„Elengedhetetlen számunkra Kolozs megye fejlődése”

Vákár István megyei alelnök az RMDSZ „negyedelős” programjában is részt vesz

„Elengedhetetlen számunkra  Kolozs megye  fejlődése”
Egy éve indította el a lakónegyedfelelős-rendszert a Kolozs megyei RMDSZ, amelynek célja: közelebb kerülni a kolozsváriakhoz, a különböző városnegyedekben élők személyesen tehessék szóvá a lakókörnyezetükben észlelt problémákat. Minden városnegyednek van egy felelőse a megyei RMDSZ tisztségviselői közül: Fugel Edinához a Donát-, illetve Európa-negyed, a Fellegvár és Hídelve tartozik, Oláh Emese a Bulgária-telepért, Kerekdombért, Borháncs és Szopor negyedekért, Rés Éva a Monostor negyedért, Antal Géza a Györgyfalvi negyedért felel; az Irisz negyed Balla Ferenc, a Hóstáti negyed-Mărăști térség Lőrinczi Zoltán, a belváros, Szamosfalva, Tóköz Rácz Béla-Gergely, a tisztviselőtelep, a Hajnal- és Békás negyed Rácz Levente hatásköre , a Nyárfasor negyed gondjaival pedig Vákár Istvánt lehet keresni. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke érdeklődésünkre elmondta: eddigi tapasztalata az, hogy a „negyedelős”program indokolt és bevált.

– Mindig nagyon fontosnak tartottam a kapcsolattartást a város, illetve  a megye lakosaival, úgy gondolom, bármilyen ilyen jellegű kezdeményes hasznos, és az eddigi tapasztalatokból kiindulva a lakónegyedfelelősi program igenis indokolt és bevált indítványozása az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének.  Kolozsváron én ugyan a Nyárfasor negyedért felelek, de nemcsak innen, hanem a város minden részéről jeleznek problémákat, ügyeket. Tanácsos kollégáimmal azért dolgozunk, hogy minél élhetőbb, otthonosabb legyen kincses városunk, infrastrukturálisan fejlettek legyenek településeink, élhetőbb legyen a megyénk!  A Kolozs megyei tanács alelnökeként a megyénkben élő magyar közösségeink sorsát, ügyeit figyelemmel követem. A megyéből is nagyon sokan megkeresnek, főleg a megyei utak állapotával, a javítási/korszerűsítési munkálatokkal kapcsolatosan. Kolozsvár metropolisz övezetén belül, a második gyűrűben levő települések becsatolása a megyeszékhely tömegközlekedési hálózatába régi igény, például Magyargorbó község lakosai részéről, erre vonatkozó beadvány és személyes megkeresés is volt. Ugyanakkor az RMDSZ az egyedüli olyan szervezet, amely nemcsak a romániai magyarság politikai és közképviseletét látja el, hanem közösségszervezői szerepet is betölt: egyezteti és ösztönzi a társadalmi szerveződés különböző formáit. Két év kényszerszünet után idén újra rendelkezésre állt pályázati keret civil-, ifjúsági szervezetek, illetve sportegyesületek és egyházak számára, ehhez kapcsolódóan a határidőkre, a szükséges dokumentumokra vonatkozólag is rengeteg pontosítási kérelem érkezett.  Kisbácsban néhány hónapja fogadóórát tartottam a helyi tanácsosokkal, az RMDSZ kisbácsi szervezetének képviselőivel. Bármikor igénylik a települések vezetői, önkormányzati képviselőink, igent mondok fogadóórákra, amúgy is folyamatosan jelen vagyok a közösségi rendezvényeken, falunapokon, községnapokon, ünnepélyes alkalmakon – nyilatkozta a Szabadságnak Vákár István megyei tanácsi alelnök.

A lakónegyedfelelősi program révén főleg szociális és építkezési ügyekkel, fák kivágásával, illegális szemétlerakóval, közvilágítási problémával keresték meg az emberek.

– Fontosnak tartom a  város bicikliút-hálózatanák fejlesztését, illetve ennek kiterjesztését a környező településekre, a metropolisz övezetre, ily módon is összekapcsolva a településeket. Ezáltal előnyben részesítjük a zöld, környezetkímélő mobilitást ösztönző beruházásokat, ami egy másik fontos ügy, amelyet mindig felvetnek az emberek. Úgy tudom, készül a városnak az erre vonatkozó megvalósíthatósági terve, a megyei önkormáyzat minden támogatást megad ennek érdekében. Mi is arra törekszünk, hogy megyeszerte számos bicikliút épüljön ki – magyarázta Vákár István.

A Kolozs Megyei Tanács alelnöke dicsérte a Tánczos Barna miniszter és a környezetvédelmi minisztérium által kezdeményezett Zöld Péntek programot, örvendetesnek tartva, hogy Kolozsvár gyakorlatba is ültette azt, ingyenessé téve a tömegközlekedést péntekenként. Elmondta, gyakran választja ő is a tömegközlekedést gépkocsi helyett, ezáltal is a belvárosi forgalom csökkentését tartva szem előtt, s meghonosítva a környezetbarát, alternatív közlekedési formát.  

– De említhetek más megkereséseket is a negyedfelelős programban: egy hölgy a hadifoglyok, politikai foglyok gyermekeinek járó kárpótlással kapcsolatosan keresett meg, egy úr a házának esedékes lebontásával hívott telefonon, továbbítottuk is Oláh Emese alpolgármester kabinetjének figyelmébe, és foglalkoznak az ügyével. Másvalaki a Házsongárdi temetőben szeretett volna sírhelyhez jutni, továbbá az egyik belvárosi iskola a tej és kifli program kapcsán észlelt gondokat és ez ügyben kértük az orvoslást – tette hozzá Vákár István.

Megtudtuk: sok ügy már meg is oldódott. Ezek kapcsán pozitív visszajelzések érkeztek a megyei tanács alelnökéhez, aki mindent megtesz azért, hogy orvosolhassa  a felmerülő problémákat vagy éppen megoldást találjon a jó ügy előremozdításához.

– Vannak esetek, amelyek megoldása egyetlen telefonhívással megoldódott. Amennyiben az adott probléma megkívánja, a városi vagy a  megyei önkormányzatnak alárendelt intézményekhez vagy más hivatalokhoz fordulok. Ezért minden ilyen alkalom fontosnak bizonyult, hiszen számos megoldandó problémára hívták fel a figyelmet. Köszönöm a lakosoknak, hogy észrevételeikkel segítik a munkámat, a munkánkat, s remélem, együtt sikerül a városunkat, megyénket még szebbé és élhetőbbé alakítani  – mondta Vákár István.

Ami az Anghel Saligny Programból finanszírozott beruházásokat illeti, felsorolta, milyen  útszakaszok felújitását tervezik: a 150-es jelzésú út Mezőkeszü–Magyarpalatka között, a 103M Bányabükk–Rőd–Ajton, a 161E Kisdevecser–Habadok, 107J Tordaszentlászló–Kisfenes, 107R Kolozsvár–Szelicse–Csürülye–Kisbánya, 103G Tordai-hasadék–Szind egészen a Fehér megye határáig, beleértve Hidast, Várfalvát, a 105T Máriatelek–Berend, 109S Diós–Kolozsborsa, 161A kolozsi útszakaszokat. Emellett Magyargyerőmonostoron, Csürülyén, Pecsétszegen hidak korszerűsítésére is sor kerül – tudtuk meg.

– Elengedhetetlen számunkra, hogy Kolozs megye tovább fejlődjön. Óriási elégtétel, hogy jó ütemben haladnak a válaszúti Bánffy-kastély felújtási munkálatai: jövő év júniusában várhatóan átadhatjuk a közösségnek a megye egyik építészi ékkövét, régi pompáját visszanyerve újra jelentős szerepet tölthet be a térség turisztikai, gazdasági és kulturális életében. A vidékfejlesztést is szolgálja a munkálat, hiszen munkahelyeket teremt, a kapcsolódó vállalkozások pedig sokkal nagyobb bevételre tehetnek majd szert. Kolozs megye, Kolozsvár eddig is a közös munkánk révén fejlődött, és ez ezután is így lesz – összegzett Vákár István megyei tanácsi alelnök.

Borítókép: Kalotaszentkirály polgármestere, Póka András György és Vákár István megyei tanácsi alelnök (Facebook/Archív)