„A tűzzománc-kiállítás mindig ünnep számunkra”

„A tűzzománc-kiállítás mindig ünnep számunkra”
A kolozsvári Szentegyház utcai galéria igazi csemegével várja decemberben közönségét: hat hivatásos tűzzománcművész csoportos tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. A hazai és külföldi művészek munkáiból álló kiállítást kedd délután nyitották meg az Ars Sacra Claudiopolitana egyházművészeti kiállítótérben.

Még idén márciusban, az oroszországi születésű, jelenleg Kolozsváron élő és alkotó Vdovkina Anastasia tűzzománcművész egyéni kiállításán ígérte meg az egyházművészeti kiállítótér muzeológusa, Nagy Emőke, hogy műhelymunkával egybekötött csoportos tűzzománctárlatot szerveznek valamikor ebben az évben. Akkor még három művész közreműködésében megvalósuló tárlatban és tűzzománc-mesterkurzusban gondolkodtak, ám a terveik kibővültek, s decemberre tűzzománcfesztivált sikerült szervezniük, hat hivatásos és többszörösen díjazott alkotó részvételével. Az esemény során kiállítást, háromnapos tűzzománc-workshopot és karácsonyi vásárt is tartanak (ez utóbbi határideje december 22.).

„A tűzzománc-kiállítás mindig ünnep számunkra. A tűzzománc egyedi és csodálatos, varázslatos egymásra hatása a művésznek, a tűznek és a fémnek” – mondta a megnyitón Vdovkina Anastasia, a fesztivál egyik megálmodója. Megjegyezte, eddig Romániában csak kisebb, főként egyéni tárlatokon mutatkozhattak be tűzzománcművészek, csoportos tárlatra eddig még nem volt példa. A jelenlegin hat hivatásos művész – Aleksandrova Olga (Franciaország), Egri András (Románia), Erokhova Olga (Oroszország), Nagy Enikő (Románia), Tóth Szvetlána (Magyarország), Vdovkina Anastasia (Románia) – alkotásai láthatók, mindanynyian más-más iskolát képviselnek és eltérő korosztályokat fednek le.

– A kiállításon különböző technikákkal készült munkákat tekinthetnek meg. Meggyőződhetnek arról, hogy a tűzzománctechnika lehetőségei határtalanok: láthatunk nagy méretű, dekoratív alkotásokat, állványos munkákat, kompozíciókat, ezek mindegyike többféle anyag és technika szintézise, de láthatók miniatűr alkotások is, amelyek külön tárlókban vannak elhelyezve – magyarázta Vdovkina Anastasia.

A kiállítókat Egri István üvegművész mutatta be és méltatta egyenként a megnyitón.

A tárlat a Szentegyház utcai galéria szervezésében, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Orosz Kultúrközpontjának támogatásával valósulhatott meg. Az eseményen felszólalt Bartalis Bán Judit, a központ vezetője is, aki elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy a tárlat szervezésében részt vehettek. A kiállítás megnyitóján közreműködött Berezovschi Adriana énekesnő és Morgenstern Cabiria színis hallgató.

A tárlat 2020. január 24-ig látogatható, hétfőtől csütörtökig 12 és 16, míg pénteken 10 és 12 óra között az Ars Sacra Claudiopolitana egyházművészeti kiállítótérben (Szentegyház/Iuliu Maniu utca 4. szám)

(Borítókép: A tárlókban látható miniatűr tűzzománcalkotásokat meg is lehet vásárolni. Fotó: Horváth László)