módja az időtöltésnek. Vigasztaló is lehet! A Székelyföld folyóirat márciusi számában például felfedeztem Cseh Katalin Tornác című versét. Így szól: „Már kora reggel ott üldögél /kutyája lába előtt hever / senki sem látogatja, sem rokon sem ismerős /sem ismeretlen / mégis örök várakozásban él/ mely naponta egyre vékonyul /de nem fogy el (…) Sötétedés után is ott ül még /a csillagokat számolná /de hát csillagtalan az este / csak a csönd csillan / csak a csönd csak a csönd / csak a csobogó csönd (…)

Szokatlan ez a tartós csönd, de úgy tűnik, a jelenben vissza kell szoknunk hozzá, legalábbis egy ideig, mert az egész napos televíziózás vagy rádiózás sem megoldás. Persze remény az van, nap, mint nap kecsegtetnek: majd ápilis végén megtudjuk, hogy lesznek-e könnyebbítések. A már idézett költő találóan fejezte ki magát a mának is jelezve: „Itt nagy a csend. De meddig él a csend? / holnap talán már leroppan a korlát, /a rohanó zaj végzetet jelent/ s fáradt testemet kerekek tiporják.”

Befejezésül, még egy megjegyzés, de nem a tanácsadás szándékával. Sokat fog számítani majd a „vírus” utáni időkben a pszihológiai utóerendezés. A közösségbe történő visszailleszkedés megkönnyítése.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TIFF-nyertes magyarul, francia filmek ...
Karantén-kötelezettség nélkül ...
Kóricáljunk Emil Boc-kal

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ