„A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop”

Erzsébetvárosban, a Hársfa utcában született, néhány jelentős kitérőt téve szinte egész életét ott is élte le. A Horánszky utcai reáliskolába járt, ahol már kamaszként a Diákhumor című hetilapot szerkesztette, amelynek olyan sikere volt, hogy a tanári kar be is tiltotta. Középiskolai tanulmányait, egy tanárával való konfliktusa miatt, a Belvárosi Reáliskolában fejezte be, itt is érettségizett.

Nem sokkal ezt követően szerelmi bánatában beállt a Tanácsköztársaság hadseregébe, majd a fehérterror elől az Egyesült Államokba hajózott. Ott volt liftes fiú, bőrgyári munkás, pincér, banki alkalmazott, magyar nyelvű lapoknál újságíró, 1927-től statiszta, majd forgatókönyvíró Hollywoodban. 1931-ben hazatért és a Pesti Napló munkatársa lett, a Színházi Élet és az Új Idők is közölte írásait. 1938-ban Londonba ment, ahol a Daily Telegraph című lapnak írt cikkeket, és fordításokat is vállalt.

1941-ben egy vérmes színésznővel folytatott viharos szerelmi kalandja után visszatért Magyarországra. 1944-ben Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták. Az amúgy is kis termetű, törékeny Királyhegyi a háború után csonttá soványodva jött haza, nem sokkal később megírta tragikus élményeinek groteszk humorú regényét Mindenki nem halt meg címmel.

1945-től a Ludas Matyi és a Képes Figyelő című lapok munkatársa volt, sorra közölték humoros jeleneteit, szatíráit, karcolatait, s több regénye is megjelent, köztük A gengszterek nem nőnek az égig, Az ígéretek földje, A lejtőn felfelé, a Maud Courtney mestersége. Ugyanebben az időben az Ascher Oszkár igazgatta Pódium kabaré konferansziéja is volt, darabot írt Földi paradicsom címmel a Vígszínháznak, majd a Belvárosi Színházban megnyílt Királyhegyi kabaré állandó szerzője lett.

1951-ben a Heves megyei Adácsra telepítették ki, ebben amerikás múltja mellett szerepet játszott legendás távirata is, amelyet soha nem küldött el, de barátainak, ismerőseinek széles körben terjesztett. A távirat címzettje Sztálin volt, szövege pedig így hangzott: „A rendszer nem vált be stop Tessék abbahagyni stop Királyhegyi stop”. Humorérzékét ekkoriban sem veszítette el, az adácsi időszakból maradt fenn például levele otthoni barátaihoz az alábbi szöveggel: „Most már tudom, hogy él Marci Hevesen. Ne irigyeljétek!”

1952-ben térhetett haza, de továbbra is publikációs tilalom alatt állt. Ezalatt alkalmi szellemi munkákból élt, később a Vidám Színpad, majd a Kis Színpad mutatta be kabarétréfáit. 1956 után népszerűsége már töretlen volt, mint konferanszié kabarékban szerepelt, dolgozott az Esti Hírlapnak, foglalkoztatta a Ludas Matyi és a rádió, időnként a televízióban is feltűnt. Humoreszkjeiből, színműveiből, kisregényeiből több kötete is megjelent, 1979-ben pedig kiadta önéletrajzi regényét Első kétszáz évem címmel. A műből 1985-ben Maár Gyula rendezett játékfilmet, 2018-ban pedig a Jurányiban mutatták be a DEKK Színház és a Füge közös produkciójában készült monodrámát Bánki Gergely rendezésében, Szabó Zoltán főszereplésével.

Királyhegyi egyik fő témája a férfi és a nő, a férj és a feleség viszonya volt. Ő maga imádta a nőket, és – noha nem volt hódító alkatú a maga 150 centiméterével – a nők is rajongtak érte, bizonyság erre, hogy ötször nősült.

A nagyvárosi humor, a pesti vicc egyik legeredetibb megjelenítője 1981. június 7-én halt meg otthonában.

(Borítókép: Királyhegyi Pál 1980. február 29-én. Fotó: MTI/Friedmann Endre)