Az esély reálisnak látszik, hiszen a felmérések imponáló jobboldali sikert jósolnak. Az egyéni körzetek 80 százalékában a jobboldal három pártja, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia), a Matteo Salvini vezette Hajrá, Italia! (Forza Italia) és a Silvio Berlusconi vezette Liga (Lega) esélyes a győzelemre. A baloldali pártok megosztottságuk miatt csupán a körzetek 20 százalékában számíthatnak sikerre. Így aztán – ha minden az előjelzések szerint alakul – a parlament mindkét házában megbízható jobboldali többség alakulhat ki. Giorgia Meloni az ingadozó választók megnyugtatására – hiszen a mainstream sajtó folyton fasizmussal, az ukrajnai háború elutasításával, az európai egység veszélyeztetésével, a gazdaság romba döntésének szándékával vádolja őket – több rendben is kifejtette: „Mi nem jelentünk semmiféle veszélyt a demokráciára, de a baloldal hatalmi rendszerét valóban meg fogjuk dönteni.”
Ennek ellenére vannak kockázatok is.
A jobboldali kormányzat kialakítása nem lesz egyszerű. Az Alkotmány 92. paragrafusa szerint a miniszterelnök nem egyszemélyben jelöli ki a kormánytagokat, csupán javaslatot tehet, az államfő pedig egyes miniszterek személyét kifogásolhatja. És az államfő közismerten továbbra is az inkább baloldalhoz húzó Sergio Matarella, akire ráadásul Washingtonból, Berlinből, Párizsból, Brüsszelből hatalmas politikai nyomás nehezedik, hogy ha a legkisebb alkotmányos lehetőség is támad, megakadályozza egy – a magyarországihoz hasonló – jobboldali kormányzat létrejöttét.
Minden azon múlik, hogy a legesélyesebb pártok milyen eredményt érnek el. Meloniéknak (azaz az egyesült jobboldalnak) – vélik az elemzők – nem szabad 50 százalék alatt maradniuk (e pillanatban a két tábor összesített szavazatainak aránya közel áll egymáshoz), vagy azon, ha a legerősebb baloldali formáció, a Demokrata Párt az első helyen megelőzi az Olasz Testvéreket, hiszen mindkettő lehetőséget teremthet arra, hogy Matarella olyan külső nyomás hatása alatt, a helyzetet hivatkozási alapul használva akkor is a baloldal javára döntsön, ha a jobboldali szövetség több mandátumot szerez. A jobboldalnak tehát kevés a puszta győzelem, a lehető legmeggyőzőbb győzelmet kell aratnia. Csak így rendelkezhet majd szilárd parlamenti többséggel.
Melonira is hatalmas nyomás nehezedik. Egy nagykoalíció számára is nagyobb biztonságot kínálhatna. Csökkenthetné a támadások és a gyalázkodások számát. Sokak szerint Meloni megfélemlítése volt a célja Ursula von der Leyen nyílt fenyegetésének is, miszerint ha „ellenséges” olasz kormány alakul, az Uniónak – akárcsak Magyarország esetében – meg lesznek az eszközei arra, hogy az olaszokat is jobb belátásra bírják. (Hogy hogyan, arról nem szólt a fáma, hiszen tudjuk, hogy eddigelé a magyarokat sem nagyon sikerült. Egy erős olasz partnerrel az oldalukon talán még kevésbé sikerülhet…)
Igaz, Meloni a nagykoalícióval szavazótáborát is keservesen kiábrándíthatná, s ezzel belső támogatottságát veszítené el. Hogy a csapdát elkerülhesse, vasidegekkel kell rendelkeznie. Annál is inkább, mert Olaszország a görögök után az Unió legeladósodottabb országa. Az országnak gazdasági kapcsolatrendszerét is alaposan át kell alakítania.
A jobbközép kormány összetartása sem lesz könnyű, hiszen a koalíciós partnerek közt is vannak ellentétek. Az energiaválságon, az infláción, az eladósodottságon csak csodával határos módon sikerülhet felülkerekedni. Ha ez legalább részben nem sikerül, az új koalíció alól is hamar kicsúszhatna a talaj. Igaz, a program főbb pontjaiban egyet értenek, s ha a várakozások teljesülnek, a választók szilárd támogatására is szükség lesz. Ami az olasz választóközönség ingatagságának ismeretében szintén nem borítékolható.
Ami az olaszok javára szól, az a mind komorabb németországi helyzet. Ha a baloldali utópiák a németeken sem képesek segíteni, mégiscsak értelmesebb új lehetőségeket számításba venni. És ha a kis Magyarország bírja a strapát, a jóval jelentékenyebb Olaszországnak is bírnia kell…
