„A versek már a kezdetektől tanítanak engem”
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
Vissza

„A versek már a kezdetektől tanítanak engem”

A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert – fogalmazott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Atlantisz harangoz versmondó versenye alkalmával bandájával Kolozsvárra látogató Szabó Balázs, amikor a versekkel való kapcsolatáról faggattam. – Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni – tette hozzá a dalszerző énekes, akit már gyerekkorában magával ragadott az irodalom titokzatos világa. Hogy miért érzi ezt fontosnak, hogyan próbálja meg a mindennapok részévé tenni, arról kérdeztük.

– A saját szövegű dalok mellett versfeldolgozásokkal is ki szokott egészülni a koncertprogramotok. Miért tartod fontosnak becsempészni a költészetet a saját szövegek közé?  Miért ez a ragaszkodás a versekhez?

– A versek már a kezdetektől tanítanak engem. Az első zenei lépéseimnél is fontosnak tartottam a szöveget. Mikor középiskolásként megírtam az első dalfoszlányaimat, már akkor is sokszor nyúltam versekhez, mert úgy éreztem, hogy a szöveg, a vers legalább olyan messze repít, mint maga a zene. Ez az érzés azóta sem változott. Amikor néhány dalunk után fölcsendül egy-egy megzenésített vers, az mindig egy másfajta elmélyülés a színpadon is, és szeretnénk ezt a fajta mélységet, katarzist megosztani a hallgatósággal is. Néhány éve össze is állítottunk egy – a zenekar hagyományos koncertjeitől teljesen eltérő –, verses műsort, Csöndkabát címmel, amit azóta rengeteg helyre vihettünk magunkkal. A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert. Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni. Azzal, hogy visszük ezeket a sorokat koncertről koncertre, remélem, valósan segíthetünk azon, hogy a versek ne csak a könyvtárakban legyenek otthon, hanem a mindennapjainkban is.

– Népzenészként, zenészként, rendezőként, bábszínészként elég sok műfajba belekóstoltál már. Mi a közös pont ebben a sokrétűségben, és hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt az alkotómunka során?

– Szeretem, hogy néha egyik, néha másik borul rám és nem hagy belefásulni a futásomba ezen a világon. Mindegyik táplálkozik mindegyikből, mindegyik segít helyt állni. A ritmus például ugyanolyan fontos a bábszínházban, mint a zenében, vagy egy népdal ugyanúgy tud a pillanathoz szólni, mint egy éppen kortárs, modern dal – a határokat kicsit mi magunk teremtjük. Bennem ezek a határok akarva akaratlan föloldódnak az adott feladatban, nagyon hasonló érzés hangszerelni egy dalt és megalkotni egy jelenetet egy előadásban. Nem érzem, hogy van egy bábos énem és egy zenész énem, vagy hogy szét kellene választani ezeket a dolgokat, mindkettőhöz álmodozni, ábrándozni, teremteni kell, ami néha sikerül, néha nem. Szóval azt hiszem, hogy a közös pont az egész életem, és ezek a kicsit más történetek ugyanarról a tőről fakadnak.

– Hogyan képzelnél el egy irodalom és költészetmentes párhuzamos dimenziót? Mit jelentenek számodra a versek?

– Valahogy úgy, mint egy sótlan húst, vagy egy színtelen filctollat. Lehet, hogy minden működne és élne ugyanúgy, de semmi nem lenne annyira magas és mély, mint most. Azzal, hogy gondolatainkkal együtt úgymond beléphetünk egy másik ember fejébe, avagy írásaiba, azáltal útitársakká válunk, és olyan dolgokat tapasztalhatunk meg egy fotelből, vagy egy buszmegállóból, amiről álmodni sem mertünk volna. Lemondani erről a kalandról azt hiszem, elég nagy badarság lenne. Ezért is fontos számomra a vers, mert olyan dolgokat mond ki helyettem, amit mindig is tudtam, csak nem gurultak így ki a szavak, képek, pillanatok az én életemben. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dologról mesél, ami még soha nem foglalkoztatott, vagy soha nem mertem hinni, hogy létezik.

– Melyik a kedvenc versed és miért?

– Szerencsére sok van és kevés itt a hely, hogy mind felsoroljam. Ha mindenképp ki kell emelnem közülük egyet legalább, akkor azt mondom, hogy az egyik bizonyosan Pilinszky János Apokrif című verse. Minden sora szorongatja az ember torkát, minden soráról eszembe jut még valami, ettől pedig hihetetlen távlatokat nyit, amikor olvasom. Elvisz messze a gyerekkoromba, de kikezdi a jelenemet is, örök érvényű.

– A saját dalaidnak nagyon szuggesztív a szövege, miből merítesz ihletet dalszövegíráskor?

– Mindig váratlan helyről érkezik az ihlet. Nagyon sok dalom egy konkrét vízióról szól, amit néha vagy megálmodom, vagy pusztán ábrándként látni vélek egy padon, vagy egy peronon. A hétköznapok is szoros részei ezeknek a kis történeteknek, az ember fut, hajt, szalad és néha, amikor ki tud pillantani az idő ablakán, akkor megdöbbenve látja, hogy mennyi minden mellett szalad el észrevétlen. Ezekkel a pillanatokkal aztán jó újra foglalkozni egy nyugodt éjszakán, néha dal lesz belőlük, néha csak egy naplójegyzet, vagy éppenséggel ködbe vesznek, de mindenképp foglalkoztatnak. De az is tény, ha az ember sokat olvas, az valahogy jobban rendszerezi a gondolatokat a fejében. Amikor több időm van olvasni, több jegyzet is születik a telefonomban, vagy az íróasztalomon, amiből később esetleg dal is születhet.

– Az elmúlt években sokszor játszottatok Erdélyben is. Látsz-e különbséget az itteni és a magyarországi közönség között?

– Nem érzek más energiákat a színpadon, mert itthon is és otthon is voltak már szívet melengető koncertek és pillanatok. Persze közben mindig tudja az ember, amikor Erdélyben jár, hogy mennyi minden más a hétköznapokban ott, mennyi mindenért máshogy kell küzdeni és ez nyomot hagy az emberekben. Nekem mindig különös, jó bizsergés útnak indulni Erdélybe. Amíg a koncert egy kis ünneppé tud válni és el tudja vinni a hallgatót a hétköznapi bajoktól, addig azt hiszem, így van jól ez a kaland, bárhol bárkinek is muzsikáljunk.

– A költészet napja apropóján mit kívánsz a költészet szerelmeseinek?

– Aki másnak verset ás, maga esik bele…

Borítókép: Gyarmati Lili


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - Koncertre hangolás zavarja meg ...
VIDEÓ - A Főtérre érkeznek a Szent ...
A piarista rend alapításának 400., ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Senkiföldjén
  • Ștefan Ciocan: Olaj a tűzre (A Kelemen ...
  • Túl szép…
  • „Angyal bácsi, hozan egy pemzlit és ...
  • Kelemen Hunor és a másnaposság