Boros Zoltán volt a ZeneSzó vendége
A zenével való kapcsolat kezdetére emlékezve Boros Zoltán elmondta: édesapja a Bihar megyei Gyantán volt református lelkész, a papilakban zongora is volt, amelyen édesanyja játszott. A második világháború végén a parókiát porig égették, de a lelkész és családja megúszta a tragédiát. Az akkori körülményeknek megfelelően 16 évesen érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Egyetem Bölcsész Karán magyar szakra jutott be. Az 1956-os események után kizárták az egyetemről. Később sikerült bejutnia a jászvásári konzervatóriumba, majd a kolozsvári konzervatóriumban fejezte be felsőfokú zenei tanulmányait. Létrehozott egy könnyűzene együttest, amellyel a román tengerparton, illetve hajókon zenélt, majd a nagyváradi színháznál vállalt karmesteri állást. Itt kezdett el kísérőzenét írni a színdarabokhoz, erdélyi dzsesszfesztiválokon vett részt, majd 1971-ben a bukaresti televízió magyar szerkesztőségébe került.
– Könnyűzenei műsoraimban főleg a kezdő együtteseket népszerűsítettem. Az erdélyi könnyűzene, mint műfaj, gyerekcipőben járt akkoriban. Aktív muzsikusként jól dolgoztam a zenészekkel. Abban az agyonkontrollált világban, amikor a gazdaságról és a politikáról csak hazugságokat hallottunk, az emberek menedéket kerestek, ahol szabadnak érezhették magukat. Ezt nyújtották számukra például a különböző dzsesszfesztiválok – emlékezett vissza pályája kezdetére Boros Zoltán, aki az évek során közel hétszáz könnyűzenei felvételt készített, amelyben erdélyi együttesek erdélyi szerzők műveit adták elő.
– A dzsesszben először megjelenik a téma, majd kibontakozik és elemeire esik szét. A dzsessz olyan, mint az élet. Vagy az élet olyan, mint a dzsessz? – vélekedett Boros Zoltán két felvétel meghallgatása között.
A csíkszeredai régizene fesztivál kezdeteiről elmondta: annak idején sikerült meggyőzni a megyei pártvezetőket, így indulhatott útjára a fesztivál, amelyen évtizedek óta több híres profi együttes vett részt.
– Az 1970-es és 1980-as évek hazugságai után az 1989-es rendszerváltás során a nyakunkba öntötték a nyers valóságot. 1989. december 22-én megtelt a televízió udvara: többezer ember tolongott, tankok álltak az udvaron, lövöldöztek. Nem tudtuk, hogy kik lőnek kikre. Sajnos, a televízió közvetlen közelében 36 ember vesztette életét. Aztán jött az 1990-es marosvásárhelyi pogromkísérlet. Óriási feszültségben dolgoztunk jó néhány éven át. Később egy másik feszültség keletkezett Erdélyben, amikor nyilvánosságra hozták a szekus-dossziékat. Sok, hozzám közel álló emberről derült ki akkor, hogy szekus volt – magyarázta Boros Zoltán.
A rendezvényen közreműködött Bogdán Zsolt színművész, a Boros Zoltánnal együtt előadott performanszuk a besúgók és besúgottak közötti kapcsolat furcsa összefonódásairól szólt.
(Borítókép: Boros Zoltán 1971-ben került a bukaresti televízió magyar szerkesztőségébe. Fotó: Kós Katalin)
