„Az erdélyi magyar kultúra megismételhetetlen figurája”

Kányádi Sándorra emlékeztek a Kolozsvári Magyar Napokon

„Az erdélyi magyar kultúra megismételhetetlen figurája”
Az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjára, a nemrég elhunyt Kányádi Sándor költőre emlékeztek a Kolozsvári Magyar Napokon. A Román Televízió kolozsvári magyar adásának archív felvételeiből készített, Fától fáig Kányádi Sándorral című film vetítése után Demény Péter és Balázs Imre József költők beszélgettek Kányádiról.

A költő által felolvasott versek, közönségtalálkozók részletei, de beszélgetés- és interjúfoszlányok segítségével is ábrázolták a filmben Kányádi Sándort, adtak ízelítőt életéből, nyújtottak betekintést az általa képviselt értékekbe, de akár a sorscsapásokba is, amelyek sújtották.

A film vetítése után Balázs Imre József elmondta: Kányádi Sándor „egészen kivételes, az erdélyi magyar kultúra megismételhetetlen figurája volt”.

– Ezt a huncut tekintetet, székely háttér felől érkező józan, de tele humorral alkatot nem lehet még egyszer összerakni – fogalmazott.

Demény Péter szerint is, aki bejáratos volt a Kányádi-házba, a költő igazi figura volt, amolyan fickós, akinek eleven tekintete mindig vonzotta a figyelmet. „Egy jelenség volt”, foglalta össze tömören.

– Abban nőttem fel, hogy a költészet fontos, és ennek a fontosságnak Kányádi volt ezeken a tájakon az egyértelmű hordozója. Mielőtt az eleven Kányádival találkoztam volna, a mítosza, legendája már ott volt a családunkban – mesélte Demény. A filmre reflektálva elmondta, Kányádi Sándor abban volt igazán nagy, hogy mindenkihez tudott szólni, a karonülőktől a botra támaszkodókig.

– Többször eltöprengtem azon, hogy nem biztos, hogy lesz még egy ilyen ember. Manapság fan clubok vannak, mint Varró Dániel fan club vagy Szabó T. Anna fan club. Ezeket nem ellenpéldaként sorolom, hanem azért, mert nagyon sokan szeretik ezeket a szerzőket is, de nem mindenki. Kányádi kapcsán viszont valahogy azt éreztem, hogy megtelik a terem, mindenkivel – magyarázta Demény Péter.

A mindenkivel megtelő közönségtalálkozó kapcsán Balázs Imre József kifejtette, „megismételhetetlen, ahogy történtek azok az események”, ám elárulta azt is: Kányádi jobban szeretett egyedül járni az ilyen találkozókra, nagyon szépen fel tudta építeni azokat.

Demény Péter így összegzett: „Magyar kultúra óra volt minden találkozó”. Úgy vélte, Kányádi ezeknek a találkozóknak is köszönhette hatalmas sikerét, fáradhatatlanul járt mindenfelé a világban, eldugott helyekre, kicsi falvakba, városokba. 1989 után már alig várta, hogy utazhasson. „Mindezt jól csinálta, beletalált a szerepbe. Úgy kell a költészetet népszerűsíteni, ahogy ő tette”, fogalmazott Demény.

(Borítókép: A rendezvényen Demény Péter és Balázs Imre József idézte fel Kányádi Sándor emlékét. Fotó forrása: KMN)